CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Az érsekvadkerti Szent András plébánia hittanosai Máthé György plébános és Generál-Bartók Ágnes hitoktató vezetésével zarándoklatot tartottak Tata-Márianosztra útvonalon július elején.TATA-MÁRIANOSZTRA ZARÁNDOKLAT 2022.07.04-10.
Hétfőn reggel indultunk el az idei kezdőpontra Tatára. Odaérkezésünk után körbe sétáltuk az Öreg tavat, és fürödtünk is benne. Jó volt előre egy kicsit bemelegíteni. Este pedig kimentünk a kálvária dombra és megnéztük a csodálatos naplementét.
A heti első zarándokutunkat esőben kezdtük el. Habár az eső esett egész nap, mi kitartóan folytattuk utunkat. A baji templom előtt tartottuk az első pihenőt. A közös beszélgetés és ima után újult erővel folytattuk a zarándoklatunkat Vértestolna felé, ahol a plébánián kaptunk szállást.
Vértestolnáról a csapat fiataljai átvették az irányítást és mutatták az utat társaiknak. Gyönyörű erdőn keresztül vezetett utunk. A pusztamaróti fedett pihenőhelyen fogyasztottuk el az ebédünket. Egy kicsi kerülővel, de megérkeztünk Péliföldszentkeresztre a szaléziakhoz. A közös szentmise után tartalmas beszélgetést folytattunk Péter testvérrel és Derossi atyával a Szalézi rend életéről. Nagyon jól éreztük magunkat, tiszta szállás, finom ételek és vidám, nyugodt légkör fogadott minket. A kora esti órákat játékkal töltöttük.
A csend és feltöltődés után otthagyva a szaléziakat jókedvvel indultunk el a reggeli ima után. Napsütéses túránk után fáradtan érkeztünk meg a következő szállásunkra, Kesztölcre. Zsófi néni és kutyája azonban nagy szeretettel fogadott bennünket, így a kiadós vacsora után Zsófi néni segítségével új játékokat ismerhettünk meg és a napot egy közös elmélkedéssel zártuk.
Az ötödik napi úti csomagjainkat felvéve, a Kétágú hegy irányába indultunk el. Meredek kaptatón kellett feljutni a sziklákhoz, de a szép panoráma kárpótolt minket. Alig vártuk már, hogy Pilisszentlélekre érkezzünk, ahol Teca kocsmájában frissülhettünk fel. A helyi templomban éppen a déli harangszót húzták, így elimádkoztuk az Úrangyala imádásgot. Az esztergomi körsétánk után Jeremiás testvér bemutatta a helyi kollégiumot, ami aznap estére adott szállást. Vacsora után pedig megismerkedtünk a ferences lelkiséggel.
Utolsó zarándoknapunkon elindultunk a végcél felé Márianosztrára. Hátunk mögött hagyva a z esztergomi bazilikát elértük a szobi révet. Szobon egy kis pihenő után utunkat egy napos, hosszú emelkedő nehezítette meg. A csapat egy része letért a helyes útról, míg a másik fele már Márianosztra határában volt. De végülis közösen, hálás szívvel értünk a Bazilikához, a hol András atya köszöntött bennünket. Innen pedig elfoglaltuk utolsó szálláshelyünket.
Márianosztrán töltött éjszaka után szentmisével kezdtük napunkat. A zarándok keresztség és ebéd után hazaindultunk. Mindenki testileg és lelkileg feltöltődve tért haza családjához sok közös, szép emlékkel.
Hogy kinek mit jelentett ez a zarándoklat és mivé formálódik, alakul az majd csak az évek során derül ki.
Útrakeltünk, mint a vadludak. Isten azt szeretné, ha boldogok lennénk. Gyökereink tartanak meg bennünket, így tudunk gyümölcsöt teremni, de szükség van a szárnyakat adó vágyainkra is, hogy le tudjuk győzni az akadályokat. Az Istennel való találkozáshoz szükség van csendre. Ajándék vagyunk a másik ember számára. Isten mindannyiunknak személyes küldetést szán. Ezek a témák adtak keretet egész hetünknek az út során. Megtapasztaltuk, hogy milyen közösségben együtt lenni a másikkal, Istennel és önmagunkkal. Reméljük, hogy a mag, amit elvetettünk jó földbe hull, és százszoros termést hoz.
Hálás szívvel gondolunk azokra, akik ezt az egész utat megszervezték, lebonyolították, részt vettek rajta. Köszönjük a segítséget azoknak a szülőknek, akik elvittek és hazahoztak bennünket! Köszönjük támogatóinknak, akik segítettek bennünket, hogy utunk során semmiben ne szenvedjünk hiányt: egyházközségünknek, Gyuri atyának, a váci Egyházmegyének, Püspök Atyának, Sipos Ferencnek, Gáspár Lászlónak, Farkas Tamásnak, Szabó Jánosnak, a Kreatív Virágkuckónak (Gubik-Szabó Erzsébet), Halaj Szerkezet Kft-nek, Bartek Károlynak, a Szamovill Kft-nek. Isten áldja meg őket! Imádkoztunk Értük utunk során!
az érsekvadkerti zarándokok naplójából lejegyezte
Ági néni
*
A Váci Egyházmegyében idén összesen 153 nyári napközis, hittanos, gyermek, ifjúsági vagy családos tábor valósul meg közel 9000 fő részvételével. A táborokat az egyházmegye 52 millió forinttal támogatja.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 15. csütörtök
Teréz
Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét....
Összes program »