CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Vác-Alsóvárosi Plébánia idén is megszervezte Mustármag hittantáborát. A változatos és kalandos programról alább olvashatják a szervező katekéták beszámolóját. A Váci egyházmegyében 2022-ben közel 9000 fő részvételével valósulnak meg nyári gyermek-, ifjúsági és családos táborok."Július második hetének hétfő reggelén közel 70 gyermek várta izgatottan, hogy megkezdődjön a Vác-Alsóvárosi Plébánia Mustármag Hittantábora. Idén a tábor hitéleti témáját a béke pápája, Szent II. János Pál élete köré szőttük.
Hagyomány a Mustármagoknál, hogy a hetet kincskereséssel kezdjük a Püspöki Palota kertjében, mely játékosan bevezeti őket „vezérfonalunkba”. Kedden ellátogattunk a Budapesti Állatkertbe, ahol öröm volt látni a mosolygós, szemlélődő arcokat. Szerdán a Szentendrei Skanzenben várt minket múzeumpedagógiai foglalkozás, ahol a táborozók a régmúlt játékait is kipróbálhatták. Csütörtökön és pénteken kézműveskedés, moldvai néptánc tanulás, bábozás, rengeteg szabadtéri – és
újrahasznosított játék, majd Szent II. János Pál életéről interaktív hitéleti előadás szerzett felejthetetlen élményeket a gyermekeknek.
Idén gyakorlati helyként is funkcionáltunk, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola katekéta-lelkipásztori munkatárs hallgatói töltötték nálunk a nyári gyakorlatukat. Pénteken a záró rendezvényünknek is a Főiskola adott otthont – amit ezúton is hálásan köszönünk! - ahol az ifik humorral átszőtt Kahoot kvízzel tették próbára a csapatok tudását a hét témájáról valamint a kirándulásokról is. Ezután a gyerekek által nagyon várt csoportműsorok következtek, ahol lehetőségük volt bármilyen (egyértelműen fantasztikus!) produkcióval szerepelni. Láthattunk színdarabot, hallhattunk cselló, hegedű és furulya előadást, de közös énekkel és táncolással is megörvendeztettek bennünket. A program zárásaként a szokásos összefoglaló kisfilmünket vetítettük le az egész hét eseményeiből. Szakmailag felkészült pedagógusok, elkötelezett hitoktatók, segítő szülők, ifik és nyitott,
érdeklődő gyermekek közös együttműködéseként kalandokkal teli, mozgalmas tábor valósult meg.
Szóban ki nem fejezhető, hálás köszönet illeti a csapatok vezetőit: kék színekben Varga Katit, Klimász Andreát, Hajnis Verát; a pirosaknál Gál Szilviát és Zoljánszki Lászlót; a mustársárga Németh Krisztát, Hevesi és Jenei Esztit; a zöldeknél pedig Kádár Anitát és Mikita Bettyt az egész heti áldozatos, önzetlen és szeretetteljes munkájukért! Külön köszönet az ifiknek: Mira, Zsanna, Jázmin, Julcsi, Róza és Marci valamint a Mamáknak, Bori és Marika néninek, hiszen nélkülük nem ment volna semmi sem ilyen gördülékenyen. Táborunk fő védőszentjét Buza Tünde zseniális előadása, Kalapos Gabi kincskereső játéka és Huszár Andi bábozása egészen biztosan megismertette és megszeretette a gyerekekkel. Nem utolsó sorban pedig Kiss Dávid atyát illeti kimondhatatlan hála, aki lelkiségével és végtelen nyugalmával végig velünk tartott az öt nap alatt és nem csak a gyermekeknek okozott egészen felejthetetlen és megható pillanatokat.
Köszönjük a Váci Egyházmegyének, Görbe József plébános atyának és a Vác-Alsóvárosi Plébánia
munkatársainak hogy támogatták a tábor megvalósulását valamint a szülőknek, akik idén is ránk bízták gyermekeiket, hogy piros-sárga-zöld és kék csapattagként egy hétig közösséget alkossanak."
a Mustármag Hittantábor szervezői
Idén is várja a felvételizőket katekéta-lelkipásztori munkatárs és kántor BA-képzésére, valamint hittanár-nevelőtanár mesterszakjára az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A levelező formában meghirdetett hitéleti képzésekre 2026. június 9-ig lehet jelentkezni, közvetlenül az intézmény honlapján. A Főiskola felhívását adjuk közre.
A régóta gyermekre váró párok hosszú éveken keresztül formálódnak olyan lelki terhek alatt, amiket mások nem feltétlenül tudnak elképzelni. A bizonytalanság, az elszigetelődés, a feszítő vágyakozás a saját gyermek után, átformálhatja a párkapcsolatot, az istenkapcsolatot. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2018-ban indította el az Anna-Joachim Programot, ahol mentálhigiénés szakemberek különféle módszerekkel segítik a meddőséggel küzdőket. Homokiné Hollósi Cecília, az Anna-Joachim Program szakmai vezetője, klinikai tanácsadó szakpszichológus, illetve az Apor Vilmos Katolikus Főiskola mesteroktatója. Király Eszternek nem csak az Anna-Joachim Programról és a meddőséggel küzdő párok lelki támogatásáról, hanem a gyermektelen évektől az örökbefogadásig ívelő életútjáról is mesélt.
Megható szertartás keretében, Tápiósülyön kísérték utolsó útjára dr. Szegedi László atyát. A gyászmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök celebrálta paptestvérek, szerzetesek és a hívők népes közössége előtt. Beszédében nemcsak egy meghatározó lelkipásztortól, hanem mesterétől és lelki atyjától is búcsúzott.2026. május 21. csütörtök
Konstantin
Abban az időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Egyek legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és...
Összes program »