CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Csak úgy záporoztak a kérdések a résztvevőktől Marton Zsolt püspök atya felé, amikor meglátogatta az egyházmegye fiútáborát, amelyet 11 év után rendeztek meg újra. Ezúttal a váci piarista gimnázium adott otthont az egyházmegye településeiről ide érkező, rendszeresen ministráló 10-20 éves fiúknak. A 39 fiatal ötnapos programjának jelmondata „Embert a fedélzetre!” volt, középpontjában pedig az életszentségre törekvés állt, amelyhez Boldog Carlo Acutis élete adta a vezérfonalat.A fiatalok változatos programokon vettek részt és szemmel láthatóan igazi csapattá érlelődtek a hét végére. Kiscsoportokba osztva mindez könnyebben is ment. Voltak lelki programok, filmen keresztül ismerkedtek Carlo Acutis életével. Számtalan sport és szabadidős tevékenység mellett – túra, foci, sárkányhajózás - azonban arra is jutott idő és figyelem, hogy a Hétkápolnánál szemetet szedjenek és ezzel a környezetvédelem fontosságáról tanúskodjanak. Az egyházmegye több papja is meglátogatta őket, akik saját hivatástörténetüket osztották meg a résztvevőkkel. Az egyházmegye szeminaristái a tábor lebonyolításában és a liturgiában segítettek.
Marton Zsolt püspök atya a tábor zárónapján volt a fiúk vendége és egy tanórányi időben fogadta a kérdéseket. A kisebbek gyerekkoráról vagy kedvenc autómárkájáról, állatáról, focistájáról, hétköznapjairól érdeklődtek és arról, hogy szeret-e püspök lenni és számított-e a kinevezésre, kap-e fizetést, mi a kedvenc időtöltése. Tőlük a lenagyobb tapsot akkor kapta, amikor bevallotta, hogy kedvenc focicsapata neve F betűvel kezdődik…
A nagyobbak papi hivatásának megszületéséről és például arról is kérdezték, hogyan éli meg a hatalmat, amit püspökként kapott. Jobban karban kell-e tartani a lelkét, amióta püspök, mint korábban tette. Milyen érzés „szolgából kiszolgálttá” válni? Püspök atya kedvesen és frappánsan válaszolgatott a gyerekeknek, de a nagyobbak komoly kérdéseire komoly válaszokat adott. Megtudhattuk, hogy a papi hivatás gondolata először egy iskolai szakkörön jött vele szembe, amikor – egyébként világi - tanára rákérdezett, hogy vajon pap lesz-e belőle. És bár udvarolt többször, előbb-utóbb körvonalazódott benne, hogy ő nem a házasságban, hanem az Istennek szenteltségben lehet igazán boldog. Szeret püspöknek lenni, de szolgálatként éli meg és a közösségi szemléletben és a közös munkában hisz, amit papjaival és világi munkatársaival közösen végez. Érzi számos híve támogató imáját is, amivel püspöki szolgálatát kísérik. Arra a kérdésre, hogyan vannak-e konkrét jelei annak, ha valakit megszólít Isten és a papságra hívja püspök atya egyértelműen igennel válaszolt. Többek között fontosnak tartja, hogy az illető vonzódjon ahhoz a szolgálathoz, amelyen keresztül Istent lehet adni az embereknek.
A táborzáró szentmisén a prédikációban Marton Zsolt Carlo Acutis életét állította példaként a fiúk elé. Ez a 2020-ban boldoggá avatott, 15 évesen súlyos betegségben elhunyt olasz fiatal kívülről szemmel láthatóan ugyanolyan életet élt, mint bármelyik kortársa. De emellett sokat járt templomba és az Oltáriszentséget különösen is tisztelte. "Az eucharisztikus Jézussal épített kapcsolat nagyon fontos ahhoz, hogy a szívünkben folyamatosan jelen legyen Isten szeretete"- mondta a püspök. Mindenkit bátorított arra, hogy akár még a fociba is belevihetik az evangéliumot, ha hétköznapjaikban is folyamatosan jelen van Krisztus.
A fiútábort a Váci egyházmegye Pasztorális helynöksége és hivatásgondozó munkacsoportja szervezte Dóbiás Zalán atya vezetésével.
gha
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »