CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Götzné Gill Zsuzsanna táborvezető írását adjuk közre a szendehelyi hittantáborról. Az idei vezérigénk: Én vagyok a világ világossága, táborunk neve: Fénykereső tábor volt. Isten világosságát, a belőle áradó, és egymásban fellelhető fényt kerestük egész héten. A tanításokat bibliadráma feldolgozásokkal próbáltuk elmélyíteni. Feri atya kérésére reggelente áhítatokat tartottunk a gyerekekkel. Felemelő érzés volt látni a teljes odafordulásukat Isten felé. 3-szor volt gyóntatás, nagyon megható volt látni, hogy milyen sokan éltek a lehetőséggel. A záró áhítaton minden gyónót egy-egy égő mécses jelképezte a mellékoltáron.
Rengeteget játszottunk, versenyeztünk, így nem volt szükség senkire rászólni mobiltelefonozás miatt, mert nem sokszor jutott eszükbe elővenni.
Ismét tartalmas hetünk volt. Dicsőség ezért Istennek!
Nagyon hálásak vagyunk Püspök Atya anyagi támogatásáért, ami nagy segítség a tábor megvalósításához.
Köszönjük Mennyei Atyának a felénk áradó szeretetét, amivel segített ezt a tábort idén is megvalósítani!
*
A Váci Egyházmegyében idén összesen 153 nyári napközis, hittanos, gyermek, ifjúsági vagy családos tábor valósul meg közel 9000 fő részvételével. A táborokat az egyházmegye 52 millió forinttal támogatja.
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »