CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
"Uram, add meg, amit kérsz tőlem,A papszentelés és az újmise 25. évfordulóján, július 26-án Vác-Deákváron mutatott be ezüstmisét, amely az otthon légkörében zajlott, abban a közösségben, amelyben felnőtt, azokkal, akik között, és akikkel felnőtt, azt a miseruhát viselve, amit édesanyja erre az alkalomra varrt. Hozzájuk csatlakoztak paptestvérek, szép számmal rokonok, és csaknem minden eddigi szolgálati helyéről hívek.
Kocsis Imre atya lelkes, buzdító homíliájában - miután megjegyezte, hogy az ezüstmisés Isten irgalmasságának műveként értelmezi papi szolgálatát - az isteni irgalmasság megnyilvánulásairól beszélt Szent Péter, és Szent Pál apostolok életében. Előbbi a csodálatos halfogás utáni "méltatlanságérzésben" került egészen közel ehhez a felemelő szeretethez, utóbbi pedig gyengesége megtapasztalásának titkában, amikor is "Isten ereje töltötte el".
Hatvanban július 30-án következett az ezüstmise, a kerület papsága, évfolyamtársak, további pap-, és diakónustestvérek, rokonok, hívek, korábbi munkatársak, a helyi közélet vezetői jelenlétében.
Attila atya évfolyamtársa, a szintén ezüstmisés Gulyás Zsolt karcagi plébános volt a szentmise szónoka. Közös történetük eseményein keresztül idézte fel a kispapi, és papi szolgálat éveit, ami Jézus, és egymás barátságában telt ("barátaimnak mondalak benneteket" - Jn 15,15).
A köszöntések után az ezüstmisés a hála szavaiban megállapította: "az már a múlt, hogy miként, és milyennek képzelte el a papi szolgálatot, a papi életet. Azt kell szeretnie, amivé lett. Isten sem az elképzeltbe, hanem a "valóságosba" testesült bele Jézus Krisztusban. Szeretnünk kell a valóságot."
Mindkét alkalmat szeretetvendégség követett, amit a helyiek nagy odaadással készítettek elő, lehetőséget kínálva a személyes találkozásra, beszélgetésre.
Fotó: Gável András, Albert Péter
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 16. péntek
Gál
Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek...
Összes program »