A papszentelés és az újmise 25. évfordulóján, július 26-án Vác-Deákváron mutatott be ezüstmisét, amely az otthon légkörében zajlott, abban a közösségben, amelyben felnőtt, azokkal, akik között, és akikkel felnőtt, azt a miseruhát viselve, amit édesanyja erre az alkalomra varrt. Hozzájuk csatlakoztak paptestvérek, szép számmal rokonok, és csaknem minden eddigi szolgálati helyéről hívek.

Kocsis Imre atya lelkes, buzdító homíliájában - miután megjegyezte, hogy az ezüstmisés Isten irgalmasságának műveként értelmezi papi szolgálatát - az isteni irgalmasság megnyilvánulásairól beszélt Szent Péter, és Szent Pál apostolok életében. Előbbi a csodálatos halfogás utáni "méltatlanságérzésben" került egészen közel ehhez a felemelő szeretethez, utóbbi pedig gyengesége megtapasztalásának titkában, amikor is "Isten ereje töltötte el".

Hatvanban július 30-án következett az ezüstmise, a kerület papsága, évfolyamtársak, további pap-, és diakónustestvérek, rokonok, hívek, korábbi munkatársak, a helyi közélet vezetői jelenlétében.

Attila atya évfolyamtársa, a szintén ezüstmisés Gulyás Zsolt karcagi plébános volt a szentmise szónoka. Közös történetük eseményein keresztül idézte fel a kispapi, és papi szolgálat éveit, ami Jézus, és egymás barátságában telt ("barátaimnak mondalak benneteket" - Jn 15,15).

A köszöntések után az ezüstmisés a hála szavaiban megállapította: "az már a múlt, hogy miként, és milyennek képzelte el a papi szolgálatot, a papi életet. Azt kell szeretnie, amivé lett. Isten sem az elképzeltbe, hanem a "valóságosba" testesült bele Jézus Krisztusban. Szeretnünk kell a valóságot."

Mindkét alkalmat szeretetvendégség követett, amit a helyiek nagy odaadással készítettek elő, lehetőséget kínálva a személyes találkozásra, beszélgetésre.

Fotó: Gável András, Albert Péter