CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Pongó Csilla, katekéta személyes hangvételű írását adjuk közre az aszódi ökumenéről.Szülőfalumban, Boldogon úgy nőttem fel, hogy csak katolikusokat ismertem.
Aszódon találkoztam először az ökumenéval, a keresztény felekezetek egymásfelé tanúsított tiszteletével.
Az oktatási intézményekben, óvodákban megbecsülik a hitoktatók munkáját.
Az Evangélikus Gimnáziumban és Általános Iskolában, munkaközösségi kapcsolatban is megélhetjük az ökumenét.
Az iskola vezetése támogatja a kezdeményezéseinket.
A legótemplom kiállítás után idén karácsonykor Legó-Betlehem, húsvétkor pedig a feltámadás jelképeként az üres sírról készültek alkotások.
Nagyon sokat tanulok a munkatársaimtól, felekezettől függetlenül!
Nyáron pedig ökumenikus hittantáborban is megélhetjük a keresztény szeretetet. Bár fizikailag elfáradunk, lelkileg mégis feltöltődünk mindannyian, akik az időnket, tudásunkat odaajándékozzuk a tábor létrejöttéért, sok segítővel a különböző felekezetekből.
Mi tényleg azt keressük, ami összeköt bennünket: A mindenható Isten végtelen szeretete.
Áldott embernek érzem magam, hogy mindennek a részese lehetek!
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 14. szerda
Helén
Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét....
Összes program »