CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Két év kihagyás után a csömöri szervezők törekedtek rá, hogy minél változatosabb és színesebb legyen a táboruk. Már márciusban megfelelő helyszínt kerestek, ahol a nyár forróságát kellemes programok eltöltésével tudják kihasználni. A helyszín választása végül Dömösre esett, ahol a katolikus plébánia épülete és udvara tökéletesnek bizonyult.Ebben az évben nagy izgalommal vágtam bele az ott alvós táborunk megszervezésébe. Még májusban a családomat karöltve felkerestük a helyszínt, ami nagyon szimpatikusnak tűnt, hiszen a Duna közelsége és a kirándulási lehetőségek mind megerősítettek, hogy mindenképpen jól választottam.
Elkezdtem a szervezést, külön buszt foglaltam, mivel több kisebb gyermek is jelentkezett, így nem szerettem volna őket kitenni a csomagok hosszas cipelésének.
Esztergom, Visegrád és Nagymaros közelsége már meghatározta a tábor struktúráját, városnézés és a meleg enyhítésére fürdési lehetőség keresése.
A tábor tematikája; Jézus fő tanítása és korának megelevenítése.
Első nap mikor megérkeztünk, elfoglaltuk a szállást, ismerkedős játékokkal jól begyakoroltuk minden táborlakó nevét. Ennek különösen fontos jelentősége volt, hiszen nem sokra rá, már angyalkákká váltunk, és apró kedvességekkel, titokban megajándékoztuk az általunk kihúzott tábortársunkat és ezt egészen az utolsó napig mindenki szorgalmasan gyakorolta, amikor is az utolsó napunkon megpróbáltuk kitalálni, hogy kinek ki lehetett az angyalkája.
A kézműveskedést már e napon elkezdtük, hiszen egy Jézus korabeli ing készítésébe fogtunk.
Második napon Esztergomba látogattunk, ahol a Bazilikát tárlatvezetéssel tekintettük meg. A tárlatvezető hölgy tájékozottsága és humora lenyűgözte a gyerekeket, akiket a hölgy csak angyalkáknak nevezett és nagy örömet szereztünk neki, hogy milyen fegyelmezetten és érdeklődve figyeltek a gyerekek. Az ebéd elfogyasztása és a csodálatos Esztergom városban töltött séta után a strandra mentünk, ahol a vizicsuzdázás és fürdőzés kellemesen felfrissített mindenkit.
Pénteki napon komppal áthajóztunk Nagymarosra, ahol megebédeltünk, majd a szabad strandon töltöttük a délutánunkat. A szállásunkra visszatérve bográcsgulyást készítettünk, aminek az elkészüléséig, csapatjátékokat játszottunk.
Az utolsó napunkon reggel meglátogattuk a visegrádi királyi palotát, ami nagyon tetszett minden táborlakónak és nagyon várták már az aznapra ígért bobozást. Nagy öröm volt látni, hogy a frissen kialakult barátságok által a közös bobozás élménye milyen boldogságot adott a gyerekeknek. Kissé kifáradva, pocakot megtöltve egy kellemes erdei sétával felkerestük a visegrádi Fellegvárat. A kiállítások lenyűgöztek minket és a kilátás szemet gyönyörködtető volt.
Mivel kicsit hamarabb szerettünk volna visszaindulni a szállásunkra, hogy a még fennmaradó programokat minél hamarabb elkezdjük, ezért elindultunk, hogy a hegyről levezető buszt elérjük. Sajnos mivel két busz csatlakozása is meghatározta, hogy időben hazaérjünk, elsőre megdöbbenve tapasztaltuk, hogy sajnos jó egy óra múlva tudunk csak lejutni a hegyről, aminek következtében a Dömösre tartó buszt tuti lekéssük. Ahogy a buszmegállóban gondolkodunk, eszmecseréltünk, hogy esetleg próbáljunk meg gyalog elindulni és a kiscsapatot fellelkesíteni, hogy végül is csak lefelé kell menni, begördült egy piros, emeletes, városnéző busz. Némi töprengés után, hogy egyáltalán felszállhatunk-e, vajon mennyibe fog ez kerülni? Odaléptem a sofőrhöz és megkérdeztem, hogy esetleg lemegy a hajóállomásig és egyáltalán 25 fővel felszállhatunk-e? Nagy meglepetésünkre azt válaszolta, hogy igen, szálljunk fel nyugodtan és ajándék a részéről, hogy odáig elfuvaroz.
Mondanom se kell, hogy milyen hálásak voltunk és megköszöntük Istennek, hogy mint mindig a segítségünkre sietett. Sikeresen időben hazaértünk és a korábban kiosztott tombolaszámok húzásával, nyereményeket hirdettünk és a nagyon értékes ajándékokat kiosztottuk. Lehetett nyerni filctollat, gyurmát, mini kirakót és cukorkát, amit a gyerekek minden egyes alkalommal, nagy ovációval fogadták.
Szombat esti elővételezett szentmisén vettünk részt ahol többen felolvastunk. A nap végén elkészítettük az olajlámpásunkat, megbeszéltük az angyalkákat és a napot ének és zeneszó kíséretében szalonna és pillecukor sütögetéssel zártuk.
Másnap szomorúan konstatáltuk, hogy a tábornak vége, összepakoltunk és elindultunk hazafelé. A gyerekek nagyon jól érezték magukat és már többen mondták, hogy jövőre is biztos, hogy jönnek.
*
A Váci Egyházmegyében idén összesen 153 nyári napközis, hittanos, gyermek, ifjúsági vagy családos tábor valósul meg közel 9000 fő részvételével. A táborokat az egyházmegye 52 millió forinttal támogatja.
A központi kántorképző keretében szakmai és lelkinapot rendeznek kántoroknak július 7-én Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet épületében, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) szervezésében. A programról Varga Levente, az OMCE sajtóreferense kérdezte Horváth Istvánt, a képzés igazgatóját. Az interjút a Magyar Kurír honlapjáról vettük át.
A Váci Hétkápolna Liget természetvédelmi oltalom alatt álló terület 1988 óta, amely a pihenés, az aktív kikapcsolódás és az imádság helye hosszú idő óta. Az elmúlt időszakban rendszeressé vált, hogy autók és egyéb járművek engedély nélkül hajtottak be a Liget területére ezzel károsítva a környezetet. A Liget védelme érdekében és az illegális gépjármű-behajtás megakadályozására ezért augusztustól mobil úti akadályokat helyezünk ki.
A nyári szünet kezdetével az Ifjúsági Lelkészség gondozásában idén is indul a régiós nyári táborok szezonja. A programokat a Váci Egyházmegye fiataljait összefogó Nagyboldogasszony Közösség (Mente) szervezi, amely felejthetetlen élményekkel, lelki feltöltődéssel és tartalmas közösségi programokkal várja a résztvevőket. A gördülékeny ügyintézés érdekében egy helyre gyűjtötték az összes vonatkozó jelentkezési hivatkozást.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a hatvani Szent Erzsébet Idősek Otthona. Az intézmény, melynek létrejöttében meghatározó szerepet vállalt Pálos Frigyes prépost, mára 20 férőhellyel büszkélkedhet, valamint a középsúlyos és súlyos demenciával élő személyek szakszerű és biztonságos ellátását is biztosítani tudja. A jeles évforduló alkalmából a hozzátartozókat is közös ünneplésre hívták.2026. július 3. péntek
Kornél és Soma
Húsvétvasárnap este a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak...
Összes program »