CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Augusztus 8. és 12. között megvalósult a szokásos nyári táborunk. Idén a hagyománytól eltérően a nógrádi plébánia adott otthont rendezvényünknek.Néhány program felsorolás képen a teljesség igénye nélkül: tábornyitó szentmise, csapatépítő játékok, szentekről való elmélkedés, sátorozás, sütögetés, éjszakai temetőbarangolás. Kirándulás Visegrádra (reneszánsz tánctanulás, lovagi torna, fegyverbemutató), túra Sóskútra. A kismarosi ciszterci nővérek bemutatkozása, vendég atya előadás a gonoszról. Kézműves foglalkozások, filmvetítés, táborzáró szentmise.
Hetünk témája a reneszánsz kor volt. Misi atya minden nap bemutatott egy-egy szentet. Ehhez kapcsolódva látogattunk el Visegrádra, és a csapatok védőszentjeit is a reneszánsz korból választottunk.
Rengeteg játék, nevetés, zene és éneklés adta a hangulatot. Sem a kicsik, sem a nagyok, és a felnőttek sem unatkoztak. Összehangolt csapatunk gördülékenyen vezette a programokat. Számtalan segítő kéz, felajánlás gazdagította a tábort. Ahol kértünk, kaptunk. Mindhárom falu hívei kivették részüket a munkából és a szórakozásból egyaránt. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a táborhoz!
Bőgér Eszter
Fotó: Somlói Balázs
*
A Váci Egyházmegyében idén összesen 153 nyári napközis, hittanos, gyermek, ifjúsági vagy családos tábor valósul meg közel 9000 fő részvételével. A táborokat az egyházmegye 52 millió forinttal támogatja.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 5. csütörtök
Imre
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget,...
Összes program »