CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Augusztus 8. és 12. között megvalósult a szokásos nyári táborunk. Idén a hagyománytól eltérően a nógrádi plébánia adott otthont rendezvényünknek.Néhány program felsorolás képen a teljesség igénye nélkül: tábornyitó szentmise, csapatépítő játékok, szentekről való elmélkedés, sátorozás, sütögetés, éjszakai temetőbarangolás. Kirándulás Visegrádra (reneszánsz tánctanulás, lovagi torna, fegyverbemutató), túra Sóskútra. A kismarosi ciszterci nővérek bemutatkozása, vendég atya előadás a gonoszról. Kézműves foglalkozások, filmvetítés, táborzáró szentmise.
Hetünk témája a reneszánsz kor volt. Misi atya minden nap bemutatott egy-egy szentet. Ehhez kapcsolódva látogattunk el Visegrádra, és a csapatok védőszentjeit is a reneszánsz korból választottunk.
Rengeteg játék, nevetés, zene és éneklés adta a hangulatot. Sem a kicsik, sem a nagyok, és a felnőttek sem unatkoztak. Összehangolt csapatunk gördülékenyen vezette a programokat. Számtalan segítő kéz, felajánlás gazdagította a tábort. Ahol kértünk, kaptunk. Mindhárom falu hívei kivették részüket a munkából és a szórakozásból egyaránt. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a táborhoz!
Bőgér Eszter
Fotó: Somlói Balázs
*
A Váci Egyházmegyében idén összesen 153 nyári napközis, hittanos, gyermek, ifjúsági vagy családos tábor valósul meg közel 9000 fő részvételével. A táborokat az egyházmegye 52 millió forinttal támogatja.
Közös családi lelkinapot rendezett június 6-án, szombaton Szalmatercsen a Váci Egyházmegye Irgalmas Jézus Cigánymissziója, valamint a Beer Miklós nyugalmazott püspök által alapított Szent Ferenc Szegényei Alapítvány. A programon tizenkét településről vettek részt családok. Bágya János, cigánypasztorációs referens írását olvashatják.
Tóth András görögkatolikus pap, lelkigondozó, családrendszer terapeuta, önismeretidráma vezető, a Váci Egyházmegye spirituálisa. 2019 óta dolgozik a papok lelki jóllétért a Váci Egyházmegyében lelki segítőként. Személyes beszélgetésekkel, látogatásokkal segíti, kíséri paptestvéreit a krízisek megelőzésében, feloldásában. A látogatásokon túl papi és diakónusi csoportot vezet. Munkájáról, a papok nehézségeiről, a segítés módjáról Takács Bence kérdezte a Lélekjelenlét podcast adásban.
Boldog Sándor István szalézi szerzetes testvérre és vértanúra, a XX. századi egyházüldözés tanújára emlékezünk.
A salgótarjáni ferencesek által épített Acélgyári úti templom búcsúján a jelenlévők hálaadó imádsággal emlékeztek meg az 1936-os felszentelés óta eltelt kilenc évtized kegyelmeiről és a közösség építő múltjáról. A jubileumi ünnepi szentmisén szép számmal megjelent hívek harangszóra és közös énekkel köszöntötték a bevonuló papságot. A Nógrád Vármegyei Hírportál (nool.hu) tudósítását olvashatják.2026. június 9. kedd
Félix
Jézus így tanított a hegyi beszédben: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen...
Összes program »