- Kétlépcsős továbbképzést kínáltok az egyházmegye hitoktatóinak. Az első modul mire fókuszál?

BL: - Az első modulban a szakmai kompetenciák bővítését tűztük ki célként. Nagyon fontosnak tartjuk a kommunikáció javítását, az asszertív kommunikáció gyakorlását, illetve mindezek elméleti megalapozását is. Személyiségtesztet is készítünk, ami alapján ránézhetünk a kapcsolatainkra. Hangsúlyosan foglalkozunk a konfliktuskezelés módszereivel elméletben és gyakorlatban, azaz szituációs játékokkal segítjük, hogy mindenki tudatosíthassa a saját konfliktusait, legyen szó szakmai, családi, vagy más konfliktusról és megértse milyen egy konfliktus dinamikája. Fontos megérteni ugyanis, hogy nem mindig az a fontos egy konfliktusban, ami ténylegesen megjelenik, érdemes a háttérben lévő mozgatórugókat megérteni. Foglalkozunk az empátiakészséggel, igyekszünk rávezetni a résztvevőket arra, hogy a másik szemével lássanak. Ez a munkamódszer azért is hasznos, mert ezáltal a saját határainkat egyértelműbben tapasztaljuk meg. Világossá válik majd, hogy melyek azok a témák, amelyek megérintenek, vagy amelyek problémát jelentenek számomra és amelyeknek kezeléséhez külső segítségre van szükségem. Például szupervízió formájában.

A hitoktatás nemcsak egy frontális oktatási módszer. A hitoktatás során az én hitem is elmélyül, rám is hatással van, és nem csak a gyermekekkel foglalkozom, hanem az egész családjával, az egész történetével, az egész életével, és mindez visszahat rám. Újraélem, amit én a családomban átéltem ezzel kapcsolatban és szembesülök vele, hogy feldolgoztam-e vagy sem. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy a hitoktató a saját lelki életével is foglalkozzon rendszeresen.

- Az első modulban társadalmi témák is előkerülnek, például a gender kérdés, amelyről előadás is szólt, illetve ezt a témát is szituációs gyakorlatokban dolgoztátok föl. Itt mit emeltetek ki?

BL: - Elsősorban a gender történelmi kontextusát próbáltuk megvizsgálni, illetve az előadásban rámutatni arra, mik voltak azok a filozófiai irányzatok vagy társadalmi hatások, amelyek ennyire előtérbe helyezték. Annál is inkább, mert ezzel a közeggel az egyházunk is kapcsolatba kerül. Ez még inkább igaz a katekétáinkra, akik egy olyan generáció nevelésében vesznek részt, akikre ezek a társadalmi folyamatok komoly hatással vannak, akiknek a tolerancia szintje teljesen eltér a miénktől.

A célunk elsősorban az érzékenyítés volt. Tudatosítani kell ugyanis, hogy a jelenlegi társadalmi folyamatok mellett nem mehetünk el becsukott szemmel. Vannak olyan gyermekeink, családjaink, akik érintettek. A kérdés az, hogyan tudunk számukra krisztusi módon jelen lenni, őket kísérni. Nemcsak megerősíteni szerettük volna a katekétákban az Egyház álláspontját, hanem bemutatni, hogy egy olyan irányzatról van szó, amelynek konkrét filozófiai és társadalomtudományi alapjai vannak. Szerettünk volna a „mainstream” mögé látni és bemutatni, milyen társadalmi kérdések jelenhetnek még meg a hitoktatásban a jövőben ennek eredményeként, gondolok itt például a bioetikára.

- Milyen szituációkkal találkoztak már a hitoktatók a saját gyakorlatukban, tudtok konkrét példát mondani?

BL: - Anélkül, hogy megsértenénk azt a bizalmi légkört, amiben ez a feldolgozás zajlik, elmondható, hogy a legtöbb hitoktató az osztályban már találkozik olyan gyerekkel, akinek nemi identitásában bizonytalanság tapasztalható.

TG: - Ennek a bizonytalan identitásnak lehet, hogy a hátterében csak a környezet befolyása áll jelenleg. Látva a trendeket a gyerek azt gondolja ő akkor jó, őt akkor fogják szeretni, ha ezt a trendet követi. Korántsem biztos, hogy a személy ténylegesen rabja lett valaminek. Nagyon fontos, hogy jól lássuk az adott helyzetet.

Ma a tudáshoz mindenki hozzáfér, nem ugyanaz a kompetencia a fontos, mint régen. Ma az a fontos, hogy képes legyek nyitni és más véleményeket helyesen értelmezni. Ebben a folyamatban az empátia kiemelt fontosságú. Nem szabad manipulatív kommunikáció mentén állást foglalni egyik oldalon sem. Mindannyian önálló, szuverén, egyszeri és megismételhetetlen teremtményei vagyunk az Atyának akkor is, ha van, aki másként gondolkodik a testvéreim közül. Őket meg akarom érteni, mert szeretem őket, mert ők is egyediek, ők is megajándékozottak valamilyen módon. A hitoktatók nem képviselhetnek kizárólagosan konzervatív, dogmatikus megközelítést az oktatás során, mert az elriasztja a gyerekeket. A gyerekek nagyon érzékenyek, könnyen utánanéznek az információknak a neten, kérdéseket tesznek fel. És ha a tanítás tényszerű tartalmán túl a pedagógusnak nincs mit mondania, csak ráerőlteti a tanítást a gyerekre, akkor egész egyszerűen tekintélyét fogja veszíteni és más kérdésekben sem fognak rá hallgatni. Éppen ezért igenis felelősségünk, hogy folyamatosan képezzük magunkat és tájékozódjunk más nézőpontokat illetően is, amelyekhez viszonyítva el tudjuk helyezni a sajátunkat.

BL: - Nagyon fontos az is, hogy ezeknél a témáknál tudjunk objektívek maradni, nem szabad érzelmi alapon dönteni és kommunikálni, mert az zsákutcába vezet. Fontos a tárgyilagosság, akkor is, ha egy morálteológiai vagy szexuáletikai téma feldolgozása kapcsán úgy érezzük, sarokba vagyunk szorítva, ahogy néhány hitoktatónk beszámolt erről. Igyekeztünk olyan tudással ellátni őket, ami alapján ellenvéleményt tudnak megfogalmazni. Az sem jó, ha csak a konzervatív tanítást erőltetjük, de akkor sem vagyunk jó katekéták, ha mindenre igent mondunk a krisztusi szeretet jegyében. Az érzékenyítés a genderen túl kiterjedt most a szegénység és a gazdagság különbözőségeire is többek között.

- A második képzési modul azok számára nyitott, akik az elsőt már teljesítették. Ebben mit szeretnétek átadni a résztvevőknek?

TG: - A mi koncepciónk szerint a katekéta nemcsak pedagógus, hanem - Ferenc pápa kifejezéssel élve - kísérő is, ez markáns különbség, nem is mindenki fogadja el. A kísérő olyan személy, aki a rá bízott gyereknek segít megtalálni a kapcsolatot elsősorban önmagával, aztán testvéreivel, családjával, osztálytársaival. Aki nem tud élő, látható emberekkel kapcsolatot teremteni, nem tudja őket és viselkedési mintáikat, a mögöttük lévő sérüléseket el- és befogadni, azaz nem tud empatikus lenni, az Isten felé sem tudja őket vezetni. A modul fő témája ezért az emmauszi tanítványok és az emmauszi út volt. Ezt dolgoztuk fel elmélkedésekkel, gyakorlatokkal.

BL: - Ha Krisztushoz akarunk eljutni a magánynak, az egyedüllétnek is lehet fontos szerepe - rövid ideig. De nagyon fontos, hogy fölismerjük, kísérésre is szükségünk van, közösségre is szükségünk van. Drámapedagógia módszerekkel és technikákkal igyekeztünk mindezt átadni nekik. A visszajelzések alapján nagyon jól sikerült. Megdöbbentő volt látni, mennyire izgalmas számukra, amikor lelassul az élet. Amikor a pörgésből hirtelen belecsöppennek abba a szentírási mondatba, hogy „együtt haladtak az úton”. A tréningben ez az „együtt haladtak az úton” fél napot tett ki!  Volt idő megtapasztalni tehát, mi minden rejlik ebben az együtt haladásban. Az életben elsiklunk fölötte, miközben egyházi szempontból ez maga a szinodalitás.

TG: - A párhuzam sem véletlen természetesen a jelenleg zajló szinódusi folyamattal. Nem titok, hogy akkor, amikor egy tréninget összeállítunk, akkor az egyházmegye aktuális állapotára, a meglévő folyamatokra is szeretnénk reflektálni. Számunkra például maga a szakértői csapat összeállítása is ezeket a szinodális szempontokat tükrözte. Fontosnak gondoltuk, hogy legyen a vezetők között pap, családos, nő, valamint hitoktató, lelkipásztor és mentálhigiénés szakember. Hiszen az egyház nemcsak papokból és hívekből áll, megjelennek a különböző életállapotok, szaktudások, amelyek nagyon jól kiegészítik egymást. Ez persze nem egyszerűsíti a tervezést, sokszor számunkra is kihívás, hogyan tudunk együttműködni. De mégis tudunk tanúságot tenni arról, hogy a különbözőségek elfogadása az egységet építheti.

BL: - A második modulban a fókusz a lelki épülésen van. Azt gondoljuk, hogy aki az első évet elvégezte, rendelkezik már megfelelő szakmai kompetenciákkal, amelyeket tud is alkalmazni. Innen továbblépve szeretnénk azt megerősíteni, hogy a hitoktatás ne egy szakma legyen, ami be van szorítva az iskola vagy a plébánia falai közé. Hanem legyen igazi hivatás. Azaz ugyanolyan értékkel bírjon, ugyanúgy Istentől kapott meghívás legyen, mint az egyéb hivatások. Ebben az értelemben a hitoktatás sem csak addig tart, amíg általános vagy középiskolás a gyerek. Jó lenne, ha a hitoktató tudná őket később is követni és egy biztos pont lenne az életükben, mint kísérő, ahová ezek a fiatalok, személyek bármikor visszatérhetnek.

- Ha a katekétákat ilyesfajta lelki kísérőként is elképzeljük, az már előrevetíti, hogy a papok és lelkipásztorok hiányától szenvedő egyházunkban rájuk nagyobb szükség lehet a pasztorális munkában.

BL: - Valóban, van ilyen hosszútávú tervünk. Az egyházmegye koncepciójában látszódik, hogy szükség lesz a jövőben ún. központi vagy más néven missziós plébániákra, ahol - jobb esetben egy pap összefogásával, rosszabb esetben nélküle -, de egy több hivatásból álló munkacsoport lát majd el pasztorális szempontból egy nagyobb területet. Az ellátás alatt értjük az ima alkalmak szervezését, a közösségi élet szervezését és egyéb gyakorlati feladatok ellátását. Itt óriási szükség lesz a plébániai animátorokra. A lelki kísérést is végző katekétákból például vélhetően jó animátorok lehetnek. Ezért a mostani képzési programunk a tervek szerint ebben a bizonyos animátorképzésben fog kicsúcsosodni, amelynek kialakítása jelenleg folyamatban van. Két évfolyamosra tervezzük, ahol az első év teológiai képzést biztosít azok számára, akik ilyen tanulmányokat nem folytattak korábban. A második évben pedig önismeret, csoportdinamika, kommunikáció, konfliktuskezelés lesznek a témák elméleti és gyakorlati megközelítésben, hasonlóan a mostani tábori programokhoz. Mindezt örömmel ajánljuk majd a kétmodulos kateketikai továbbképzésünket elvégzett hitoktatóink figyelmébe.

gha

Kép: Mandiner (Balogh László), Váci Egyházmegye (Tornay Gábor)