CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Galgamenti Nagyboldogasszony Közösség idén Isaszegen tartotta táborát, ahol közel 90 fiatal volt jelen. Ennek ellenére életem eddigi legjobb tábora volt az idei! Tesch Benedek írását adjuk közre.
Ebben a táborban is sok előadást, játékot, szórakozást és életre szóló tapasztalatokat élhettünk át. Sőt idén még a kirándulást sem mosta el az eső. A Szuper programokon felül a közösség tagjai voltak a legszuperebbek. Régi összekovácsolódott társaság nyitottsága az első perctől kezdve betekintést nyújtott az újonnan érkezőknek abba, hogy miért is fontos minden KT-nak a galga. Isten kegyelme megtapasztalható volt a szeretettel teli légkörben, segítőkész szülők finomságaiban, önzetlen zenei szolgálatosok meseszép dallamaiban, csodás misékben, mély beszélgetésekben, közös sportban. Ezek egyből egy másik világba repítették el az embert, ahová örökké tartozni akar.
A tábor témája a szentségek volt. Előadások keretében napról-napra mélyebben megismerhettük a Szentségek valódi jelentőségét, újra átgondolva a keresztény hitünk alapjait. A sok csodálatos és felemelő előadás közül személyes kedvencemet emelném ki: Esztinek és Tominak az Oltáriszentségről szóló előadása közben újra át tudtam gondolni azt, hogy mit is jelent számomra az Oltáriszentség. Eucharisztikus csodák példáján keresztül pedig még közelibbé válhatott számomra ez a titok. Mindezek fényében az esti mise életem egyik legszebb és legjobban átélt szentmiséje lett, pedig még csak ez után jött a nap fénypontja az esti szentségimádás. Isten közelségét és szeretetét csodálatos volt megérezni a szívemben. Meglepetésemre a többi emberben is hasonlót tapasztaltam meg. Szinte mindenkin látszott, hogy a Szentlélek átjárja őket és ez megmutatkozott a közös dicsőítésben is. Ez az élmény örökre bennem marad. Nem csak a Galgás táborban megtapasztalt élmények visszaemlékezésében segít, hanem a hitemet egy magasabb szintre helyezte.
Fantasztikus a galgás közösség, mert minden évben egyre jobban mélyül el kapcsolatunk Istennel és ezt közösen élhetjük át az egész közösséggel.
Forrás: MENTE.HU
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 14. szerda
Helén
Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét....
Összes program »