CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
„Mindazt, amim van, és ami vagyok, Te adtad ingyen.Molnár János írását olvashatják.
Már napokkal az ünnep előtt sok- sok szorgos kéz tette a dolgát, hogy a hálaadáshoz méltó körülményeket teremtsen a templomban, a templom környezetében és a körmenet útvonala mentén. Tavaly, Érsekvadkert 800. születésnapjának (2023-ban lesz) első készületi évében dr. Bábel Balázs, Kalocsa- Kecskemét érsekével ünnepeltünk, míg most, Palánki Ferenc püspök atya, a Debrecen Nyíregyházi Egyházmegye mutatta be a vasárnap fél tízkor kezdődő szentmisét, és vezette a szentmisét záró körmenetet.
Sokan voltunk az ünnepen. A püspök atya tanításából megosztanék néhány gondolatot, hogy a jelenlévők feleleveníthessék azokat, akik pedig nem tudtak velünk ünnepelni, e sorok által váljanak ünnepünk részeseivé.
Mint a szomszédos település, Csesztve szülötte, hazajöttem Érsekvadkertre. Már az első pillanattól otthonosan éreztem magam köztetek, hisz érkezésemkor sok ismerős és mosolygó arc fogadott. Mindannyiunk igazi otthona a templom - az Isten háza - amit az aszály ellenére is a megtermett javak sokasága ékesít. Otthonunk a templom azért is, mert itt nap-, mint nap az Eucharisztiában az Isten születik bele a világba és meghív bennünket a közösségre, ezért legyen hála és tiszta öröm a szívünkben - mondta a püspök.
Tudatosodjék bennünk, hogy e parányi kenyérben és borban maga az Isten van köztünk és bennünk. Ennek megvalósulásához alázatra van szükség. A birtoklás világából a létezés világába kell lépnünk és rádöbbenünk a világ szépségére. Ám ehhez életünkkel kell imádkozni, megvalósítva általa Isten „álmát”. Ha tudunk a létünkkel imádkozni, akkor nem az számít, hogy miből élünk, hanem az, hogy kiért vagy kikért. Ezzel másokat is az élet örömébe vezetünk és így válunk igazi kereszténnyé. Természetes, hogy tudnunk kell kérni, de megköszönni is. Ez a folyamat közösségformáló erő, mert a világi versenyt így a szeretet versenye váltja föl. Nekünk Jézus életét kell megvalósítani, ami a feltétel nélküli szeretethez vezet – zárta tanítását Palánki Ferenc.
A szentmise záró részében a püspök atya megáldotta az új kenyeret, a terményeket, melyet a rendőrség és a polgárőrség által biztosított útvonalon körmenetben mutattunk be a világnak, jelezve ezzel azt is, hogy a világnak Krisztus kell.
Az ünnepséget a templom kerti agapé zárta, ahol megkóstolhattuk a körmenetben végig vitt és megáldott terményeket.
Az írás megjelent az Érsekvadkerti Harangokban (Évad, 2022. 08. 28. emjé. Fotók: Kristók J.)
További képek: https://photos.app.goo.gl/3cL5cFuZKVeRKvEp9
Negyedik alkalommal rendezte meg Szent Mihály Intézményfenntartó diákönkormányzati konferenciáját, amelyre ezúttal is sokan jelentkeztek a Váci Egyházmegye által fenntartott iskolákból. Ezúttal a váci Credo-házban látták vendégül a szakmai napon a DÖK-ös diákokat és tanáraikat, ahol Marton Zsolt megyéspüspök is köszöntötte a résztvevőket. A SZEMI híradását osztjuk meg.
Martonvásáron emlékezett meg a KALÁSZ (Katolikus Leánykörök Szövetsége) Egyesület alapításának 90. évfordulójáról április 25-én. Az egész napos rendezvény zárásaként, Jó Pásztor vasárnapjának előestéjén Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családokért felelős főpásztora mutatott be hálaadó, koncelebrált szentmisét. Bodnár Dániel írását olvashatják.
2026. április 26-án, a húsvéti időszak negyedik vasárnapján ünnepli az egyház a hivatások 63. világnapját. Ezen a kiemelt ünnepen – amelyet a hívők körében Jó Pásztor vasárnapjaként is ismernek – Leó pápa személyes üzenettel fordul a világ felé. A Szentatya gondolatai idén is irányt mutatnak mindazoknak, akik keresik saját útjukat és küldetésüket a közösség szolgálatában.
Magyarországon több tízezer családban nevelkedik sérült gyermek. Ezek a speciális szükségletű családok olykor óriási, legtöbbször láthatatlan terheket cipelnek. Mások számára elképzelhetetlen kihívásokkal szembesülnek, azonban a fogyatékosságra, mint állapotra a lehető legkitartóbb, legodaadóbb és legelfogadóbb szeretettel válaszolnak. A 18 éves autista, középsúlyos értelmi fogyatékos Barnabás és öccse, a súlyos értelmi fogyatékos Domonkos három nem sérült testvérükkel és szüleikkel Budapesten élnek. Édesanyjukkal, Wagner Annával Király Eszter arról beszélgetett, milyen utat jártak be férjével és öt gyermekükkel, illetve hogyan tapasztalják meg Isten gondoskodását a mindennapjaikban.
A nagyhéten a Váci Egyházmegye hat plébániáján - Boldogon, Cegléden, Drégelypalánkon, Dunakeszin, Isaszegen és Rádon is passiójátékot szerveztek és adtak elő a helyi egyházközség tagjai. A szervezők korábban részt vettek azon a kétnapos képzésen, amelyet Meskó Zsolt rendező tartott. A végeredmény magáért beszél, hiszen a lelkigyakorlattal felérő próbák és a hosszú hetekig tartó készülődés közösségteremtő és megtartó erővel bír a résztvevők szerint. A szervezőkkel készített körinterjúnkat olvashatják.2026. május 1. péntek
Fülöp és Jakab
Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát...
Összes program »