CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Az idén, szeptember 10-én került megrendezésre, több éves hagyomány alapján a Galgamenti Élő rózsafüzér Zarándoklat. Az Alsó-Galgamenti első körzarándoklatokat Karácsondi Mihály plébános atya hívta életre hajdanán, melyen azóta is több keresztény csoport vesz részt.Sok éves hagyomány már az Alsó-Galgamentén, hogy szeptember elején egész napos körzarándoklatot tartanak a vidék katolikusai és más felekezetek keresztényei. Idén sem volt ez másként. A Karácsondi Mihály plébános úr által megálmodott és megszervezett első zarándoklatok elfogadottá és kedveltté váltak, mondhatjuk maradandó hagyománnyá lettek.
Ahogy az lenni szokott, a zarándokok száma folyamatosan változott. Voltak, akik csak egy-egy szakaszon csatlakoztak, de szép számmal voltak olyanok is, aki végigjárták a dimbes-dombos táj határbeli útjait Bagtól Bagig! Hét keresztalja vonult reggel 9 órától este 6 óráig, hogy a nap végén szentmisével mondjon hálát az imával, énekkel együtt töltött napért.
2013-óta csak egyetlen évben maradt el a lábak imája, méghozzá 2020-ban, a pandémia kitörésének évében.
2015-ben már zajlott egy zarándoklat a békéért és most, íme, a szervezők úgy ítélték meg, hogy jó lesz ismételten a békéért fohászkodni a Teremtőhöz, hiszen Magyarország szomszédságában háború dúl.
Kép: Klamár Zoltán
A Katolikus Karitász adománygyűjtést indít a Fülöp-szigeteken történt pusztító földrengés áldozatainak és károsultjainak megsegítésére. 2026. június 8-án 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Mindanao déli részét. A rengés több településen rendkívül erős intenzitású földmozgást okozott, a hatóságok pedig cunamiriadót rendeltek el, amely miatt kilenc tartomány part menti közösségeit evakuálták. A Katolikus Karitász felhívását közöljük.
A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica országos zarándoklatot tartott munkatársainak és önkénteseinek 2026. május 30-án Bodajkon, a segélyszervezet alapításának 95., újjáalakulásának 35. évfordulója alkalmából. A Váci Egyházmegyei Karitász 22 tagja vett részt a szentmisén, négyen pedig Fehérvárcsurgótól Bodajkig zarándokoltak. A jubileumi találkozón közel 800-an vettek részt. A Katolikus Karitász sajtóanyagát szerkesztve olvashatják.
Magyarországon sokszor egyedülálló, a 21. századi oktatás szükségleteire válaszoló szakirányú továbbképzéseket hirdet az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A két-négy féléves képzések hallgatói olyan területekről szerezhetnek speciális tudást, mint a neurodiverzitás-specifikus fejlesztőpedagógia, a drámajáték, a biblioterápia vagy az értelemközpontú személyiségfejlesztés. A képzésekre június 30-ig várják a jelentkezőket.
Különleges módon ünnepelte az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola tizenötödik születésnapját. Uzsalyné dr. Pécsi Ritától, az Organikus Pedagógia Egyesület elnökétől vehette át az intézmény igazgatónője, Pozsár Andrea az Organikus Nevelési Intézmény címet. A Szent Mihály Intézményfenntartó cikkét olvashatják.2026. június 12. péntek
Villő
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám...
Összes program »