CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Szeptember 12-14. között a Temesvári római katolikus egyházmegye munkatársai tapasztalatcserével egybekötött kirándulásra érkeztek Vácra. A háromnapos utazás során időt szántak egyházmegyéjük jövő évi pasztorális programjának megtervezésére is.A közel 50 fős delegáció tagjai voltak a Család- és Felnőttpasztorációs Iroda, az Egyházmegyei Ifjúsági Központ és a Média Iroda munkatársai, valamint szeminaristák, a három főesperes és az a három fő állandó diakónus jelölt, akik a váci egyházmegye jelöltjeivel közösen készülnek szolgálatukra.
Első napjukat Budapesten töltötték, meglátogatták a Szent István-bazilikát, majd a Rózsafüzér Királynéja plébánián a helyi csoportokkal, pasztorális területekkel ismerkedtek.
Vácon Marton Zsolt megyés püspök és dr. Varga Lajos váci segédpüspök, valamint a Pasztorális helynökség munkatársai fogadták őket. Az első este alkalmat adott a Váci egyházmegye történetének és a püspökség központi intézményeinek rövid bemutatására.
A látogatás második napja a Barátok templomában közös szentmisével kezdődött, amelyet Pál József Csaba temesvári főpásztor és Marton Zsolt megyéspüspök közösen mutattak be. A vendégek számára kedd délelőtt Marton Zsolt tartott elmélkedést, amelyben témája az egység volt. „Mit jelent az egység? Azt jelenti: együtt lenni és együtt tenni. Ha együtt vagyunk és együtt cselekszünk, imádkozva az Úrhoz, akkor Ő bennünk és közöttünk is van, és megteremti közöttünk azt az egységet, hogy gondolatokban, akaratban, cselekvésben össze tudjunk hangolódni. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki egyforma, hanem úgy kapcsolódunk össze, mint a puzzle darabok: különbözőek, de mindenki megtalálja a maga helyét.” – mondotta a főpásztor.
Ezt követően a temesvári családpasztorációs iroda és az egyházmegyei ifjúsági központ mutatta be a tevékenységét, majd a váci és temesvári résztvevők három csoportban – család- és ifjúsági pasztoráció, gazdasági csoport és média – osztották meg egymással szakmai tapasztalataikat. Délután megtekintették a Püspöki Palotát és kertet, majd a Váci egyházmegye ifjúsági, cigánypasztorációs és a kórházi lelkigondozói szolgálata mutatkozott be. Paszternák Tamás pasztorális helynök bemutatta az egyházmegyében kialakítás alatt álló missziós (központi) plébániák rendszerét. Ennek célja, hogy minden plébánián legyenek elhivatott, képzett szolgálattevők (a lelki életért felelős animátorok és az adminisztrációért felelős gondnokok) így felszabadítva a plébánost a pasztorációs munkára. Bemutatkozott a MotiVÁCió Képzési Központ, - ahol egyházi, civil és mentálhigiénés képzések valósulnak meg – valamint ismertették a hitoktatók számára kifejlesztett kétmodulos képzési programot. Az este folyamán a MÉCS Családközösség mutatkozott be.
A látogatás utolsó napján a Temesvári egyházmegye pasztorális munkatársai az új lelkipásztori évükre készültek, amelynek témája a diakónia, a mottója pedig: “Nem akadt köztük szűkölködő”. (ApCsel 4, 34) lesz. A záró szentmisét Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén Marton Zsolt váci megyés püspök celebrálta Pál József Csaba temesvári egyházmegyés püspökkel és a temesvári egyházmegye jelenlévő papjaival közösen.
A számtalan formában megvalósuló tapasztalatcsere mindkét egyházmegye munkatársait gazdagította és kölcsönösen tanultunk egymástól.
Pál József temesvári püspökkel készült interjúnkat itt olvashatják.
Fotók: Temesvári Püspökség sajtóiroda
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »