Egy egész busznyi delegációval érkeztek Temesvárról a Váci Egyházmegyébe. Mi volt az utazásuk célja?
Minden évben van egy évkezdő kirándulásunk a különféle lelkipásztori irodák felelőseivel és munkatársaival, főesperesekkel, a szerzetesek, az ifjúság, a családok, a média koordinátoraival. A váci látogatásunk célja a tapasztalatcsere, ugyanakkor az is, hogy saját munkatársi közösségünkön belül elmélyítsük az egységet, jobban megismerjük egymást. A kirándulásunk utolsó napján pedig a jövőbe tekintünk és szeretnénk együtt részletesebben megtervezni a következő évet.

Hogyan jellemezné röviden a Temesvári Egyházmegyét?
A Temesvári Egyházmegye egyik fontos jellemvonása, hogy soknemzetiségű. Mi hét történelmi nyelven mutatjuk be a szentmiséket: magyarul, románul, németül, horvátul, bolgárul, csehül és szlovákul. Ezekhez hozzájött az olasz és az angol is most. Sok helyen ezeken a nyelveken van a hittanóra is, kis létszámú nemzetiségi közösségekről van szó.
Egyházmegyénk másik fontos jellemzője az, hogy szétszórtságban élünk, hatalmas területen kevés katolikus keresztény van. Többnyire más felekezetű emberek között élünk, tehát az ökumenizmus, az egységtörekvés egy fontos eleme az egyházmegyénknek. Az itt élők számára természetes, hogy a másik ember esetleg más nyelvet beszél, más felekezetű. Az lenne a következő lépés, hogy a helyzet ne csak a megszokás miatt legyen természetes, hanem az elfogadás épüljön Jézus Krisztusra.
Egy harmadik jellemző, amit fontos megemlíteni, hogy az egyházmegye ezelőtt 40 évvel többségében német nyelvű egyházmegye volt, de a rendszerváltáskor elment kétszázezer német, a falvaink, közösségeink kiürültek. Ha például egy községben korábban 6-7 ezer katolikus volt, most 40 van, vagy egy másik helyen háromezer volt, most vannak összesen heten. Elmentek és helyettük nem jöttek mások, vagy nem katolikusok jöttek. Egészen sok ilyen apró közösségünk van, amelyekre oda kell figyelni, és próbálunk is odafigyelni rájuk.

A sok nemzetiség együttélése okoz fordítási nehézségeket, kommunikációs problémákat. Van-e előnye ennek a helyzetnek?
Egyik előnye az, hogy az emberek megszokták, hogy akár a saját templomukban is több nyelven van a szentmise: egyik mise a másik után következik, vagy egy szentmise önmagában többnyelvű. Ennek a szépsége - minden nehézsége mellett -, hogy gazdagodunk a másik nép kultúrája, gondolkodási módja által, és segít minket, hogy megtanuljunk nyitottak lenni. Hogy felekezetként, nemzetiségként ne zárkózzunk be magunkba, hanem nyíljunk meg a többiek felé is. Így át tudjuk venni azt, ami a legszebb a másiknál, és meg tudjuk ajándékozni mi is a többieket.

Az egyházmegyéjében folyamatosan zajlanak a plébániai vizitációk, így sok plébániához eljutott már. Milyen benyomásokat szerzett ezek során?
Nagyon szépek ezek a vizitációk, szívesen megyek az emberek közé. Nemrég egy olyan templomban miséztem, ahol a községben öt katolikus van, de a misén 60-an voltak jelen. Átjöttek a hívek a szomszéd falvakból, és eljöttek az ortodox testvérek, a polgármester is, ő meghívta az ortodox papokat, a pünkösdista és baptista lelkészt is. Szeretetközösség volt ottan. Jó volt az emberekkel a lényegről beszélni; arról, ami minket boldoggá tesz, ami minket összeköt: az, hogy Jézus Krisztushoz tartozunk.
Öröm látni az emberekben a lelki éhséget azokon a helyeken, ahol a pap talán csak egyszer tud egy hónapban misézni. Látni, hogy lelki éhséggel hallgatják, így az embernek nagyobb kedve van Jézus Krisztusról beszélni. Jó találkozni a különféle felekezetekkel, látni a helybeli plébánost, hogy ő mivel küszködik, mik a nehézségei, mik az örömei. Egy plébániai látogatás után a plébános, a híveivel, a közösségével a szívemben vannak teljes valóságukkal.
Szoktam különféle csoportokkal is találkozni. Nemcsak azzal, aki a mise után éppen ott van, hanem egy órát szánok az ifjúsággal való találkozásra, egy órát az egyháztanácsra, beszélgetek a munkatársakkal, a mozgalmak képviselőivel, vagy különféle egyesületekkel. Jó elbeszélgetni ezekkel az emberekkel, látni, hogy ők hogyan gondolkodnak, és talán én is meg tudom őket ajándékozni az én hitemből.

A szinodális folyamat egyházmegyei szakasza lezárult tavasszal. Milyen eredmények születtek Önöknél? Mi az, amiről úgy érzi, hogy javaslatként megfogalmazódott és meg is valósítható?
Nagy örömmel és lelkesedéssel fogtunk neki a szinodális útnak. Mindenféle csoporttal próbáltunk beszélgetéseket folytatni, nagyon sok témáról azok közül, amiket a Vatikán javasolt. A püspökségen például az alkalmazottakat felosztottuk négy csoportra, öt találkozónk volt velük. Szép volt, amikor olyan emberek, akik nem végeztek teológiát, takarítással, mosással foglalkoznak, mondták, hogy meghatotta őket az, hogy most őket is meghallgatják, vagy hogy rájuk figyelnek, hogy fontos az, amit ők mondanak. Ezeket én már eredménynek tartom. A szinodális folyamat vége felé megkérdeztem a püspökségen, hogy szeretnék-e folytatni a találkozásokat. 85 százalékban igent mondtak. Azóta minden hónapban van két bibliakörünk a püspökségi alkalmazottakkal, ahol a gondjainkra, életünkre keressük a Szentírásban a Jóisten fényét. Sok helyen idősekkel, a Karitásznál pedig az általuk gondozottakkal folytattak ilyen beszélgetéseket. Azt gondolom, a legfontosabb az, hogy meghallgattuk egymást, és mi magunk is rájöttünk, hogy jó együtt menni. Hogy a másik fontos, hogy a másik által szólhat a Szentlélek hozzám. Nem is tudom, kell-e más eredmény, mert lassan-lassan ezekből a beszélgetésekből kirajzolódik, hol kell valamit változtatni az egyházmegyében vagy a plébániákon. Azt látom, hogy elindult, vagy felerősödött egy folyamat, és ezt tovább kell folytatni. Egyáltalán nincs vége és talán nem is lesz. Ezen az úton kell, hogy előre menjünk.

Jövőre Temesvár Európa Kulturális fővárosa lesz. Milyen programokkal készülnek, és mi ezeknek a programoknak a célja?
Amikor meghirdették, hogy Temesvár kulturális főváros lesz, akkor a szervezők mindjárt kérték, hogy a templomainkat nyissuk meg. Természetesen megnyitjuk, de az is felmerült bennem, hogy ezek a templomok a száz vagy kétszáz évvel ezelőtt élt emberek hitéről beszélnek, ők építették ezeket, de a mi hitünkről ki fog beszélni? Arról nekünk kell tanúságot tenni. Mivel egyik sajátosságunk az, hogy sok felekezet él Temesváron, az egyik programunk egy hétnapos ökumenikus ifjúsági fesztivál lesz. Egy napra terveztük, de rengeteg ötlettel jöttek a fiatalok, ezért hosszabb lesz. Sok felekezet kapcsolódott be a szervezésbe: római katolikus, görögkatolikus, román ortodox, szerb ortodox, református, evangélikus, adventista, és a végén meghívtuk az izraelita testvéreinket is. Mondtuk, hogy ez egy teljesen keresztény program, de szívesen együtt dolgozunk velük, és ők is küldtek egy fiatalt, aki képviseli őket. A fesztivál során lesz játék, különféle kerekasztal-beszélgetések. Egy egész délutánt szánunk az imádságra a különféle templomokban, és felvonulunk egyikből a másikba, a fiatalok pedig tanúságot tudnak tenni, amire örömmel készülnek. Lesz egy zenés-énekes est különféle felekezetekkel. Ezenkívül meghívtuk a Gen Verde együttest, akiknek május 6-án, szombaton este lesz a koncertjük. Ők előtte három napig különféle műhelyeket tartanak, 100-160 fiatallal tudnak foglalkozni. A fiatalok nagyon lelkesek, engem is lelkesítenek, együtt megyünk előre velük. Úgy látjuk, ez a program a mai embereknek, a mai fiataloknak a hitéről beszél. Minden hónapban egy este ezért a jövő május hónapi találkozóért imádkoznak.
November 16-18. között az Együtt Európáért c. rendezvény jön el hozzánk, amelynek a találkozóján 2016-ban részt vettem Münchenben. Nagyon megtetszett ahogy ők a Jézusban való egységről tesznek tanúságot, ezért meghívtam őket Temesvárra. Reméljük, hogy jól sikerül mindegyik program, de a lényeg az, hogy ezen az úton szépen menjünk előre, egymást tisztelve, egymást szeretve, egymás értékeit nagyra becsülve, mert utána is ezt akarjuk élni majd, amikor befejeződik a program. A jövő májusi és novemberi programok is egy-egy állomást jelentenek az úton.

Mik az örömei a püspöki szolgálat során?
A Korintusi levél egy mondata foglalkoztatott engem: „Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta” (1Kor3,6). Nagy-nagy öröm, amikor azt látom, hogy valahol egy kis növekedés van. Akár egy személyben, egy csoportban, egy közösségben. Amikor növekedést látok, akkor azt érzem, hogy a Jóisten itt volt, itt dolgozott és dolgozik, és örülök, hogyha megünnepelhetjük a növekedést; Isten munkáját meg kell ünnepelni. Az örömöm, amikor látom, hogy az emberek fénnyel telnek, és látszik, hogy belülről átjárta őket az Isten közelségének az öröme.

És mi az, ami a legnagyobb kihívást jelenti Önnek lelkipásztorként?
Sokan a papjaink közül azt élik meg, hogy kevesen maradtak a hívek. Ne attól várjuk a növekedést, hogy majd odaköltöznek mások. Hanem az Evangélium erejéből fakadó növekedést kellene megtapasztalni. Ez egy nagy kihívás számomra. Két dolog lenne fontos: az egyik az apostolképzés, vagy krisztusi tanítványképzés; a hívek apostollá képzése a világi keresztény testvéreink között. Ezt nagyon-nagyon fontosnak látom. Enélkül szétszakadnak a papjaink, hiszen nem tudnak mindenhova eljutni. Meg kell értenünk, hogy Jézus is külön időt szánt a tizenkét apostolra, és nekünk is ezekre az emberekre külön időt kell szánni.
A másik nagyon fontos dolognak a közösséget tartom. Közösség nélkül alig tud ma egy ember keresztény maradni. Nem tudja, hogy ő hova tartozik, nincs, akivel megossza a hitét, az örömét, fájdalmát, nincs, akivel együtt tudna imádkozni. Kihívás, hogy segíteni tudjuk, hogy ilyen közösségek szülessenek, és annyira megerősödjenek, hogy aztán a saját lábukon tudjanak állni. Egy kicsi közösségben tíz idős asszonynak, akik már vagy tíz éve minden hónapban együtt imádkoztak, most sikerült három fiatalt megnyerniük az imádságra. Közösséggé lettek. Az imádkozó közösség nagyon fontos, mert ennek erősebb megtartó ereje és vonzása is van.

Az Egyházban fogynak a hívek, társadalmi, gazdasági nehézségek közepette élünk. Mi ad Önnek reményt, és hogy tudja ezt közvetíteni a hívek felé?
A reményem Jézus Krisztus, aki közöttünk, bennünk és emberi kapcsolatainkban él. A növekedést Isten adja, Ő pedig mindent megtehet. Sokszor történt már meg a történelem folyamán, hogy egy ember tüzet fogott, befogadta Jézust, és eleinte talán meg sem értették, de utána aztán sokan csatlakoztak hozzá, és Isten így járult hozzá az Egyház megújításához. A reményem az, hogy lesznek emberek, akik tüzet fognak, akik befogadják Jézus Krisztust, vállalják, hogy Jézus megváltoztassa az ő életüket, és ez sokakra át fog terjedni. Ez bármikor megtörténhet.
Karl Rahner német jezsuita szerzetessel halála előtt készítettek egy interjút. Megkérdezték; igaz-e, hogy az európai kereszténység a telét éli? Azt mondotta: nézzétek meg, hogyha van egy nagy sivatag és egy bizonyos mennyiségű vizünk, és azt a sivatagra széthintjük, a sivatag csak sivatag marad. Sokkal egyszerűbb azzal a bizonyos mennyiségű vízzel egy oázist létrehozni, aztán még egy oázist. Ha ezek az oázisok nemcsak csak befelé fognak sugározni, hanem kifelé is, akkor növekedni fognak, egy idő után egymáshoz érnek, és akkor igaz lesz, hogy az európai kereszténység a telét éli - vagyis a tavasz előtt áll!

Fekete Ágnes-Gáborné Haáz Andrea

Fotó: Temesvári Püspökség sajtóiroda