CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A váci Madách Imre Művelődési Központ adott otthont a szeptember 24-én, szombaton megrendezett katekéták szakmai napjának. Az évente kétszer megrendezésre kerülő egész napos program célja, hogy az egyházmegye hitoktatóiknak lehetőséget adjon a találkozásra és a közös formálódásra.„Mindenért adjatok hálát” – ez az idei tanév mottója, így a napindítás elmélkedései, énekei is a hála témájához kapcsolódtak, melyet az Érsekvadkerti esperesi kerület munkatársai készítettek elő. A résztvevők több előadás által is gazdagodhattak a nap folyamán. Elsőként Balogh László hitoktatási referens atya beszélt a valláslélektan tudományáról, sok gyakorlati tanáccsal ellátva a hallgatóságot, például, hogy melyik életkorban mit érdemes tanítani, mit tudnak befogadni a gyerekek. Hangsúlyozta, hogy „a hitet Isten adja, azt nem lehet kikényszeríteni, és azokat is el kell fogadnunk, akik nem jutnak el a hitre, vagy nem ugyanarra a hitre jutnak el”.
Ezután Paszternák Tamás atya vezetésével interaktív módon volt szó egyházmegyénk és az egyházmegyei hitoktatás helyzetéről. Előadása őszinte, oldott hangulatban telt, és a szakmai nap résztvevőinek lehetősége adódott a visszajelzésre; tíz kérdés segítségével meg tudták osztani hitoktatási tapasztalataikat, kihívásaikat, örömeiket. Tamás atya szerint a hitoktatói hivatás alapvető kérdése, hogy a tanárnak, a katekétának milyen a hitélete. „Ha Krisztus bennem van, meg tudja szólítani azokat, akikhez beszélek, akikhez küldve vagyok” – mondta.
Tornay Gábor hitoktatási igazgató a nemrégiben kialakított pontozásos értékelési rendszerről mondta el tapasztalatait, és leszűrte a tanulságokat. „A hitoktatók nemcsak arra vannak szerződtetve, hogy megtartsák a hittanórákat, hanem a plébániájukon olyan egyéb tevékenységeket kell szervezniük, ami kiegészíti az iskolai tanórákat, és közelebb vezeti a gyerekeket Istenhez. Létrehoztunk egy pontrendszert a hitoktatók számára; ez egy olyan ösztönző rendszer, amelynek célja a hitben való testvériség megélése. Azt kértük a hitoktatóktól, hogy akinek van kreatív ötlete közösségi programra, küldje be nekünk, és arra pontokat kap, év végén pedig jutalmazásban részesül. Célunk, hogy kialakuljon egy tudásbázis arról, milyen olyan egyéb tevékenységeket lehet szervezni, amelyek az egyházközség épülését szolgálják.” A hitoktatók hivatásának lényegét egy tömör mondatban fogalmazta meg: „Nem hitismeretet kell oktatunk, hanem istenkapcsolatot építenünk”.
A szakmai napok sikeressége a résztvevők számán is megmutatkozik; tíz éve negyven-ötven fő volt jelen, az idei tanévkezdő alkalomra több, mint 160 hitoktató és katekéta jött el. „Minden lelkinap után kérdőívet küldünk ki, hogy visszajelzést kapjunk, és azt is megkérdezzük, milyen témáról hallanának szívesen a hitoktatók. A résztvevők elégedettek szoktak lenni és szívesen jönnek” - mondta Tornay Gábor.
A délután folyamán több tanúságtétel is elhangzott, két hitoktató például a nyáron megvalósult hitoktatói táborban szerzett személyes élményeiről számolt be, a táborról korábban mi is hírt adtunk. A zárás előtti fórumon előre beküldött kérdések alapján lehetősége volt a résztvevőknek fontos témákat felvetni, párbeszédbe lépni a szervezőkkel. Az intenzív nap szentségimádással zárult.
Fekete Ágnes
Mit jelent számunkra az ünnep, mit tekintünk ünnepnek és hogyan készülünk az ünnepeinkre? Gyerekek, fiatalok és idősek találkozása egy-egy vasárnapi ebéden, a közös születésnapokon, húsvétkor és karácsonykor olyan összetartó erővé válik, amely minden fáradtságot, zsúfoltságot, rumlit megér, állítja a Csillag házaspár a Lélekjelenlét podcast adásában. Király Eszter vendége Csillag Péter a Molnár C. Pál Műterem Múzeum vezetője és a hagyaték a gondozója, állandó diakónus és felesége Éva hitoktató, gyermekkönyvfordító. A házaspár több mint 40 éve él boldog házasságban, hat gyermekük és 17 unokájuk van.
A Váci Egyházmegye Hitoktatási Bizottsága idén is interaktív meglepetéssel készült minden korosztály számára. A négy hetes adventi időszak minden napján kinyíló ablakokban érdekes, aktuális és hasznos tartalmak várnak: történetek, játékok, elmélkedések, versek, imák, videók, meghökkentő írások és gyakorlatok, amelyek segítenek jobban megérteni létezésünk lényegét, emberi működésünket és környezetünket, valamint rámutatnak Isten és az ember kapcsolatának csodálatosságára.
A könyvtáralapító Peitler Antal József püspök előtt tisztelegve KÖNYVTÁR – KÖNYVEK – EMBEREK címmel jubileumi konferenciát szervezett alapításának 150. évfordulója alkalmából a Váci Egyházmegyei Könyvtár. A konferencián neves könyvtárosok, történészek, irodalomtörténészek, muzeológusok és levéltárosok járták körbe a könyvtár létrejöttében, gyűjteményének gondozásában, gazdagításában jelentős szerepet vállalt püspökök, papok, szerzetesek életútját, a könyvtári állomány gyarapításának, megőrzésének, rendszerezésének jelentős eseményeit. Az eseményhez kapcsolódóan emléktáblát avattak az alapító püspök tiszteletére.
Négy éven át tartó iskolai kutatás eredményeit hozták nyilvánosságra.2025. december 3. szerda
Ferenc és Olívia
Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket....
Összes program »