CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Nem csupán gondolatébresztő előadásokat hallhatnak majd, hanem személyes találkozásokra is lehetőséget kapnak a Váci Egyházmegye Keresztény Vállalkozóinak II. Találkozóján részt vevők október 13-án, csütörtökön. A rendezvényt az ÉrMe (ÉrtékMegőrző) Vác Klub szervezi Vácott, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán.A vállalkozók és üzleti vezetők nehéz mindennapi feladatvállalásához kíván hozzájárulni a konferencia-találkozó, iránymutatással, a vállalkozói létről, nehézségekről szóló előadásokkal, valamint a közösségteremtés folytatásával. 2018-ban volt az első találkozó, s bár 2020-ban a koronavírus-járvány lehetetlenné tette az esemény megrendezését, alapcéljuk, hogy kétévente találkozzanak a terület keresztény szakemberei.
„Az ÉrMe célja hálót szőni olyan emberek és szervezetek közé, akiknek, amelyeknek az üzleti életben is fontosak keresztény alapértékek” – utal az ÉrMe Hálózat Statútumában foglaltakra Szente Balázs, a találkozót szervező ÉrMe Vác Klub ügyvivője, a hálózat alelnöke. Mint hozzáteszi, a klub már évek óta törekszik erre a „hálószövésre” – az egyházmegye hasonló közösségeivel kapcsolatot, együttműködési lehetőségeket keresve –, folyamatot szeretnének létrehozni.
A találkozón elhangzó gondolatok a keresztény vállalkozások alapértékeit állítják a középpontba; a vezérfonalat az előadásblokkoknak megfelelően a szolidaritás, a mértékletesség, az igazságosság és a szubszidiaritás adják – tizenkét előadó megközelítésein keresztül.
A találkozó egy dinamikus „networking” résszel kezdődik, majd a rendezvény fővédnöke, Marton Zsolt váci megyéspüspök mond rövid bevezetőt, ad iránymutatást. Beer Miklós nyugalmazott váci püspök, az ÉrMe Vác Klub tiszteletbeli tagja az üzleti életben érvényesíthető szolidaritási szempontokról fog beszélni. Hasonló témakörben osztja meg gondolatait Schumicky György, az ÉrMe Hálózat elnöke. A szervezet jelmondatából – „Az üzlet több, mint profit” – kiindulva arról beszél majd, miként sikerült a 2000-es alapítás óta forrásként, kovászként jelen lenni, hatást gyakorolni.
A Váci Egyházmegye területén élő vállalkozók is szót kapnak a találkozón: Ficsor Árpád (Dunakeszi, Parasztsajt Farm) a sajtkészítés mesterségéről, Mihály Gábor (Nagymaros, Hód Csoport) a profittermelésről és a vállalkozás céljáról, Gondi Ferenc (BGT Hungária Kft.) a környezetszennyezésekről és a teremtett világ védelméről beszél.
Majd a látókört szélesítő előadások következnek Baritz Sarolta Laura OP (boldogság és közjó), Szilika-Iván Emőke (értelemmel teli munka és vállalkozás), valamint Dejcsics Konrád OSB (kultúra és felelősségvállalás) részéről.
A záróblokkban Huff Zsolt, a MOL Csoport termelési igazgatója beszél a szervezetátalakítás emberi oldalával kapcsolatos tapasztalatairól; Vibling Géza, a Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények igazgatóhelyettese a szociális munkáról; Huszár Attila, a Számtel-Plusz Kft. ügyvezető igazgatója pedig a hit és az értelem jelentőségéről a vállalkozásban.
A program szentmisével zárul, melyet Marton Zsolt püspök mutat be.
A találkozó időpontja: 2022. október 13., csütörtök; az egész napos program 10.20 órakor kezdődik, helyszíni regisztrációval.
Helyszín: Vác, Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Szent II. János Pál terem (Schuszter Konstantin tér 1–5.).
Előzetes regisztráció szükséges a részvételhez ezen az oldalon, ahol a részletes program is elérhető. A részvétel feltétele továbbá az egy főre jutó hozzájárulás/adomány (13.170 Ft) előzetes befizetése.
Jótékonysági céllal helyszíni gyűjtést is terveznek; a befolyt adományokat a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány most induló tanulmányi ösztöndíjalapjának adják át.
„Ha a Váci Egyházmegyében bárkinek vezető vagy vállalkozó ismerőse van, kérjük, ossza meg vele az esemény hírét, illetve a regisztrációs linket. Úgy gondoljuk, a részvétel kiváló lehetőség mindenkinek a látókör bővítésére, a lelki fejlődésre és a kapcsolatépítésre” – teszi hozzá Szente Balázs a szervezők nevében.
Forrás: Magyar Kurír
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »