CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya ünnepén, október 8-án, szombaton ismét megtelt a máriaradnai kegytemplom tágas hajója. Ezúttal a magyar hívek érkeztek a temesközi régió legismertebb Mária-kegyhelyére a temesvári egyházmegye több plébániájáról, valamint az anyaországból. Pál József Csaba megyéspüspök meghívására a szentmisét Marton Zsolt váci főpásztor mutatta be, koncelebrált a jelen lévő lelkipásztorok népes csoportja.Bevezetőjében a temesvári megyéspüspök üdvözölte a jelenlévőket, külön kiemelve a Makóról és Szegedről gyalogosan, illetve kerékpárral érkezett zarándokok ragaszkodását. A Zarándokhívogató című kiadványt, amelynek néhány példányát a szeged-csanádi egyházmegyés gyalogos búcsújárók magukkal hoztak az 500 éves kegyhelyre, ugyancsak buzdításul szánják mindazoknak, akik csatlakozni szeretnének ehhez a régi, szép hagyományhoz.
Megköszönve az üdvözlő szavakat, Marton Zsolt váci megyéspüspök elmondotta: már régóta szeretett volna eleget tenni a temesvári főpásztor meghívásának, de a vírushelyzet az elmúlt két esztendőben megakadályozta radnai látogatását. Máriaradna azonban nem ismeretlen a számára, hiszen az elmúlt évtizedekben két alkalommal is felkereste már a kegyhelyet.
Szentbeszédében a főcelebráns püspök úgy fogalmazott: – A zarándoklat átalakít, átformál bennünket. Azt is ajándéknak tekintem, hogy néhány nappal ezelőtt a mi, váci egyházmegyénk egyik fontos zarándokhelyén voltunk, Máriabesnyőn. Hasonló időben épült ez a kegytemplom is, szintén kis bazilika, mint a máriaradnai, és mondhatom azt, Máriától Máriához jöttem, jöttünk. A legkedvesebb imánk Máriához az Angyali üdvözlet. A latin nyelvben úgy fogalmaznak, hogy Sancta Maria, mater Dei – Szent Mária, Isten anyja. Mi magyarok ezt úgy imádkozzuk, hogy Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja. Érezzük, hogy ebben egy bensőségesség, egy meghittség van, ő a mi nagyasszonyunk, ő a mi pátrónánk. Magna Domina Hungarorum – Magyarok Nagyasszonya – mondotta a váci főpásztor.
A liturgia végén Pál József Csaba megyéspüspök Szent Gellért érmet nyújtott át Marton Zsolt főpásztornak, ily módon is megköszönve jelenlétét és a homíliában elhangzott szép, tartalmas gondolatokat.
A bazilika orgonáján ezen az ünnepen Bodroghi Andreea máriaradnai és Gáspár Géza Gábor dettai kántor, valamint Hajas Mihály pécskai kántorhelyettes közismert népénekeket szólaltatott meg, melyeket az egybegyűlt hívek együtt énekeltek. A szentmise végén a Boldogasszony anyánk régi magyar himnusz akkordjai csendültek fel.
A zarándoklat keresztúti ájtatossággal fejeződött be a kegytemplom mögötti magaslaton felállított stációknál.
A szentmise a temesvári Püspökség és a máriaradnai kegytemplom közöségi oldalán visszanézhető.
Forrás és kép: A Temesvári Püspökség sajtóirodája
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 3. kedd
Győző
Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát...
Összes program »