CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
„Egészen szép vagy, Mária” – Mária-ünnepek az esztendőben, Boldogasszony a magyar népi vallásosságban címmel indít országos kutató és alkotó pályázatot az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A háromfordulós verseny témája kapcsolódik a Hon- és népismeret tantárgy tanítása során megismert szellemi kulturális örökséghez, amelynek része a Mária-tisztelet zarándok és búcsú hagyománya is. A pályázatra általános iskolák felső tagozatos diákjai jelentkezhetnek 2022. október 21-ig.Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola nyílt, háromfordulós pályázatot hirdet az általános iskolák 5-8. évfolyamos diákjai számára, amelyre a határon túliak jelentkezését is várják. A fordulók a négy évszakhoz kötődő, hét általánosan ismert Boldogasszony ünnepet és a népi vallásosságban megjelenő szokásait érintik. A pályázat témája kapcsolódik a Hon- és népismeret tantárgy Örökségünk, hagyományaink, nagyjaink témakörben is megjelenő szellemi kulturális örökséghez, melynek Magyarországon része a Mária-tisztelet zarándok és búcsú hagyománya is.
Minden fordulóban két Boldogasszony ünnep megismerése és a megadott szempontok szerinti ismertetése a diákok feladata. A szervező Apor Vilmos Katolikus Főiskola által ajánlott irodalom, valamint önálló kutatómunka nyomán kell majd bemutatniuk a Mária-ünnepekhez kapcsolódó búcsújáróhelyeket, az ünnepekhez kapcsolódó népszokásokat egy 10-12 diából álló prezentáció elkészítésével, amelyet e-mail csatolmányként küldhetnek el a főiskola e-mail címére: oroksegunk@avkf.hu.
A pályázatra háromfős csoportok jelentkezését várják 2022. október 21-ig. A mindhárom fordulóban egyaránt jól teljesítő csapatok részt vehetnek a személyes döntőn 2023. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, ahol számot adhatnak a Boldogasszony ünnepekről szerzett tudásukról. Erre az alkalomra magukkal kell hozniuk egy szabadon választott technikával készült alkotást is, amely a számukra legkedvesebb Mária-ünnep Boldogasszonyát, valamint az ünnepre jellemző jelképeket mutatja be. A művekből kiállítást rendeznek a főiskolán a döntő napján, amely a tanév végéig látogatható.
A zsűri az értékelés során figyelembe veszi, a diákok hogyan és mennyire kreatívan kivitelezték a beküldött és szóbeli feladatokat, milyen volt a kommunikáció, jól működött-e a csapatmunka/együttműködés, sikerült-e elmélyülni az információk gyűjtésében és azokat kritikusan feldolgozni, rendszerezni.
A pályázattal kapcsolatos további technikai tudnivalók és a fordulók időpontjai az intézmény honlapján olvashatók: https://avkf.hu/egeszen-szep-vagy-maria , kérdéseket a palyazat@avkf.hu e-mail címen fogadnak.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 21. kedd
Dániel és Daniella
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni...
Összes program »