CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Nem csökkent a lelkesedés az önkénteskedés iránt: nyolcezren jelentkeztek, de végül ennél is többen, közel 9000-en vettek részt október 6. és 9. között a 15. alkalommal megrendezett 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akcióban határon innen és túl. 100 településen több mint 200 ökológiai, fejlesztő vagy szociális feladatot valósítottak meg ezen a hétvégén az erdőtelepítéstől elkezdve a parkrendezésen és szemétszedésen át egészen az idősotthon lakóival szervezett közös programokig.Környezetünk megszépítésére sokan vállalkoztak: virágültetés, temetők rendezése, templomok takarítása, plébániakertek rendezése, dióverés, óvodák és iskolák dekorálása, udvari játékok felújítása, padok lefestése, tájházfelújítás és még hosszan folytathatnánk a sort, mennyi minden valósult meg idén is ezalatt a 72 óra alatt, amikor ismét összefogtak a fiatalok és megmutatták, hogy mennyi mindenre képesek együtt.
A váci egyházmegyében többek között a gödöllői premontreiek jelentkeztek a meghirdetett akcióra, szemétszedéssel. Vecsésen a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve plébánia közössége segített takarítással, kertrendezéssel, valamint Csömörön a Tanoda vett részt a hétvégi önkénteskedésben.
Az önkéntesek közösen megélhették, hogy tanúi vagyunk Isten figyelmes szeretetének („Ti vagytok erre a tanúk” - Lk 24,48). Segíteni egymást alapvető emberi érték, ami örömet ad annak is, aki segít és annak is, akin segítenek. Erről az örömről tettek tanúságot a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntesei!
Várjuk további képek beküldését az egyházmegyei résztvevőktől!
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »