CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Október 13-án, csütörtökön második alkalommal tartottak egésznapos találkozót a Váci egyházmegye keresztény vállalkozói számára. A rendezvény, mely az ÉrMe (Értékmegőrző) Vác Klub szervezésében jött létre közel száz fő részvételével, a vállalkozók és üzleti vezetők mindennapi feladatvállalásához kívánt hozzájárulni iránymutatással, kérdésfelvetéssel és az organikus közösségépítés szándékával.A találkozót Szente Balázs, az ÉrMe Hálózat alelnöke nyitotta meg, Marton Zsolt váci megyéspüspök pedig a találkozó védnökeként püspöki útmutatást adott bevezető gondolataiban. „A gazdaság is olyan terület, amely evangelizálásra szorul, azaz missziós terep, és ezen a terepen Önök a misszionáriusok!” – üzente a püspök a jelenlévő vállalkozóknak. „Ferenc pápa sokat foglalkozik a gazdaság és pénzügy világának kérdéseivel, ebből is látszik, hogy ez milyen nagy probléma és kihívás a mai korban. Kétélű helyzet, mert egyrészt szükség van rá, szükség van arra, hogy jól működjön, de a kizsákmányolással, túlfogyasztással számtalan probléma forrása is.” A püspök azt is kiemelte, hogy az Egyház sokat tanulhat a gazdaságtól és a vállalkozásoktól; elsősorban döntéshozatali mechanizmusokat, szervezetfejlesztést és gazdálkodási fegyelmet.
A találkozón nem csupán gondolatébresztő előadásokat hallhattak a résztvevők, hanem a személyes találkozásra is lehetőség nyílt; kiscsoportokba rendeződve interaktív feladatokban vettek részt, és többek között megosztották egymással gondolataikat, álmaikat a, Ha sok időd lenne, mivel foglalkoznál a legszívesebben… c. gyakorlatban, a …miért szeretnél ebbe az asztaltársaságba tartozni? és a, …milyen talentummal tudsz e csapat értékes tagja lenni? kérdésekre válaszolva. A szünetekben aztán folytathatták a beszélgetést, kapcsolatépítést, erre láthatóan nagy igényük volt a résztvevőknek.
Délután négy érték jegyében - szolidaritás, mértékletesség, igazságosság, szubszidiaritás – 12 rövid előadás hangzott el a konferencián. Dr. Beer Miklós, nyugalmazott püspök, az ÉrMe Vác Klub tiszteletbeli tagja szeptember végén, Assisiben megtartott Ferenc gazdasága című, fiatal vállalkozóknak szóló konferencia néhány gondolatát és ezen keresztül Ferenc pápa néhány tanítását idézte fel előadásában. Előtérbe helyezte a szolidaritást és a szubszidiaritást, mint az Egyház társadalmi tanításában is megjelenő két olyan fogalmat, amelyet különösen is fontos szem előtt tartani a vállalkozóknak. A Szentatya többször felhívta a figyelmet az ökológiai megtérés fontosságára és kérte, hogy minden vállalkozó törekedjen arra, hogy olyan megoldásokat, technológiákat alkalmazzon, amely védi a bolygót. „Vállalkozóként pedig különösen is feladatunk, hogy gondoljunk azokra, akik segítségre, támogatásra szorulnak. Legyünk szabadok a jóléti társadalom kísértésétől!” - idézte Ferenc pápát zárásként a nyugalmazott váci püspök.
Ficsor Árpád mezőgazdasági vállalkozó Paraszt Sajt nevű vállalkozásának létrejöttéről, a vállalkozói lét nehézségeiről és Isten gondviseléséről, vezetéséről mesélt. Árpád szarvasmarha tenyésztéssel, bio növénytermesztéssel és hosszú érlelésű sajtok készítésével foglalkozik; több hazai és nemzetközi elismerés jelzi munkájának minőségét, sajtjai Michelin-csillagos éttermekben is megtalálhatóak. „A teremtett világ közelében dolgozom, így könnyebb megragadnom Isten jenlétét” – mondta Árpád, akinek a Teremtőbe vetett mély bizalmát jól mutatja, hogy válságos időkben istállója falára kiíratta: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?”. Az előadás végén sajtkóstolóra is sor került.
Dr. Baritz Sarolta Laura OP közgazdász, domonkos nővér a közjó és a boldogság kapcsolatáról beszélt. Előadásában kifejtette, hogy a világ rosszul kezeli a profitot; célnak állítja be, így „uralkodói” szereppel ruházza fel, miközben a profitnak eszköznek kéne lennie, hogy szolgálja az embereket. A közjó és a társadalmi jólét fogalmai között is különbséget tett; a közjó megközelítéséből a gazdaság értelme, hogy az emberek boldogságát elősegítése. A közjó minden ember javára figyel a társadalmi jólét megközelítési módjával szemben. Mondandóját, miszerint „a vállalkozó ne a profit maximalizálására koncentráljon, hanem annak optimalizálására a közjó maximalizálása mellett” egyenlet segítségével is levezette.
Huff Zsolt a MOL-csoport Termelés ügyvezető igazgatója azt az időszakot tekintette át, amikor az egykori Tiszai Vegyikombinát vezérigazgatójaként felügyelte az üzem teljes átalakítását. A cég nemcsak új nevet kapott (MOL Petrolkémia), hanem tevékenységi köre is részben átalakult, amihez több lépcsős, tudatos fejlesztéssel igyekeztek megnyerni a munkavállalókat. A folyamat minden buktatója ellenére sikerrel zárult. Ehhez elengedhetetlen volt, hogy a vezető vállalja felelősségét, jól kommunikáljon, bevonja a munkatársait és folyamatba, bízzon bennük és maga is példát mutasson.
Huszár Attila a Számtel-Plusz Kft. ügyvezető igazgatója és egyik tulajdonosa előadása a nap végén őszinte tanúságtétel volt arról, milyen helyzetekben tudta hívő emberként és keresztény vállalkozóként saját értékrendjét és hitét képviselni, kiállni munkatársai mellett, illetve azokat segíteni, amikor élethelyzetükben szükségük volt erre. Vallja, hogy világi hívőként és vállalkozóként egyaránt megkaptuk a prófétai, papi és királyi hivatást. „Isten Országának építése mindenki életében jelen lévő „projekt”, amelyre ugyanúgy igaz, mint a munka világában megvalósuló projektekre, hogy a hatékonyság szoros összefüggésben van az elkötelezettséggel” - mondta. A konferencia Szentlélek-hívó szentmisével zárult, melyet Marton Zsolt püspök mutatott be.
Az ÉrMe Klub 2000 januárjában jött létre hat magyar vállalkozó és üzletember kezdeményezésére. Céljuk volt, hogy találkozási felületet teremtsenek azon üzletember- és vállalkozótársaik számára, akik az üzleti életben a kereszténység által meghatározott alapértékek mentén kívánnak működni. Az ÉrMe Hálózat tagjai nemcsak a magánéletben és az ünnepnapokon kívánnak hívő keresztények lenni, hanem a hétköznapokban, a munkájukban, a vállalkozásukban is. Hitvallásukban megfogalmazták; „hiszünk a vállalkozásunk jövőjében és üzleti sikerességében, de abban is, hogy befektetett munkánkkal és pénzünkkel mindezen túl valami még nagyobb jót, Isten országát szolgálhatjuk”.
Fekete Ágnes
Fotó: Orbán Gellért
Hont vármegyében 1782-ben gyilkosság és emberevés vádjával ítéltek el közel száz cigány embert. Kínvallatással kicsikart vallomásuk alapján negyvenegyet kegyetlen módon kivégeztek. Rájuk emlékeztek a Pest megyei Kemence község határában október 19-én, ahol az egykori kivégzőhelyen emléktáblát áldott meg Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke. A Magyar Kurír írását olvashatják.
Idén októberben huszadik alkalommal rendezték meg azt a világszintű kezdeményezést, amely keretében egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért a világ egységéért és a békéért. A kampány hazánk iskoláiban is elterjedt, és több intézmény vett részt benne, köztük a Szent Mihály Intézményfenntartó (SZEMI) több oktatási intézménye és óvodája. A SZEMI által készített beszámolót közöljük.
Hogyan lehet felkészülni a szülői szerepre? Milyen segítséget adhat egy szülésfelkészítő tanfolyam? A férfiaknak hogyan lehet segíteni a várakozás időszakában? A szülővé válásról fogunk beszélgetni, többek között arról, hogy a szülői szerepre való felkészülés, a gyermek születése, majd a gyermekágyi időszak hogyan formálja az újdonsült édesanyát, édesapát, és hogy milyen segítséget kaphat egy pár a szülővé válás lelki útján. Király Eszter vendége Kosztolányi Anna Róza, szülésznő, bába, gyermekágyas segítő, aki szülésfelkészítő tanfolyamot, sőt újdonsült szülőknek szóló csoportokat is vezet.
Október 16-18. között tartották meg a 30. jubileumi Családkongresszust a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottsága szervezésében „Reményünk a család – a mi ünnepe az én világában” címmel. A PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban tartott eseményen Vácon az egyházmegyék családreferensei, papok és világiak, különböző korú házaspárok vettek részt, akik elkötelezett segítői a családpasztorációnak. Az előadások visszatekintettek a 30 év alatt megtett útra és a családok támogatására életre hívott jelenlegi jó gyakorlatokat mutattak be.2025. október 24. péntek
Salamon
Abban az időben Jézus így szólt a sokasághoz: Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: „Eső jön!”, és úgy is történik. Ha déli szél fúj, azt mondjátok: „Hőség lesz!”,...
Összes program »