CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Valljuk meg hitünket, valljuk meg, hogy katolikusok, római katolikusok vagyunk! Küldetésünk és felelősségünk is, hogy így tegyünk.Nekünk, keresztényeknek függetlenül minden körülménytől őszintén meg kell vallanunk hitünket. Nem csak most a népszámlálás alkalmával, hanem minden egyes nap, természetesen a népszámlálás során is. Nem azért, mert valamiféle mennyiségi versenyt kellene megnyernünk, a kereszténység nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés.
Népszámláláskor az identitásunkra kérdeznek rá. Töltsük ki online a kérdőívet, amelyben megvalljuk, hogy keresztények, katolikusok vagyunk!
Megható szertartás keretében, Tápiósülyön kísérték utolsó útjára dr. Szegedi László atyát. A gyászmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök celebrálta paptestvérek, szerzetesek és a hívők népes közössége előtt. Beszédében nemcsak egy meghatározó lelkipásztortól, hanem mesterétől és lelki atyjától is búcsúzott.
Az Együtt építjük c. tervezett misztériumjátékunkra jelentkező csoportvezetők számára az alábbi ÚJ IDŐPONTBAN tartjuk meg a tájékoztatót:
Három napra Dabas adott otthont az első Mente Fesztnek. A Táncsics Mihály Gimnázium területét vették birtokba a fiatalok, akik eljöttek a Váci Egyházmegye Ifjúsági Lelkészségének első fesztiváljára. Koncertek, előadások, beszélgetések, táncház, sportprogramok, közös szentségimádás kínált számos lehetőséget az ifjúsági közösségteremtésre.2026. május 19. kedd
Ivó és Milán
Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit...
Összes program »