CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Lelkinapot tartottak október 8-án a Börzsönyaljai egyházközségek, amelyen három falu: Berkenye, Nógrád és Diósjenő katolikus közösségének apraja-nagyja vett részt.Helyszínként Berkenyét választották, mert ott nincsen plébánia felújítás jelen pillanatban, és a bérmálás Diósjenőn volt, az apróbb programok pedig (táborok, filmvetítés) Nógrádon. Olyan előadókat hívtak meg, akik oda vonzzák a híveket és olyan előadásokat kínáltak, melyek a lelki feltöltődést segítik elő.
Egy anonim kérdőív segítségével kérdezték a híveiket: „Ez tekinthető a mi egyházközségi szinodális munkánknak. Valós képet szerettünk volna kapni, hogy hol tartunk, melyek az erősségeink, gyengeségeink, milyen igények, vágyak dolgoznak bennünk. A hívek fantasztikus dolgokra mutattak rá, minden faluban érezhetően más volt fontos" - fűzte hozzá Misi atya.
A fórum végeredménye a YouTube-on megtekinthető:
*
Bőgér Eszter közösségszervező lelkes beszámolóját olvashatják.
Gyermekfelügyeletet biztosítottunk a legkisebbeknek (szakszerűen tettük mindezt, a helyi óvónők elvállalták a felügyeletet). Hétéves kortól pedig kézműveskedésre, népi játékokkal való foglalkozásra, focira és métára volt lehetőségük. A hittantáboros énekkarral énekeltek. A Váci Ifjúsági Lelkészség a MENTE önkénteseit küldte ki, akikkel idevágó témákról beszélgethettek. Délután egy neves mesemondó, lábbábos érkezett hozzájuk, Csernik Pál Szende, aki egy külön egy órás figyelmet kapott a gyerekektől. Este pedig a tábortűz mellett gyermekkoncerttel zártuk a kicsik programját.
Az előadások 16 éves kortól voltak látogathatók, egy rövid megnyitóval kezdtünk, majd sort kerítettünk a fórumra. Ezt követően Pál Feri atya előadását hallgattuk meg, „Mit kezdjek a megoldhatatlan problémáimmal?” címmel. Ezt követően lehetőség volt megvásárolni a könyveit és dedikáltatni. Ezzel párhuzamosan nem tartottunk más előadást.
Különleges lelki feltöltődésben is részt vehettünk kántorunk, Horváth Antal által koordinált szentségimádásnak, Taize imaórának adott otthont a berkenyei Szent Kereszt templom.
Ebéd után, két órától párhuzamosan kezdődött két kiscsoportos műhelymunka. Az egyiket Torma Joel atya tartotta. Vele családi krízisekről, tapasztalatokról lehetett beszélgetni. A másik előadónk Tornay Gábor hitoktatási igazgató volt, aki személyes tanúságtételét osztotta meg velünk.
Egész nap biztosítottunk lehetőséget szentgyónásra. Meglepődve vettük tudomásul, hogy komoly sort kellett ezért kiállni a tájházban.
Meghívtuk Csillag Péter diakónust, aki előadást tartott a diakonátusról. Ez a jövőképünk miatt kiemelten fontos. Mindenképp hasznos, ha a helyiek hallanak erről egy diakónustól, látják az ő tevékenységét, a hivatását, és hogy mekkora elköteleződést igényel. Péter nagyapja Molnár C. Pál volt. Az ő képeiből kiállítást hoztunk létre a templomban.
Aki pedig akkor találkozott először az imatánc fogalmával, betérhetett a rendezvényterembe, és kipróbálhatta.
Délután egy mély előadást hallgathattunk meg Bolyky Miklós diakónustól a gyászmunkáról. Többen megosztották ezzel kapcsolatos tapasztalataikat, és arra is ráébredtek, hogy a gyász nem mindig negatív értelemben vett folyamat. Lehet valaminek a kezdete is.
A zárómisénket Polcz Zoltán, nógrádi származású Balassagyarmaton szolgáló atya mutatta be.
Este a tábortűzzel és a közös énekléssel, gyermekkoncerttel zártunk.
Összefoglalva az eddigi munkánkat, nagyon bizakodóak voltunk. Minden várakozásunkat felülmúlta ez a rendezvény. Hálásak vagyunk a felajánlásokért, az erre szánt önkétes munkáért. Szeretnénk ebből a lelki-napos élményünkből kiindulva messzebbre is eljutni.
A lelkinapra meghívó videó is készült:
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.
Élettel összeegyeztethetetlen genetikai rendellenességgel, Edwards-szindrómával diagnosztizálták a Déri házaspár legkisebb gyermekét. Az orvosi protokoll ilyen esetekben abortuszt javasol, ők azonban házassági esküjükhöz híven az életet választották. Déri Zsófiával és Déri Barnabással Király Eszter beszélgetett.2026. július 21. kedd
Dániel és Daniella
Néhány írástudó és farizeus így szólt egyszer Jézushoz: „Mester, jelet szeretnénk tőled látni.” Jézus így válaszolt: „Ez a gonosz és hűtlen nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás...
Összes program »