CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Október 25-én került sor a Magyar Beutaztatók Szövetségének (MABEUSZ) váci tanulmányi útjára, mely során a beutaztató irodák képviselői a váci Püspöki palotába is ellátogattak, ahol Marton Zsolt püspök köszöntötte a meghívottakat. Az egésznapos tanulmányi út a Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft. szervezésében jött létre azzal a céllal, hogy a MABEUSZ tagjainak bemutassák Vácot, mint potenciális turisztikai desztinációt.„Azoknak az utazási irodáknak, amelyek részt vettek a tanulmányi utunkon, elsősorban külföldi csoportjaik vannak, ezek a csoportok Budapesten szállnak meg általában három-négy napra. Közben csillagtúra-szerűen különböző helyekre látogatnak el az országban, és mi, mint egy csillagtúra-desztinációt szerettük volna Vácot bemutatni, hogy ne csak a Duna másik partjára vigyék a turistákat, hanem hozzánk is” - mondta Kelecsényi Ágnes, a Vác és Környéke TDM ügyvezetője.
A tanulmányi út résztvevőit gyalogosan és kisvonattal körbevitték Vácon, megmutatva a város legfontosabb látnivalóit és kiállításait. A szakmai nap utolsó állomása a Püspöki palota volt, itt Bozóky Anita, az Egyházmegyei Szolgáltató Központ vezetője bemutatta a palotát és a kertet. Szakmai kérdések feltevésére is volt lehetőség annak érdekében, hogy az információk birtokában a beutaztatási irodák be tudják programjukba építeni egyházmegyénk turisztikai kínálatát. Marton Zsolt püspök köszöntőbeszédében hangsúlyozta a nyitottságot, amellyel a palotába látogatókat fogadjuk, illetve azt, hogy az egyházmegye tárgyi és szellemi örökségét szeretnénk a köz javára is fordítani.
Szakmai fórummal folytatódott a délután, Kelecsényi Ágnes a Vácon elérhető turisztikai rendezvényekről, lehetőségekről számolt be, Bozóky Anita pedig egyházmegyénk turisztikai fejlesztéseiről. A fórumon közel 60 résztvevő volt jelen, erre a programra a váci és Vác környéki turisztikai szolgáltatók is hivatalosak voltak. A prezentációk után lehetőség nyílt, hogy az utazási irodák és a szolgáltatók (éttermek, szálláshelyek) kapcsolatba lépjenek egymással.
Bozóky Anita elmondta, hogy nyár óta folyamatos az együttműködés a Váci Tourinform Irodával, ami a város és az Egyházmegye számára is új távlatokat nyit meg. „Ez egy nagyon jól sikerült nap volt. Nemcsak a beutaztatási irodák, hanem a váci vállalkozók is nagy örömmel és nyitottsággal fogadták az egyházmegyei fejlesztéseket. Sokan szeretnének velünk együttműködni, keresni a kapcsolódási pontokat. Öröm számukra, hogy most már bárki ellátogathat a palotába, hogy a város lakosai minden hónap utolsó szombatján ingyenesen vehetnek részt idegenvezetésen” – tette hozzá.
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »