– Miért lettek az ifjúsági világtalálkozó napjai olyan fontosak az Egyház és az Ön számára?

– II. János Pál ötlete volt. Ezek a napok valamilyen módon összehozzák a fiatalokat a világ különböző részeiről, bizonyos értelemben egyetemessé teszik a fiatalokat. Megerősítik őket, mert a fiatalok erőt adnak egymásnak, szót emelnek magukért, és így érzik annak a támogatását. És bár több nyelven beszélnek és különböző kultúrákból származnak, köztük van néha a kínai is, a fiatalok találkoznak és számot vetnek közös vágyaikról és kívánságaikról.

A fiatalok nyelve mindig nagyon kreatív. Nekünk meg kell tanulnunk azokat a szavakat, melyeket a fiatalok találnak ki egy adott helyzetre.

A kreativitás annak a jele, hogy ők a jelenhez kötődnek, de közben a jövőbe tekintenek. Ebben segíti őket az a tény, hogy találkoznak egymással, és erősnek érzik magukat a jövő felé vezető úton. Mindezek mögött ott áll II. János Pál zsenialitása.

– Az ifjúság és a világ izgatottan várja 2023 augusztusában az ön jelenlétét és üzenetét.

– Azt hiszem, hogy elmegyek. A pápa elmegy. Vagy Ferenc vagy XXIV. János megy, de a pápa elmegy.

– Mi mindannyian reméljük, számítunk rá és bízunk benne, hogy Ferenc pápa lesz az…

– Amikor valaki elmegy egy ifjúsági találkozóra, fel kell készülnie arra, hogy ők egy más nyelvet beszélnek. A fiataloknak megvan a maguk saját nyelve, ami az ő kultúrájukból fakad, hiszen adott a fiatalok kultúrája. Ez is a saját kreativitásukból fakad. Ön nem mehet oda a fiatalokkal beszélgetni például egy közös európai nyelven vagy latin-amerikai nyelven. A fiatalok nyelvén kell beszélnünk, ami nem jelenti azt, hogy ez egy alsóbbrendű dolog, nem. A fiataloknak megvan a saját kultúrájuk, van progresszív nyelvezetük, ami halad tovább.

Meg kell hallgatnunk őket úgy, ahogyan ők értelmezik a dolgokat, és úgy kell válaszolnunk nekik, hogy azt ők megértsék.

Nem tudok egy fiatal problémájára válaszolni egy régi teológiai könyv segítségével, vagyis „amit a teológia mond”, mert nem érti azt. Amikor ők bemutatnak nekem egy emberi problémát vagy egy teológiai problémát, akkor olyan nyelvezettel kell válaszolnom, amit ők megértenek a mai tapasztalataik alapján. A ma, a mai nap a fiatalok levegője – összegezte a pápa.

– Mit lehet tenni, hogy az ifjúsági világnap a megbékélés és a világosság pillanata legyen a portugál egyház most megélt nehézségei közepette?

– A nehézségek hangsúlyozására szolgál a „távolságvétel”. Ha haragszom Önre, eltávolodom, elhatárolódom magától, ön a saját, én pedig a magam életével, de így soha nem lesz megbékélés. Ehelyett a távolságok lerövidülésekor, amikor az egyik közeledik a másikhoz, van párbeszéd, esetleg viták is, de nem számít, mert van párbeszéd, és ott „össze lehet gyúrni” a megbékélést.

Például azokban az országokban, ahol két különböző kultúra létezik, sokan megpróbálják, hogy a kultúrák találkozzanak. Ez könnyen megy a fiatalokkal a sport, a művészet, a zene, a közös érdeklődés, a beszélgetések révén, mert a fiatalok képesek egymáshoz közeledni. Nekünk, felnőtteknek már több tapasztalatunk van az életben, mindinkább védjük magunkat, védekezünk. A fiatalok sokkal merészebbek, szabadabbak. Szóval, hogy is csináljuk? Közeledjünk egymáshoz, de ne mesterségesen, hanem közös érdekű dolgokon keresztül. Az ifjúsági világnap minden bizonnyal a fiatalok világméretű közeledése egymáshoz.

– Szentatya, önben magától megnyilvánul a nyugalom és egy nagyon őszinte, tiszta öröm, amivel a fiatalokkal beszélget. Kérdezem, vajon ez működik fordítva is, vagyis mit kaphat ön a fiataloktól a velük folytatott párbeszéd során?

– Nézze, elmesélek egy történetet. Két hónappal ezelőtt találkoztam itt Rómában tíz fiatallal, akik spanyolul beszéltek, és Latin-Amerikából, Afrikából és Spanyolországból érkeztek. Két csoportban két és fél órán át beszélgettünk, összesen körülbelül öt órán át. Mindenki elmondta azt, ami az eszébe jutott. És persze senki sem volt ájtatos vénasszony. Néhányan szinte antiklerikálisak voltak, mások kemény kritikákat fogalmaztak meg, de szabadon beszéltek.

– De katolikus volt a csoport?

– Nem, nem, szabad, szabad! Néhányan katolikusok voltak, mások meg voltak ugyan keresztelve, de nem voltak gyakorló katolikusok. Tanultam tőlük, mert nagyon sok nehézségüket feltárták. Nem nyugtalanított, hogy válaszoljak a nehézségeikre, mert mint a pingpongban, ütnek és visszaütnek. Inkább azzal törődtem, hogy lássam, milyen a mögöttük álló kultúra, és így szembesüljek azzal a nehézséggel. Ez nekem nagyon sokat segített, hogy tiszteletben tartom ezt a spontaneitást.

Amit nagyon fárasztónak találok a párbeszédben – főleg a felnőttekkel, mert a fiatalok ebbe a hibába nem esnek bele –, az a kettős nyelv, vagyis egy diplomatikus nyelv, amelyik egyet mond, de mást gondol. Ez képmutatás, nemde ez a megfelelő szó?

Érdekes módon ez a „képmutatás” szó mindent elmond, mert a görögből származik: hypo-crisis, vagyis alatta gondolni. Abban a fiatal csoportban senki sem volt álszent, hipokrita, mindenki azt mondta, amit akart, azzal a hevességgel, ahogy mondani akarta, de engem nem sértett meg senki. Néhányan rám támadtak, de nem sértettek meg, mert nagyon őszinték voltak. A fiatalokban, ha teret adsz nekik, ott van az őszinteség. Hiba is előfordulhat, de hát ki nem hibázik? Meg kell hallgatnunk őket, és mindenképpen beszélnünk kell erről velük. Hiszen a fiatalok spontaneitása nagyon nagy gazdagság!

Forrás: Vatikáni Rádió