CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Mint a címben is felsejlik, megérkezett az ősz. Rövid napszakok, a fák leveleinek hullása, és természetesen Dél-Dunás őszi találkozó.A helyszínünk a vecsési plébánia volt október 29-én, ahol már reggel nyüzsgés kerekedett, hiszen megérkeztünk a találkozóra. Újra megtapasztalhattuk közösségünk befogadó erejét.
A napunk fő témája az imádság volt, ami sok mindent megmozdíthat bennünk. A nap folyamán új dolgokat tudhattunk meg róla, amiket egy interaktív előadás után kis csoportokba személyes élményeinkkel tovább elmélkedtük.
A napból természetesen nem maradhatott el a mozgós játék sem, ami fogócskákból állt. Így a sportolást is kipipálhattuk a nap végére.
A játék után az elhunyt szeretteinkre emlékeztünk úgy, hogy egy nagy imasétára indultunk. Mindenszentek és halottak napja közeledtével kilátogattunk a vecsési temetőbe, ahol minden jelenlévő egy általa választott sorban minden sírnál imádkozhatott. Elmélyülve, hálaadással és könyörgéssel azokért, akikért már nem imádkozik senki.
Visszatérve a helyszínünkre társasjátékok tömkelege és teaház várt minket. A napunk végét pedig egy különleges szentmisével zártuk, hiszen a misét két nyelven imádkoztuk, az állandó részeket németül, a többit magyarul.
“Itt van az ősz, itt van újra, s szép, mint mindig, énnekem.”
Visszatekintve egy szép és meghitt találkozót tudhatunk magunk mögött, köszönjük nektek, hogy eljöttetek. Gyertek a téli találkozóra is (dec. 03., Dabas-Sári), legyünk együtt akkor is!
Zammat Menal
Martonvásáron emlékezett meg a KALÁSZ (Katolikus Leánykörök Szövetsége) Egyesület alapításának 90. évfordulójáról április 25-én. Az egész napos rendezvény zárásaként, Jó Pásztor vasárnapjának előestéjén Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családokért felelős főpásztora mutatott be hálaadó, koncelebrált szentmisét. Bodnár Dániel írását olvashatják.
2026. április 26-án, a húsvéti időszak negyedik vasárnapján ünnepli az egyház a hivatások 63. világnapját. Ezen a kiemelt ünnepen – amelyet a hívők körében Jó Pásztor vasárnapjaként is ismernek – Leó pápa személyes üzenettel fordul a világ felé. A Szentatya gondolatai idén is irányt mutatnak mindazoknak, akik keresik saját útjukat és küldetésüket a közösség szolgálatában.
Magyarországon több tízezer családban nevelkedik sérült gyermek. Ezek a speciális szükségletű családok olykor óriási, legtöbbször láthatatlan terheket cipelnek. Mások számára elképzelhetetlen kihívásokkal szembesülnek, azonban a fogyatékosságra, mint állapotra a lehető legkitartóbb, legodaadóbb és legelfogadóbb szeretettel válaszolnak. A 18 éves autista, középsúlyos értelmi fogyatékos Barnabás és öccse, a súlyos értelmi fogyatékos Domonkos három nem sérült testvérükkel és szüleikkel Budapesten élnek. Édesanyjukkal, Wagner Annával Király Eszter arról beszélgetett, milyen utat jártak be férjével és öt gyermekükkel, illetve hogyan tapasztalják meg Isten gondoskodását a mindennapjaikban.
A nagyhéten a Váci Egyházmegye hat plébániáján - Boldogon, Cegléden, Drégelypalánkon, Dunakeszin, Isaszegen és Rádon is passiójátékot szerveztek és adtak elő a helyi egyházközség tagjai. A szervezők korábban részt vettek azon a kétnapos képzésen, amelyet Meskó Zsolt rendező tartott. A végeredmény magáért beszél, hiszen a lelkigyakorlattal felérő próbák és a hosszú hetekig tartó készülődés közösségteremtő és megtartó erővel bír a résztvevők szerint. A szervezőkkel készített körinterjúnkat olvashatják.
60. születésnapja alkalmából hálaadó szentmisét mutattak be Marton Zsolt váci megyéspüspök életéért, hivatásáért, szolgálatáért, melyen koncelebrált Dr. Beer Miklós nyugalmazott váci püspök és Dr. Varga Lajos nyugalmazott váci segédpüspök, valamint az MKPK számos tagja, köztük Ternyák Csaba egri érsek, az egyházmegye papsága és diakónusai. Jelen voltak az egyházmegyében szolgáló szerzetesek, a társegyházak helyi képviselői és hívek. Az ünneplő püspököt az MKPK nevében Dr. Udvardy György veszprémi érsek, az MKPK elnökhelyettese köszöntötte.2026. április 28. kedd
Valéria
Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók körülvették őt, és megkérdezték: „Meddig tartasz még...
Összes program »