CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Szeretnénk bemutatni, határon innen és túl, közösségi hitéletünk legfontosabb tereit. A templomot, ahová olvasóink járnak, amit a magukénak éreznek, és amelyben nem csak egy épületet látnak, hanem találkozási helyet Istennel és egymással. Ezzel a szándékkal indított pályázatunk egy újabb pályaművét adjuk most közre. Az albertirsai Urunk színeváltozása-templomról Horváthné Gebhardt Viktória írt.
Nem is olyan könnyű megválaszolni a kérdést: vajon mitől különleges a mi templomunk? Különleges egyáltalán? Hiszen nem büszkélkedik kivételes megkülönböztető jegyekkel, nincs műemlék jellege, nem látogatja több ezer ember: egy kis alföldi városka – Albertirsa – katolikus temploma. Története is egyszerű: egyes feljegyzések szerint az 1400-as évek elején épülhetett, azonban a török hódoltság csak romokat hagyott belőle. A megmaradt falak felhasználásával 1744–46-ban építették újjá barokk stílusban, és Urunk színeváltozása tiszteletére szentelték fel. Ez a jelenet elevenedik meg az oltárképen is, amely egy máig ismeretlen festő alkotása. Gyönyörű, de mégsem mondható különlegesnek. A válasz máshol keresendő.
Bármennyire is szeretném, nem tudom felidézni a pillanatot, amikor először léptem be a hatalmas ajtón – már több mint harminc éve történt. Bizonyára a nagymamám hozott magával, aki, bár református volt, mégis rendszeresen ebbe a templomba járt. Sajnos már nincs közöttünk, de néha még most is úgy érzem, mellettem ül a padban, és együtt énekelünk. Tőle tanultam a keresztény élet alapjait, melyekre később ráépíthettem a hittanórákon hallottakat. Mert arra viszont már tisztán emlékszem, hogy amikor a rendszerváltás után a szüleim megkérdezték, milyen vallású szeretnék lenni, vagyis, az ő szavaikkal, „melyik templomba szeretnék járni”, a válasz egyértelmű volt számomra: ide. Akkor – még kisgyermekként – nem tudtam volna megfogalmazni az okát, de most már tudom: Jézus hívott. És én jöttem, mint a három tanítvány a Tábor-hegyre. S ha kicsit megemelem a tekintetem, a szentély boltívén olvashatom is Péter szavait: „Uram, jó nekünk itt lenni!” Valóban: itt voltam elsőáldozó, e falak között részesültem a bérmálás, majd évekkel később a házasság szentségében, gyermekeim pedig itt váltak közösségünk tagjaivá a keresztség által.
Tudom, hogy jó helyen vagyok: ha körbenézek, ismerős arcokat látok. Fiatalokat és időseket, akik mind a testvéreim. Összetartunk, segítjük egymást. Legyen szó a templom takarításáról, ünnepi készülődésről, adománygyűjtésről vagy arról, hogyan szervezzük meg az első gyülekezeti napunkat templomunk búcsúünnepén: mindig akad segítő kéz. Hiszen nem csak én érzem, hogy jó itt lenni. És nem csak különleges alkalmakon, hanem mindig. Amikor megszólal a harang, amikor a fény áttör a festett üvegablakokon, de akár a csöndben is hallom: Jézus hív.
És én jövök. Mi jövünk. Ide. A válasz a tehát a kérdésre, hogy miért is különleges ez a hely, így hangzik: mert az én templomom. A mi templomunk!
Magyar Kurír
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.
Élettel összeegyeztethetetlen genetikai rendellenességgel, Edwards-szindrómával diagnosztizálták a Déri házaspár legkisebb gyermekét. Az orvosi protokoll ilyen esetekben abortuszt javasol, ők azonban házassági esküjükhöz híven az életet választották. Déri Zsófiával és Déri Barnabással Király Eszter beszélgetett.
Az egyházmegyei levéltárosok és muzeológusok háromnapos találkozójának idén a Váci Egyházmegye adott otthont. A programok két helyszínen, párhuzamosan zajlottak, szétválasztva a levéltárosokat és a muzeológusokat érintő témákat. Az eseményt a Piarista Levéltár és a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény közösen szervezte.
A Börzsöny szívében fekvő ősi pálos kegyhely, Márianosztra adott otthont július 4–5-én a Jézus öt szent sebe tiszteletére rendezett búcsúnak. A hétvége nemcsak a hagyományos liturgikus eseményekről szólt, hanem egy mély, belső spirituális utazásról is, melynek csúcspontja Csóka János pálos szerzetes ezüstmiséje és megrázó erejű prédikációja volt. A Magyar Kurír honlapján megjelent Magyar Pálos Rend írását közöljük.2026. július 16. csütörtök
Valter
Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok...
Összes program »