CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Szeretnénk bemutatni, határon innen és túl, közösségi hitéletünk legfontosabb tereit. A templomot, ahová olvasóink járnak, amit a magukénak éreznek, és amelyben nem csak egy épületet látnak, hanem találkozási helyet Istennel és egymással. Ezzel a szándékkal indított pályázatunk egy újabb pályaművét adjuk most közre. Az albertirsai Urunk színeváltozása-templomról Horváthné Gebhardt Viktória írt.
Nem is olyan könnyű megválaszolni a kérdést: vajon mitől különleges a mi templomunk? Különleges egyáltalán? Hiszen nem büszkélkedik kivételes megkülönböztető jegyekkel, nincs műemlék jellege, nem látogatja több ezer ember: egy kis alföldi városka – Albertirsa – katolikus temploma. Története is egyszerű: egyes feljegyzések szerint az 1400-as évek elején épülhetett, azonban a török hódoltság csak romokat hagyott belőle. A megmaradt falak felhasználásával 1744–46-ban építették újjá barokk stílusban, és Urunk színeváltozása tiszteletére szentelték fel. Ez a jelenet elevenedik meg az oltárképen is, amely egy máig ismeretlen festő alkotása. Gyönyörű, de mégsem mondható különlegesnek. A válasz máshol keresendő.
Bármennyire is szeretném, nem tudom felidézni a pillanatot, amikor először léptem be a hatalmas ajtón – már több mint harminc éve történt. Bizonyára a nagymamám hozott magával, aki, bár református volt, mégis rendszeresen ebbe a templomba járt. Sajnos már nincs közöttünk, de néha még most is úgy érzem, mellettem ül a padban, és együtt énekelünk. Tőle tanultam a keresztény élet alapjait, melyekre később ráépíthettem a hittanórákon hallottakat. Mert arra viszont már tisztán emlékszem, hogy amikor a rendszerváltás után a szüleim megkérdezték, milyen vallású szeretnék lenni, vagyis, az ő szavaikkal, „melyik templomba szeretnék járni”, a válasz egyértelmű volt számomra: ide. Akkor – még kisgyermekként – nem tudtam volna megfogalmazni az okát, de most már tudom: Jézus hívott. És én jöttem, mint a három tanítvány a Tábor-hegyre. S ha kicsit megemelem a tekintetem, a szentély boltívén olvashatom is Péter szavait: „Uram, jó nekünk itt lenni!” Valóban: itt voltam elsőáldozó, e falak között részesültem a bérmálás, majd évekkel később a házasság szentségében, gyermekeim pedig itt váltak közösségünk tagjaivá a keresztség által.
Tudom, hogy jó helyen vagyok: ha körbenézek, ismerős arcokat látok. Fiatalokat és időseket, akik mind a testvéreim. Összetartunk, segítjük egymást. Legyen szó a templom takarításáról, ünnepi készülődésről, adománygyűjtésről vagy arról, hogyan szervezzük meg az első gyülekezeti napunkat templomunk búcsúünnepén: mindig akad segítő kéz. Hiszen nem csak én érzem, hogy jó itt lenni. És nem csak különleges alkalmakon, hanem mindig. Amikor megszólal a harang, amikor a fény áttör a festett üvegablakokon, de akár a csöndben is hallom: Jézus hív.
És én jövök. Mi jövünk. Ide. A válasz a tehát a kérdésre, hogy miért is különleges ez a hely, így hangzik: mert az én templomom. A mi templomunk!
Magyar Kurír
Szent Imre ereklyéje érkezett a szalmatercsi templomba 2025. szeptember 7-én, a szentmise alkalmából pedig megtelt a templom, a gyergyóditrói testvérek a csíksomlyói Szűz Mária áldását hordozó lobogóval érkeztek és énekelve vonultak be. Kapás Attila plébános a búcsúmise elején megszentelte a Szent Imre szobrot ábrázoló templomi zászlót, emlékeztetve a hit és a közösség erejére. Alább Tőzsérné Dudás Erika írását olvashatják.
Október 21–22-én ünnepelte a Gödöllői Premontrei Apátság közössége a Szent Ágoston prépostsági templom felszentelésének első évfordulóját. A kétnapos eseménysorozat keretében tartották a templom alapítására örökségét felajánló Sopronyi Kálmánka (1924–1937) egykori premontrei diák és szüleinek újratemetését is. A Magyar Kuríron megjelent írást adjuk közre.
Idén október 12-én ünnepelték a ságújfalui Szent László-templom búcsúünnepét. A templom belső tere új színeket kapott, az egyházközösség pedig a harangok zúgásával és közös imával adott hangot a megújulásnak. A több évtizedes hagyományt idéző templom 1939. októberi felszentelése óta most az új festés adta meg a hátteret az ünnepi szentmisének, amelyet Kapás Attila plébános vezetett. Szónokként Kovács Gábor diakónus, a Váci Egyházmegye Karitász igazgatója érkezett. A nap üzenete nem csupán a falak színéről szólt, hanem a hit megújulásáról, a közösségépítésről és arról a bizalomról, amely a helyi híveket összeköti. Dénes Katalin írását közöljük.
Az 1956-os forradalom évfordulójának előestéjén, október 22-én koszorúzással ünnepeltek a váci hívek a püspökség előtt az önkormányzati ünnepség keretei között. Pétery József püspök emléktáblájánál dr. Varga Lajos segédpüspök mondott beszédet. Egyházmegyénkben az 1956-os forradalom- és szabadságharc egyik legfontosabb történése a hívő nép számára, hogy Pétery József püspököt hazahozták Vácra a hejcei száműzetéséből.2025. november 4. kedd
Károly
Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát...
Összes program »