CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A 100 Betlehem kiállítást 46. éve rendezik meg Rómában, a világ minden tájáról érkeznek betlehem témájú kreációk. Idén 30 magyar alkotásból választották ki azt a hatot, melyek Magyarországot képviselik a Vatikánban. Egyik közülük Némethé Jancsi Ilona ludányhalászi alkotó Utazó betlehem című műve.Némethné Jancsi Ilona, a betlehem készítője elmondta, hogy 12 éve alkot saját textilműhelyében a Magyar Kézművességért Alapítvány pályázataira, számos kiállítása volt már. Korábban gobelin munkákkal indult, majd tavaly egy harmonika bőröndbe épített betlehemmel készült, amellyel hírét vitte a magyar kézművességnek. Az alkotás a Szent István Bazilikában volt látható.
Idén augusztusban indult a 100 betlehem a Vatikánban pályázaton és pár hónap múlva értesítették, hogy a legjobb hat közé került az Utazó betlehem című alkotása. Ezzel idén Rómában, a Szent Péter tér oszlopcsarnokában december 8. és január 8. között tekintheti meg a nagyközönség a művet. A paverpol-technikáról elmondta, hogy egy holland eredetű, levegőre száradó speciális keményítő- és ragasztóanyag, amellyel a textilt formálta. Kizárólag újrahasznosított anyagokkal dolgozott.
Az alkotó elárulta, hogy az Utazó betlehemet a konzulátus már eljuttatta a kiállítás helyszínére. Idén Némethné Jancsi Ilonának is lehetősége adódik arra, hogy személyesen tekinthesse meg a világ minden tájáról érkező kézműves betlehemeket.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 22. szerda
Magdolna
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni...
Összes program »