CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Lektor- és akolitusavatás a Központi SzemináriumbanA szentmise elején Martos Balázs Levente rektor köszöntötte az egybegyűlteket és a szombathelyi püspök atyát, aki egykor szintén a Szeminárium hallgatója volt és ugyanitt nyerte el a lektori és akolitusi fokozatokat.
Az ünnepi szentmise keretében a Központi Szeminárium két növendéke részesült akolitusi fokozatban: Hümpfner Erik a Váci egyházmegyéből és Mesics Richárd a Székesfehérvári egyházmegyéből. Lektorrá avatták Hasap Ferencet a Székesfehérvári, Csupor Mártont és Németh Norbertet a Szombathelyi egyházmegye kispapjai közül.
Szentbeszéde elején Fekete Szabolcs kiemelte annak jelentőségét, hogy az avatásra Krisztus Király ünnepén, az egyházi év lezárásakor kerül sor. Emlékeztetett, hogy ezt az ünnepet XI. Ince pápa 1925-ben vezette be, éppen akkor, amikor Európában szinte minden királyság összeomlott az I. világháborút követő újrarendeződésben. A Szentatya ezzel is hangsúlyozni akarta, hogy Krisztus királysága nem evilágból való és annak minden politikai és társadalmi változástól függetlenül megérdemli. A szentmise olvasmányainak szövegéből a „gúnyt űznek belőle” (Lk 23,35) gondolatot ragadta ki és erre építette elmélkedését. Elmondta, hogy a mai társadalomban gyakran nem dicsőség Krisztushoz tartozni. Felidézte azt az élményét, amikor maga is a szeminárium hallgatójaként kispap társaival reverendában ment fel Szent Gellért ünnepén a szentéletű püspök szobrához, és voltak olyan járókelők, akik gyalázó szavakkal illették őket. Bátorította a papságra készülő fiatalokat, hogy ilyen és ehhez hasonló alkalmak se rendítsék meg őket abbéli meggyőződésükben, hogy Krisztushoz kössék életüket. Ami a földön ugyanis kigyúnyoltatik, az a mennyben Krisztus dicsőségét tudja hirdetni.
A szentbeszédet követően a szentmise az avatási szertartással folytatódott, amely során az új lektorok a Szentírást, az új akolitusok pedig jelképesen egy cibóriumot vettek át, átváltoztatásra előkészített ostyával, ezzel kifejezve, hogy Krisztus testét adják majd a híveknek.
Először a három lektort avatta fel a püspök, akik a papság segítségére lesznek a felolvasásban. Könyörgött értük azért, hogy fogadják be Isten szavát, és elmélkedjenek rajta oly módon, hogy egész magatartásuk sugározhassa azt. Az új akolitusok avatása során a könyörgésben kérte a püspök, hogy az új akolitusok minden nap Krisztusnak tudják ajánlani magukat, éljenek az Úr áldozatából és egyre jobban szeressék Krisztust és egymást. Az akolitusok feladata elsősorban a szentmiséken való áldoztatás és a szent edények megtisztítása, elvihetik az Oltáriszentséget az idősek, betegek otthonába, szentségimádást és különböző liturgikus cselekményeket végezhetnek. Feladatuk továbbá rendkívüli esetekben való áldoztatás és az oltáriszentség kitétele szentségimádásra.
A szentmisén az Egyetemi Kisboldogasszony templom Don Bosco Ének- és Zenekara végezte a zenei szolgálatot.
Imádkozzunk továbbra is papnövendékeinkért és új hivatásokért!
gha
Képek: kpi.hu
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »