Az imaestet az MKPK Családügyi Bizottsága, a Ferences Világi Rend, a József Szövetség Egyesület és a Ráhel Szőlőskertje szervezte. A szép számmal megjelent híveket Marton Zsolt köszöntötte, aki elmondta: ebben a tisztségében most van először itt. Elődje, Bíró László püspök volt a vezetője ezeknek az életvédő esteknek, akinek megköszönte huszonöt éves munkáját, kiemelve, hogy számítanak rá a jövőben is.

Komáromi Mária, a Ferences Világi Rend tagja köszöntő beszédében felidézte: ezeket az imaesteket férje, Komáromi János kezdte el szervezni több mint három évtizede. Először a belvárosi Nagyboldogasszony-templomban, majd Pasaréten, végül itt, a Sziklatemplomban kaptak helyet. Férjét öt esztendővel ezelőtt, 2017-ben hívta magához az Úr, és özvegye nagyon reméli, hogy most már közbenjáró a mennyei hazában. (Komáromi János, a Ferences Világi Rend tagja hittanár és festőművész volt, feleségével, Máriával hat gyermeket neveltek fel, akik közül négyen házasok, ketten a ferences rend tagjai. Házas gyermekeiktől eddig tizenkilenc unokájuk született – a szerk.)

Ezt követően Simon Dóra tett tanúságot: mielőtt ő megszületett volna, a szülei négy éven belül elvesztették három gyermeküket, köztük egy ikerpárt. Az édesanyja mindössze huszonhárom éves volt. A család és az orvosok azt javasolták a szüleinek, ne kísértsék az Istent, mondjanak le a gyermekáldásról, soha nem lesz egészséges gyermekük. Ám ők rendületlenül imádkoztak, és hittek abban, hogy a Jóisten megajándékozza őket. Született újabb három gyermekük, egészségesek, mindmáig élnek, két fiú és Simon Dóra. Az égben is van két bátyjuk és egy nővérük.

A tanúságtevő felidézte: harmincegy évvel ezelőtt három kisgyermek édesanyjaként váratlanul érte őt és a férjét, hogy új élet fogant benne. A legkisebb gyermekük féléves volt akkor, ő pedig kimerült, fáradt, nem vágyott újra anyává lenni. Nem merték senkivel megosztani a családban a félelmeiket, kétségeiket, ezért a férjével közösen eldöntötték, hogy elvetetik a magzatot. Tudta, hogy amit elkövetni készülnek, óriási bűn, a kimerültség és a kétségbeesés irányította a gondolatait. A kórházba egyedül ment be, sokat kellett várnia, szeretett volna elrohanni, de egyedül nem volt bátorsága ellenszegülni a közös döntésnek. Az abortusz után végtelen magányt érzett, a férjével soha többé nem beszéltek erről, mintha mi sem történt volna. Az első években nem zuhant depresszióba, nem voltak poszttraumás tünetei, a három gyermekük nevelése, az élet mindennapi teendői elterelték a figyelmét. A negyedik gyermekük viszont az abortusz évfordulóján minden évben jelzett neki, hogy ne felejtkezzen el róla, ilyenkor napokig mardosta a lelkiismeret. Több mint öt év telt el, amikor vette a bátorságot, és meggyónta a vétkét, de ez nem hozott megkönnyebbülést. Az eszével tudta, hogy Isten megbocsátott, de a szívéhez nem ért el még ez az érzés, és egyre rosszabbul érezte magát a tette miatt. Tizenkilenc év után elvált a férjétől és csak ezt követően mondta el a szüleinek, hogy mit cselekedett.

Simon Dóra arról is mesélt, hogy néhány évvel a válása után, elment egy több napos zarándoklatra, és mindennap imádkozott valakiért, az egyik napon a meg nem született negyedik gyermekéért. Végigsírta a napot, de a nap végén úgy érezte: Isten megbocsátott neki, betakarta egy fehér takaróval, és azt mondta: így is szeretlek téged! Ez az istenélmény hozta a legnagyobb enyhülést a bűntudatában. Megtapasztalta és azóta is folyamatosan tapasztalja: Isten irgalmas és gyógyító szeretete ma is működik, az abortuszból is van gyógyulás.

Simon Dóra tanúságtételét követően a hívek szentségimádáson vettek részt, az életért imádkoztak.

Az imaest záróakkordjaként Marton Zsolt püspök atya mutatott be koncelebrált szentmisét. Máté evangéliumából hangzott el a betlehemi gyermekgyilkosság története (2,16-18). Az MKPK Családügyi Bizottságának elnöke szerint jogos lenne a kérdés: Néhány nappal vagyunk karácsony szent éjszakája után, és ilyen drámai evangéliumot hallunk? Igen. Az életről szól az evangélium, és az Isten által adott élet mindennél fontosabb, értékesebb. Szent István vértanú ünnepnapján, karácsony másnapján a legdrámaibban mutatkozik ez meg, hiszen az előző nap még ott vagyunk a jászol körül, utána pedig az első vértanú tanúságtételét halljuk. Isten azt akarja megmutatni: a tőle kapott élet a mi hitünkben nem kedves idill, a karácsony „nem babazsúr”. Isten nagyon komolyan veszi az embert és az ember életét. Ez a dráma mutatkozik meg a mai evangéliumban is. „Most, amikor imádkozunk az életekért, ebben a pillanatban is, világszerte abortuszokat végeznek, kisebb-nagyobb konfliktusok vannak, a szomszédunkban és másutt háború dúl, nem tudjuk, hány gyermek hal meg, esik áldozatul, nem tudjuk, hogy hány gyermeket rabolnak el, és hány olyan család van, ahol az ártatlan, védtelen gyermekek erőszakot szenvednek” – sorolta a főpásztor. Hozzátette: értük imádkozunk ebben a szentmisében.

Ha meghallgatjuk a mai evangéliumot, a második kérdésünk: miért kellett ezeknek a gyermekeknek ilyen ártatlanul meghalniuk? Még öntudatra sem eszméltek, máris áldozatai lettek ennek a tragédiának. Az élet misztérium, Istennek a titka, és a halál is az. Ám Jézus Krisztus pont karácsonykor mutatta meg, hogy van értelme az életnek és a szenvedésnek is, és annak a halálnak, amit érte vállalunk.

Marton Zsolt felhívta a figyelmet: a mai szentleckében azt hallottuk, hogy Isten világosság, nincs benne semmi sötétség. Ezt a világosságot akarja a szívünkbe adni. Ha ez a világosság meggyullad a szívünkben, akkor tudunk tenni az életért, hogy az Isten által adott, megfogant életet mentsük, világra segítsük. Azért imádkozunk ezen a szentmisén, hogy ez a világosság meggyulladjon az emberi szívekben, hogy félelmeinknek a sötétsége eltűnjön. Sokszor a félelem vezérli a cselekvést.

Elmesélt egy történetet: korábbi szolgálati helyén egy templomba rendszeresen járó lány megkereste, hogy együtt volt egy fiúval, gyermek fogant ebből a kalandból. Tudja, hogy a gyermeket elvetetni bűn, érzi, hogy meg kellene tartani, de a szülei az ellenkező irányba próbálják mozdítani. Micsoda dráma ez, keresztény emberek, talán nem is gondolják végig, hogy védeni kellene az életet, nem ítélkezni fölötte, hanem segíteni, hogy megszülessen! Meghallgatta a hölgyet, nem oktatta ki, azt kérte, jöjjön vissza néhány nap múlva, és közben segítséget kért egy életvédő munkatársától. Ketten beszélgettek el a lánnyal, és ő azt mondta: érzi, hogy ez a gyermek meg akar születni. Végül megszülte, és azóta is szépen neveli.

Az élet, amit Isten ad, élni akar – szögezte le a főpásztor –, merjünk odaállni az élet mellé: imádkozni, és aztán cselekedni, nem erőszakkal, nem agresszíven, kioktatással. „Ezek a drága kis apró gyermekek, akik úgy lettek Krisztus tanúi, hogy beszélni sem tudtak, legyenek az értünk imádkozók, hogy gyulladjon meg a szívünkben a bátorság fénye, hogy meg tudjuk gyújtani ezt a fényt mások szívében is, hogy az Isten által adott, megfogant élet megszülethessen, és mindenkinek öröme legyen ezáltal. Ámen!”

Forrás: Magyar Kurír