CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Püspök atya imára hívja az egyházmegye valamennyi hívét annak érdekében, hogy a béke megvalósulhasson Ukrajnában és a világ minden pontján, ahol ma háború dúl még. A körlevelet január 1-jén olvasták fel a szentmiséken.Kedves Testvérek!
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia fájdalmasan állapította meg legutóbbi ülésén, hogy a szomszédunkban és a világ más tájain dúló háborúknak politikai és tárgyalásos eszközökkel eddig nem lehetett véget vetni. Ezért a hívektől fokozott figyelmet és elsősorban imát kérünk püspök társaimmal együtt annak kieszközlésére, hogy – elsősorban Ukrajnában, de a világ más pontjain is – megvalósulhasson a béke.
A béke közös kincsünk, amely abból a tudatból fakad, hogy valamennyien Isten gyermekei vagyunk és egymást úgy kell szeretnünk, mint testvéreket. A béke azonban nem ingyenes ajándék, tennünk kell azért, hogy megvalósuljon! A békét mindannyian elsősorban a saját szívünkben tudjuk megteremteni, ez állandó megtérésünk egyik kiemelt szándéka lehet. Fogadjuk el egymást hibáinkkal és tévedéseinkkel együtt és fogadjuk el békével azokat a helyzeteket is, amelyeket a Mennyei Atya számunkra készített, és amelyek néha nehézségeket jelentenek. Tegyünk a békért családunkban, munkahelyünkön, plébániai közösségünkben és a tágabb környezetünkben.
Mindenkit buzdítok, hogy imával, jótettekkel, böjttel csatlakozzon közös szándékunkhoz: legyen béke Ukrajnában és az egész világon! Erre a szándékra hangzik ma el a hívek könyörgése, erre a szándékra ajánlják fel az atyák a mai szentmisét.
Kérem mindannyiótokat, hogy amíg a szomszédos országot háború sújtja, tartsatok ki a békért való imádságban, és amikor csak tehetitek a közös imaórákon, igeliturgiákon, szentmiséken és személyes imádságaitokban is legyen jelen ez a szándék.
Kérjük a béke ajándékát magunk és a világ számára – nemcsak január elsején!
2023. január 1.
+Marton Zsolt, váci püspök
Hont vármegyében 1782-ben gyilkosság és emberevés vádjával ítéltek el közel száz cigány embert. Kínvallatással kicsikart vallomásuk alapján negyvenegyet kegyetlen módon kivégeztek. Rájuk emlékeztek a Pest megyei Kemence község határában október 19-én, ahol az egykori kivégzőhelyen emléktáblát áldott meg Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke. A Magyar Kurír írását olvashatják.
Idén októberben huszadik alkalommal rendezték meg azt a világszintű kezdeményezést, amely keretében egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért a világ egységéért és a békéért. A kampány hazánk iskoláiban is elterjedt, és több intézmény vett részt benne, köztük a Szent Mihály Intézményfenntartó (SZEMI) több oktatási intézménye és óvodája. A SZEMI által készített beszámolót közöljük.
Hogyan lehet felkészülni a szülői szerepre? Milyen segítséget adhat egy szülésfelkészítő tanfolyam? A férfiaknak hogyan lehet segíteni a várakozás időszakában? A szülővé válásról fogunk beszélgetni, többek között arról, hogy a szülői szerepre való felkészülés, a gyermek születése, majd a gyermekágyi időszak hogyan formálja az újdonsült édesanyát, édesapát, és hogy milyen segítséget kaphat egy pár a szülővé válás lelki útján. Király Eszter vendége Kosztolányi Anna Róza, szülésznő, bába, gyermekágyas segítő, aki szülésfelkészítő tanfolyamot, sőt újdonsült szülőknek szóló csoportokat is vezet.
Október 16-18. között tartották meg a 30. jubileumi Családkongresszust a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottsága szervezésében „Reményünk a család – a mi ünnepe az én világában” címmel. A PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban tartott eseményen Vácon az egyházmegyék családreferensei, papok és világiak, különböző korú házaspárok vettek részt, akik elkötelezett segítői a családpasztorációnak. Az előadások visszatekintettek a 30 év alatt megtett útra és a családok támogatására életre hívott jelenlegi jó gyakorlatokat mutattak be.2025. október 26. vasárnap
Dömötör
Abban az időben: Az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és...
Összes program »