CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Az idei év kezdetén 232. alkalommal tartották meg a váci Fehérek templomában a hagyományos „Hentesek szentmiséjét”, ahol a közösség tagjai, akiket a közös hivatás szeretete köt össze két év kihagyás után, újra agapét szerveztek a szokásos liturgiát követően. A szentmisét Balázs András plébános-helyettes atya mutatta be."Ez a zászló most 232-szer dugta ki a fejét itt az oldalbejáraton, ez egy régi hagyományunk, akik sűrűn járnak ide tudják, hogy ez a Hentes mise. A hentesek és mészárosok céhének a szentmiséje, persze lehet mondani, hogy ma már nincs hentes- és mészáros céh, sőt még vágóhíd sincsen. Viszont az a helyzet, hogy nem tehetünk mást, hiszen mint Kosztolányi mondta, ez nem egy rongy és egy fadarab, hanem ez egy zászló. A zászlónak meg kell adni a tiszteletet, mert ez a zászló tudja, hogy 232 éven keresztül mit tettek azok az emberek, hogy ez mindig élő hagyomány maradjon. Nem tudjuk meddig fog élni, mivel már mi is fehéredünk-fehéredünk, de amíg lehet megtartjuk és kérjük örüljetek velünk Ti is. Mi most itt minden mester nevében állunk, aki a szakmáját szereti és műveli, a szakmájának a szerelmese. Akik régi váciak, azok jól ismerik, hogy neves üzemekhez mentünk, ahol mindenki egy személyes ismerős volt. Jól ismerjük azokat az eladókat, akikben a szakmájuk által bízunk, visszatérünk még és tőlük fogadjuk el az árut. Ez a zászló ezeket az embereket képviseli, és büszkék vagyunk, hogy itt állhatunk még."
Ezekkel a gondolatokkal köszöntötte Juhász Péter a hentes és mészáros közösséget a 2023-as év kezdetén megrendezett Hentesek miséjén a Fehérek templomában. Ezen találkozó a váciak számára, és a szakmabeliek képviseletében egy igen jellegzetes és mély gyökerekkel bíró közösségi alkalom, mely az idei évben a 232. alkalommal került megünneplésre.
A szentmisét Balázs András atya mutatta be, aki kiemelte a húsipari dolgozók fontosságát és hivatásuknak és a mögötte álló közösségnek az értékeit. Igen érdekes volt megtapasztalni, hogy a hentes hivatás mennyire szétágazó azáltal, hogy még a művészetben is megjelenik. A templomoknál és az építészetben az arany hatását, mely a csillogás érzetét kelti a húsiparban keletkező anyagokkal érik el. Ez azon alapszik, hogy a felületeket több, akár 10 réteggel is kezelni kell, melynek záloga a hentesek által készített speciális anyag, mely megadja az aranyfelületek végső és megragadó ékét.
A szentmise után két év kihagyás után agapét rendeztek a közösség tagjai, ahol a közös ebéd során mélyíthették el régi és új emlékeiket, és feleleveníthették és új tapasztalatokkal gazdagíthatták, hogy a régi vágóhíd útjai és az elmúlt idők szakiskoláiknak osztályai hogyan kísérték őket hivatásuk során. Ma már sokak útja szerteágazik és talán csak ezen alkalom ad találkozást, hogy újra találkozhassanak egy régi osztálytárssal, egy volt munkatárssal, akiket a közös hivatás szeretete köt össze.
Forrás és fotó: Csépe Zoltán, https://hetkapolnai-harangszo.hu/
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 22. szerda
Magdolna
A hét első napján, (Húsvétvasárnap) kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment Jézus sírjához. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba,...
Összes program »