CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Január 15-én a Budapest-Pestszentlőrinci Mária Szeplőtelen Szíve Főplébánián bemutatták a Historia Domust. Az eseményen Dr. Varga Lajos váci segédpüspök ismertette az egykor a Váci Egyházmegyéhez tartozó plébánia XX. századi történetét. A könyvbemutató keretében megemlékeztek Wimmerth Béla atya munkásságáról, akinek nagyban köszönhető Pestszentlőrinc vallási életének megteremtése. Alábbiakban a Historia Domus alapján vázoljuk fel a plébániaélet megszervezésének és a templom építésének egykori körülményeit.A XIX. század végén Pusztaszentlőrinc (majd Pestszentlőrinc) közigazgatásilag és egyházilag is Kispesthez tartozott. 1910. január 1-jén nagyközségé vált, 1936-ban megyei jogú városá, 1950. január 1-jén a Főváros XVIII. kerülete lett. Egyházilag 1910. augusztus 24-én önállósult, mikor is Vereczkey (Wimmerth) Béla előbb expositusa, majd 1920. szeptember 8-tól plébánosa és kerületi esperese lett a területnek. (Ma Budapest részeként az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez tartozik, akkoriban a Váci Egyházmegye része volt.)
„Szorongó szívvel foglaltam el új állásomat, szorongó szívvel, mert templom nélkül, plébánia nélkül állottam itt, s a pénztárban semmi”- kezdi HISTORIA DOMUS-át Wimmerth atya, aki Miskolcon született 1876-ban. Bejegyzései, melyek 1910-től -1954-ig ölelik fel a plébánia és az ő életének eseményeit, nagyon is életszagúak, ugyanakkor tele vannak kortörténeti lenyomatokkal. Mivel sem templom, sem plébánia nem volt a községben eleinte az iskolában misézett és egy építőmester lakásában lakott. „Építeni – s pedig minél hamarabb” – jelentette ki és odakerülését követően néhány héttel már az első kapavágás meg is történt, elkezdődött a plébánia építése melyben egy nagytermet alakítottak ki misézésre, ahol még ugyanabban az évben a karácsonyi misét már megtartotta. Pedig, ha valaki veszi a fáradságot és beleolvas a Historia Domusába, sok mindent fog gondolni, de azt, hogy mindez könnyen ment volna, azt biztos nem. De a kecskeméti építőmestereknek, a helyi ácsnak, a nép folyamatos mozgósításának és nem utolsósorban a Jóisten segítségének köszönhetően a hitelezők sanyargatását leküzdve, mégis haladhatott a munka. Sokszor mondogatta is ezidőtájt Béla atya: „szoktatni kell a népet, hogy az egyháznak is vannak szükségletei”.
„Pestszentlőrinc egy modern Babilon; van itt mindenféle nyelvű, nemzetiségű ember. A népesség csíráját a gróf Lónyai Menyhért által felparcellázott területekre épült nyaralók lakói képezték, köztük több illusztris polgára édes hazánknak: báró Eötvös Lóránd, a világhírű fizikus, Pásztélyi István miniszteri tanácsos, Országh Sándor, Biehm János híres aszfaltgyáros, Hoffherr és Schrantz gépgyárosok (…) Hat téglagyár, két szövőgyár, vagongyár, mezei vasút, olaj-, festékgyár, melyeknek munkásaival rohamosan szaporodott a népesség. Jöttek a fővárosból, vidékről, de jöttek különösen a szövőgyárakba, még külföldről is” – olvashatjuk a könyvben és mindenkivel szót kellett érteni, de a misét magyarul mondta, abból nem engedett. A lelkész – így nevezte magát – sokszor tesz említést a papi évei előtti időkről is: „Hogy fenntartsam magam, voltam minden: tanító, instruktor, sőt még kofa is. Otthon olcsón összeszedtem mindent a piacon, s Pesten nyereséggel túladtam rajta. Emiatt keltem fel két éven át télen-nyáron már 4 órakor, hogy az első vonattal Aszódról bejuthassak a fővárosba, s még előadás előtt a megrendelőimnél elvégezhessem dolgaimat. Könny szökik még most is a szemembe, ha visszagondolok rá, hogy tanáraim és előkelő gazdag iskolatársaim soha nem néztek le emiatt, sőt tüntetőleg barátkoztak velem, a kofa tanuló társukkal. Áldja meg őket a jó Isten, mert bánásmódjuknak köszönhetem, hogy most itt vagyok és nem keseredtem el a sokszor igen is súlyos, nehéz helyzetben”.
Magáról, kollégáiról és a hívő népről is mindig a humor köntösébe bujtatott mondatokkal emlékezett meg, és mikor a háború borzalmait meséli érzelemgazdagságáról és emberségéről tesz tanúbizonyságot: „Elfogyott a réz, megjött a parancs, be kell vonulni a harangoknak is. 1916. szeptember 4-én beállít hozzám 5 katona avval az üzenettel, hogy ők leszerelik a harangokat. De kérem, miért ilyen hirtelenül és értesítés nélkül, így el sem búcsúztathatom őket. Nem visszük el ma őket, csak leszereljük. Mit volt mit tennem, kidoboltattam a községben, hogy holnap, 5-én nagymisét tartok és utána búcsúztatom a hadba induló harangokat. Másnap aztán zsúfolva volt még a templomtér is. S volt olyan hangos zokogás, amilyet még egy temetésen sem tapasztaltam. Bizony kipottyant a könny az én szememből is. Elvittek két harangot.”
Hosszan lehetne idézni történeteket könnyfakasztó és sokszor megmosolyogtató sorokat, ami lényeges, hogy 1923-ban elkezdik a nagy plébániatemplom építését és 1925. szeptember 5-én Dr. Hanauer Á. István váci megyéspüspök Szűz Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletére szenteli azt fel.
1950-59 között az Állami Egyházügyi Hivatal minden Budapesten szolgáló váci egyházmegyés plébánost elmozdított a helyéről, Wimmert Bélát is plébániai adminisztárorrá fokozták le. Kegyként élte meg, hogy a plébániát nem kellett elhagynia, ott lakhatott és misézhetett is. Lelkét 1961-ben adta vissza az Úrnak. Vereczkey (Wimmerth) Béla nevéhez más templomok építése is köthető, és tevékeny papi szolgálatának elismeréseként megkapta a pápai prelátusi címet.
| Historia_Domus_imprim.pdf |
A PDF dokumentumok megjelenítéséhez töltse le az ingyenes Adobe Readert az Adobe honlapjáról!
Négy éven át tartó iskolai kutatás eredményeit hozták nyilvánosságra.
Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan indultak újabb plébániai zarándoklatra november 22-én, az újhatvani hívek csaknem ötvenen Kecskés Attila plébános lelkivezetésével. Mátraszőlősön búcsún vettek részt a kora gótikus Szent Erzsébet templomban. A szentmise szónoka kifejtette, hogy a zarándok nemcsak lépteivel halad a szent cél felé, hanem lelke is úton van önmaga és a Teremtője felé és miközben halad, egyre inkább közelebb kerül Istenéhez.
2025. november harmadik hetében a Váci Egyházmegye papjainak és állandó diakónusainak egy csoportja lelkigyakorlaton vett részt Vácon, amelyen a tanításokat Juhász Ferenc miskolci plébános tartotta. A téma a magvetőről szóló példabeszéd volt. Az egyházi év végén az ötnapos elcsendesedés segítségére volt a lelkipásztoroknak, hogy feltöltődjenek, hivatásukban kicsit felfrissülve tudják megkezdeni az új egyházi évet. De jó alkalom volt arra is, hogy megéljék a papi testvéri közösséget is, amelyben a megosztásra és a baráti beszélgetésekre is jutott idő.2025. november 29. szombat
Taksony
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a...
Összes program »