CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Január 20-án Marton Zsolt váci megyés püspök megáldotta a verőcei Migazzi Kristóf Idősek Otthonát, melyet két évvel ezelőtt vett át a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálata a Katolikus Szeretetszolgálattól. Az átvételt elsősorban az tette indokolttá, hogy az Egyházmegye saját idős, gondozásra szoruló papjai is itt kaptak elhelyezést. Az eseményen köszöntőt mondott a váci püspök, továbbá Pálfay Gellért, a Szamaritánus Szolgálat igazgatója és Pápai Ibolya, az intézmény vezetője. Az otthon megáldása a felújítások második ütemének befejezésével vált időszerűvé.A rendezvényt Pálfay Gellért nyitotta meg köszöntőbeszédével, aki az otthonban folyó megújulásokról beszélt. „Amikor átvettük az intézményt, sok alapcélt fogalmaztunk meg. Az első és talán a legfontosabb az, hogy a ház lelki hátterét fenntartsuk és megújítsuk, mert ez feltétele annak, hogy az itt élő idősek elfogadják az élethelyzetüket és megtapasztalják a szeretetet, Isten szeretetét. Másik célunk az, hogy a házban folyó munkával egyre jobb életminőséget biztosítsunk, hogy megjelenjen az otthonban a cselekvő szereteten alapuló gondoskodás. A harmadik fontos célkitűzésünk pedig a fizikai környezet megújítása, építése.”
A szertartás során Jézus templomi bemutatásának története hangzott el, melyben két idős ember, Simeon és Anna próféták fontos szerepet töltenek be. Hosszú kort megértek már, mégis vártak valakire életük végén; vártak a Messiásra. Amikor meglátták a csöppnyi kis gyermeket, Jézust, akiben felismerték a Megváltót, úgy érezték, hogy beteljesült az életük. „Ha valaki a Jóistenre meri bízni magát, akkor mindig fiatal marad a szívében, éppúgy, mint Simeon és Anna, akik gyermeki ujjongással fogadták a kis Jézust a templomban” – mondta Marton Zsolt püspök, aki az idősek hivatásáról is beszélt. „Ferenc pápa mondta, hogy a nagyszülőknek az a hivatása, hogy imádkozzanak a fiatalabbakért, és átadják azt a bölcsességet, tapasztalatot, kisimult derűt, ami az övék.” A püspök a szertartás végén személyesen is köszöntötte az otthon néhány lakóját, majd megáldotta az intézményt, annak lakóit és dolgozóit. A szertartáson közreműködött Faragó Laura Magyar Örökség és Kossuth-díjas énekművész, népdalénekes.
A Migazzi Kristóf Idősek Otthona három épületegységből áll, a kastélyépület 1768-ban épült nyaralónak. „A váci püspökök lelkének a hely szépsége által való megpihenése, valamint testük ércegészséggel való felüdítése végett, az épületet alapította és saját családja nevéről Migazzi kastélynak nevezte el Kristóf kardinális, bécsi érsek az Úr 1768. évében” - olvasható a felirat az épület főbejáratának kapuján. Bővítésére a 20. században került sor, az intézmény 63 éve működik szociális otthonként, két éve a Váci Egyházmegye fenntartásában.
Az átvételkor már folyamatban levő, 2019 és 2021 között megvalósuló energetikai beruházás 265 millió forintos támogatással, európai uniós forrásból valósult meg, melyhez a Szamaritánus Szolgálat 85 millió forintot önerőből tett hozzá. A projekt keretében megvalósított műszaki fejlesztések jelentősen hozzájárulnak az energiatakarékosabb működéshez, a környezetvédelmi szempontok érvényesítéséhez. A felújítás tartalmazta a födémek hőszigetelését mindhárom épületben, a külső nyílászárók cseréjét, kazáncserét, az egykori istállóépület és az új épület esetében ezek mellett a külső falak hőszigetelését, a tetőzet javítását, valamint napkollektorok elhelyezését. Az épület átvételét követően a Szamaritánus Szolgálat saját forrásból felújítást hajtott végre összesen 350 millió forint értékben. Ennek köszönhetően közösségi teret létesítettek, felújítottak egy lakószintet, illetve egy újat alakítottak ki 8 új szobával, melyek az otthon lakóinak kényelmesebb elhelyezését teszik lehetővé.
A Szamaritánus Szolgálat irányítása alatt az idősek otthona jelentős szakmai megújuláson is átment az állandó szakmai stáb kialakításával, a szakmai program megújításával. Az otthonban összesen 95 fő részére tudnak egészségügyi szakápolási és idősotthoni (szociális) ellátást biztosítani, köztük demens betegek számára is. A Váci Egyházmegye gondozásra szoruló idős papjai is itt kapnak elhelyezést, akiket Marton Zsolt püspök atya rendszeresen látogat, és akiknek tavaly karácsonykor a kispapok külön műsorral kedveskedtek. Az otthon Magyarország egyik legszebb történelmi nevezetességére, Visegrád várára és az alatta elterülő gyönyörű Dunakanyarra tekint. Az otthon parkja lehetőséget biztosít sétára, csendben való elmélkedésre, vagy családtagokkal való közös időtöltésre. Az intézmény kápolnájában mindennap szentmisén vehetnek részt a ház lakói és munkatársai, akik örömmel várják az önkéntes segítők jelentkezését az idősotthonban való szolgálatra.
Felmenői között református presbiter is volt, ezért családja jobban örült volna, ha protestáns lelkésznek jelentkezik a szeminárium helyett. Szent Ferenc által azonban meghívta az Úr már kisfiú korában. A naponkénti szentségimádás szerinte nem luxus, mindennapjainak része. Megtapasztalta a trappista szerzetesek betonkemény kolostori életét és az egyiptomi kopt keresztények feltétel nélküli istenszeretetét. Balázs András atyával papi hivatásáról, ikonfestészetről, betegápolásról, imádságról beszélgetett Takács Bence a Lélekjelenlét podcastben.
Harmadik éve dolgozik együtt a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény és a Váci Piarista Gimnázium, melynek eredménye a rajz és vizuális művészetek fakultációjára járó diákok LÉLEK-TÉR-KÉP címet viselő kiállítása. Idén Győrffy-Kovács Adrienn tanárnőnek a múzeumnak otthont adó, egykori Nagypréposti palota későbarokk épületére esett a választása.
Teológiai konferenciát szervezett a váci Apor Vilmos Katolikus főiskola a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 60. évfordulója alkalmából. Az előadások a zsinat ma is aktuális kérdéseit tárgyalták, többek között szó esett a keleti politikáról, a kortárs filozófusok eszmerendszeréről, a hívek liturgikus képzéséről, a laikusok szerepéről az Egyházban.
Véget ért a Házasság hete kosdi programsorozata: az elmúlt napokban a közösség együtt kereste és ünnepelte a házasság "ajándékait". Különös hangsúlyt kapott az idei mottó – „A hűség szabadsága” –, amely végigkísérte az alkalmakat, és irányt mutatott a közös gondolkodásnak, találkozásoknak és ünneplésnek. Revóczi Katalin összefoglalóját olvashatják.2026. február 24. kedd
Mátyás
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és...
Összes program »