
» HÍREINK »
Az ökumenikus imahét utolsó, 8. napjára rendelt evangéliumi olvasmány, Lukács evangéliuma 18, 1–8 volt, amelyben Jézus egy igazságtalan bíró és a szegény özvegyasszony esetével ismertet meg bennünket. A főpásztor igehirdetését a szakasz 7. versére építette, amely azt mondja: „Isten nem szolgáltat-e igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá?” A bíró nem az igazságérzete miatt, nem is szeretetből, csakis a külső körülmények nyomására szolgáltat igazságot az asszonynak. Jézus provokatív velünk szemben, amikor ezt a példabeszédet mondja el, de ezzel tanítani szeretne arról, hogy fontos a kitartó imádság, amely mindig meghallgatásra talál Istennél.
Az igehirdető feltette a kérdést, hogy bele lehet-e fáradni az imádságba, ami annyit jelent, hogy belefáradhatunk-e a hitbe, reménybe, szeretetbe? Emlékeztetnünk kell magunkat, hogy az ima soha ne legyen csak az ismert szövegek felmondása, hanem mindig bensőséges kapcsolatnak kell lennie Istennel. Az imánknak szívből kell jönnie, folytatta Marton Zsolt. Az igazi imához őszinteség és hűség kell és az, hogy merjünk kapcsolatba lépni a Mennyei Atyával. Mint ahogy Szent Ágoston utalt rá: „Ő a legmagasabban van felettünk és a legmélyebben bennünk”. Ha ezt a bensőséges kapcsolatot éljük meg Vele, az ima valóban hatással lesz lelki életünkre.
Martin Luther King amerikai emberi jogi aktivistát idézve Marton Zsolt azt mondta, hogy a természetből sokat megtanultunk: a madaraktól repülni, a halaktól úszni, milyen kár, hogy azt nem tudjuk, hogyan kell testvérként élni. Bízzuk magunkat arra a Krisztusra, aki az igazságot képviseli. Ő állítja helyre a testvériséget, azaz a közösséget ezen az igazságon keresztül, amire a nap mottója is utal. Imáinkkal Isten igazságszolgáltatásának előkészítésén fáradozhatunk. Az igazság pedig azt jelenti, hogy felismerjük és azt cselekedjük, amit Isten akar, és amit ő meg akarna valósítani az emberek javára. Ne azon fáradozzunk, hogy a magunk által önkényesen értelmezett igazságot valósítjuk meg. Ez nagyon fontos egy olyan világban, ahol az önzés és az önkényeskedés sok apró lépésben tetten érhető. Úgy tűnik, mintha az erősebb vagy az agresszívebb képviselné az igazságot, de az nem Isten igazsága. A szabadság, a béke és a kiegyensúlyozottság akkor jelenik meg életünkben, ha a jót tesszük és akkor fogunk eljutni az Isten által is kívánt igazságra. Csak így sikerül majd testvérként élnünk, fejezte be a főpásztor igehirdetését.
A 2023. évi ökumenikus imahét igéjét és igemagyarázatát az Egyesült Államokban működő Minnesotai Egyházak Tanácsa által kijelölt keresztények csoportja dolgozta ki. Minnesotában a faji megkülönböztetés helyzete régóta az egyik legrosszabb Amerikában. 2020 márciusában egy minneapolisi rendőr erőszakos fellépése egy fiatal afro-amerikai férfi halálát okozta, amely tiltakozást váltott ki Amerikában és világszerte. Az esemény felszínre hozta azt a tényt is, hogy az USA-ban a faji kérdés megjelenik a felekezetek közötti szembenállásban is. Az Egyházak Világtanácsa egységgel kapcsolatos teológiai munkája már régóta arra irányul, hogy az egyházak egységtörekvését összekapcsolja az emberiséget megosztó tényezők – így a rasszizmus – felszámolásával. Ezért az imádság, különösen is a keresztény egységért folytatott imádság, még nagyobb jelentőséggel bír.
A szertartást követően Marton Zsolt püspök elmondta, hogy Vácon hagyományosan jó kapcsolat van a különböző keresztény felekezetek lelkipásztorai között. Nem csak az ökumenikus imahét során vannak kapcsolatban, év közben is találkoznak és beszélgetnek az egyházközösségek és Vác városának lelki életéről, arról, hogyan tudnák lelkiekben még jobbá, szebbé formálni a várost. „Öröm, amikor együtt vehetünk részt más rendezvényeken. Ilyenkor azt érzem, hogy egy nagy család tagjai vagyunk.”
Az ökumenikus imahét jelentőségét méltatva kiemelte, hogy itt egy konkrét cselekvésről van szó. Nem egy teológiai kérdésben tesznek közös nyilatkozatot, hanem egy héten keresztül minden nap összejárnak a hívek és a lelkészek, és ennek üzenetértéke van. „Azt gondolom, hogy a kölcsönös tanúságtétel termékenyítőleg hat a közösségekre, de magukra a lelkipásztorokra is. Segít, hogy jobban megismerjük egymást és ez megadja az alapot ahhoz, hogy a későbbiekben más közös programjaink, kezdeményezéseink legyenek, ahol a konkrét segítő szeretetet gyakorolhatjuk az emberek felé.”
gha
2023. június 6. kedd
Cintia és Norbert
Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították: „Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem...