Az ünnep eredete

Az ünnep első liturgikus ünneplésének nyomai a XIV. századig vezetnek. Ekkor Jean Gerson, a párizsi egyetem tanára megírta az ünnep zsolozsmáját. Ezt jó pár francia egyházmegye átvette, majd az ünnep ferences közvetítéssel terjedt tovább, jóllehet ekkor még nem bírt pápai jóváhagyással, ezért csak mint votív, fogadalmi ünnep szerepelt egyes egyházmegyék naptárában. Első pápai engedélyezésére 1517-ig kellett várni, ekkor is csak Spanyolország számára engedélyezte a pápa. Az ünnep a XVII-XVIII. században terjedt el világszerte, köszönhetően a ferences és szervita szerzeteseknek. Dátuma ekkortól január 23-a. Hivatalosan a római kalendáriumba sosem került be, de amely egyházmegye vagy ország a megtartására engedélyt kért, azok megkapták a szentszéki engedélyt. XXIII. János pápa naptár- és misekönyvreformjával már csak azokban a közösségekben lehetett megünnepelni, amelyek lelkiségéhez szorosabban kötődött ez az ünnep, vagy amelyek valamiért fontosnak tartották. Az új misekönyvvel és naptárral az ünnep lényegében kiment a köztudatból, csak bizonyos egyházmegyékben és társulatokban (Jeruzsálemi latin patriarchátus, Szent József Oblátusai, bizonyos lovagrendek), valamint – mint nálunk, Magyarországon is – a népi emlékezetben él.

Mária menyegzője Magyarországon

Hazánkba az ünnep ferences hatással került, de a Habsburg ház Szent József tisztelete is hozzájárult az itthoni elterjedéséhez. A legenda szerint Avianoi Márk ferences atya is a Szent Jegyespár képét tűzte lándzsájára Buda ostromakor, és ezzel biztatta a katonákat. Később, mikor Lipótnak sokáig nem született gyermeke, Szent József oltalmába ajánlotta házasságát, és a birodalmat is, és ájtatosságot fogadott Szent József tiszteletére, hogy gyermeke születhessen. A születendő gyermek a József nevet kapta, hálából pedig több Szent József és Szűz Mária ünnep elrendelését kérte a pápától, köztük a menyegző ünnepét is, amit aztán el is nyert. A barokk korban virágzó társulati élet folyt, amelyek közt találkozunk a Mária eljegyzése társulattal is. Különösen az egri egyházmegyében volt ennek nagy szószólója és támogatója Esterházy Imre, egri püspök. Nem véletlen, hogy a népi jámborságban is a Jászság és az Eger vidéki palóc vidék volt tekinthető a kultusz központjának.

A népi kultusz

Főleg a palóc és jász vidéken ismert ájtatosságot a farsang jámbor megünneplésének tekinthetjük. Régen főleg olvasós és egyéb jámbor társulatok jöttek össze, az ünnepséget házaknál tartották – kivételt képez Jászberény, ahol a templomban tartották meg az ájtatosságot, amely így zajlott: a beköszöntő ének után elénekelték a menyegzőről szóló legenda-balladát, majd Mária hét öröméről szóló szentolvasót végezték. Később születettek saját olvasós titkok is az ünnephez. Ennek sajátossága, hogy énekei Szűz Mária másik ünnepéről, Nagyboldogasszonyról szólnak, Mária „nagy menyasszonyságát” jelenítik meg, szép párhuzamot vonva a két ünnep közt. A rózsafüzért követte a litánia, majd Szent József olvasója és litániája. Az ájtatosság zárásaként elénekelték ill. táncolták a kánai menyegző énekét is – amelynek evangéliuma ezekre a vízkereszt utáni időkre esett – majd pedig szolid mulatozás, evés-ivás és tánc következett.

Revival Rimócon

2008-ban, Mátraverebély-Szentkúton a Nagyboldogasszonyi virrasztáson (vagy ahogy hívjuk: Mária halála ájtatosságon) együtt imádkoztunk Bablena Ferenc rimóci és Adorján Béla sóshartyáni előénekesekkel és Kálmán Bertalan OFM ferences testvérrel. Hazafelé – mivel már jóval éjfél után járt az idő – hogy a sofőr el ne aludjon, énekeltünk, imádkoztunk. Ekkor Adorján Béla említette az egyik énekkel kapcsolatban, hogy azt a Mária eljegyzése ünnepén is énekelték valaha. Elmondták, hogyan zajlott egykor az ájtatosság, és akkor ott megbeszéltük, hogy a következő évben megpróbáljuk újra felvenni az elejtett fonalat, és ami a második világháború után megszakadt, újra kezdeni. Következő évben Rimócon a közösségi házban sikerült is megtartani az ájtatosságot, amely évről-évre több vendéget vonz: a helyiek és környékbeli falvak mellett távolabbról (Herencsényből, Szügyből, Boldogról) is visszatérnek az ünnepre. Sajnos a COVID járvány miatt az ájtatosságot szüneteltetni kellett, és azóta Bablena Ferenc kántor úr és Adorján Béla előénekes is elköltöztek már az „örök menyegzőbe”. Mi azonban igyekszünk az ő örökségüket tovább vinni, így a Bablena családdal, a helyi hagyományőrző közösséggel: a Beszkid Andor Folklór Manufaktúrával és Kálmán Bertalan testvérrel idén is megszerveztük a Menyegzőt. Idén kb. 80 fő volt jelen, amiből a jövő nemzedék szép számmal képviseltette magát: kb. 25 fő volt 20 év alatti, ebből tizenöten 10 év alatti gyermekek, akiknek szülei fontosnak tartják, hogy gyermekeik kicsi koruktól tanulják a Szűzanya tiszteletét és szeretetét, azon keresztül pedig az alapvető emberi és keresztény értékeket, amelyeket a házasságról és családról vall az Anyaszentegyház, egy olyan korban és kulturális közegben, amely mindezt lerombolni igyekszik.

Záró gondolatként Szent II. János Pál pápát idézném, aki a Redemptoris custos kezdetű apostoli buzdításában így fogalmaz: „Amikor az üdvtörténet döntő pillanatában Isten kinyilvánítja az emberek iránti szeretetét az Ige odaajándékozásán keresztül, éppen Mária és József házassága valósítja meg a teljes szabadságban történő házassági önátadást, a szeretet elfogadásában és kinyilvánításában... Így – amint az Ószövetség kezdetén is – egy házaspár áll az Újszövetség küszöbén. Amíg azonban Ádám és Éva házassága a bűn forrásává vált, amely elárasztotta a földet; Mária és József házassága azt a csúcspontot jelenti, ahonnan a szentség szétárad az egész világra. Üdvösségünk szerzője ezzel a szűzi és szent szövetséggel indította el megmentésünk művét, hogy nyilvánvaló legyen mindenható akarata: tisztuljon és szentelődjék meg a család, a szeretet szentélye és az élet bölcsője.”

Jusztin Péter

Fotók:  Mohos Zsófia MMA ösztöndíjas fotográfus