CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Miután betöltötte hetvenötödik életévét, 2023. február 3-án, Szent Balázs püspök és vértanú emléknapján Őszentsége Ferenc pápa elfogadta Excellenciás és Főtisztelendő Cserháti Ferenc centuriai címzetes püspök úr lemondását az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöki tisztségéről.Dr. Martos Levente Balázs 1973. november 18-án született Szombathelyen. Családja anyai ágon katolikus, apai ágon evangélikus, mindkét oldalon erős egyházi kötődéssel. Szüleivel, két fiú és egy lány testvérével iskolás korától Sárváron éltek. 1988-ban az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumba került, ahol 1992-ben érettségizett. Ebben az évben jelentkezett a Szombathelyi Egyházmegye papnövendékei közé.
Teológiai tanulmányait 1992 és 1994 között a budapesti központi szeminárium növendékeként kezdte meg, majd főpásztora, Konkoly István 1994-ben Rómába küldte tanulni. A Collegium Germanicum et Hungaricum növendéke, illetve a Pápai Gergely Egyetem hallgatója lett. 1997-ben Rómában diakónussá, majd 1998-ban Szombathelyen pappá szentelték. 1997-ben felvételt nyert a Pápai Biblikus Intézetbe, ahol 2000-ben biblikus szaklicenciát szerzett.
2000 és 2007 között káplán és hitoktató, illetve teológiai tanár volt Szombathelyen. 2002-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Hittudományi Karán szerzett teológiai doktori fokozatot. 2002 és 2007 között a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szombathelyi csoportjának elnöke volt. 2007-ben Veres András szombathelyi megyéspüspök küldte Győrbe, hogy tanítson a szemináriumban és segítse az ott tanuló szombathelyi növendékek képzését. 2008 és 2013 között Győr és Szombathely mellett a Szegedi Hittudományi Főiskolán is biblikus tárgyakat tanított. 2010-ben a PPKE Hittudományi Karán biblikum területen habilitált.
2013-tól 2018-ig prefektus volt a győri szemináriumban. 2014-től a Pápai Biblikus Bizottság tagja. 2018-ban Székely János szombathelyi megyéspüspök Szombathelyre nevezte ki előbb felnőttképzési püspöki referensnek a világi munkatársak képzésére, majd egyetemi lelkésznek, templomigazgatónak, szakigazgatónak, 2019 augusztusában pedig egyházmegyei hitoktatási felelősnek. 2019-ben a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében mentálhigiénés lelkigondozó végzettséget szerzett.
2019. szeptember 3-án a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése alapján a Központi Papnevelő Intézet rektorává nevezték ki. Ezzel együtt a budapesti Kisboldogasszony Egyetemi Templom templomigazgatója is lett. 2019-től a PPKE Hittudományi Karának egyetemi magántanára, 2022-től a Bibliai Nyelvek Tanszékének tanszékvezetője nyilvános rendkívüli egyetemi tanár minőségben.
Papi működését a papnevelésben és tanításban töltött években is kiegészítette a lelkipásztori tevékenység. Káplán éveiből való kapcsolata a Házas Hétvége mozgalommal. Győrben a kórházi beteglátogatásba és a fogyatékkal élők lelkigondozásába kapcsolódott be. 2021 óta máltai káplán. Szívesen publikál tudományos igényű, illetve ismeretterjesztő jellegű biblikus írásokat.
Budapest, 2023. február 3.
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »