CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Emlékezzetek meg előljáróitokról...” című konferenciakötet bemutatóját tartotta a Váci Egyházmegyei Könyvtár február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján a Váci Kolping – házban.A könyvbemutatón Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetője és a kötet egyik szerkesztője köszöntötte a vendégeket. Elmondta, hogy a megszentelt élet világnapja tökéletes alkalomnak tűnt arra, hogy az egyházmegye két püspökéről, két odaadott papi életről ebben a formában is megemlékezzenek. A tudományos konferenciát 2019-ben rendezték meg Vácon, a covid járvány azonban lassította a tanulmányok kötetbe rendezését és a kiadást. A négy évvel ezelőtti eseményt rövid diavetítéssel elevenítették fel a hallgatók számára.
A kötet szerzőit és a hét tanulmányt Dr. Varga Lajos váci segédpüspök, a váci egyházmegyei gyűjtemények prefektusa, a kötet lektora mutatta be. Kiemelte, hogy az egyháztörténet szempontjából különleges és nagyon érdekes időszakot ölelnek fel a tanulmányok. Jobban megismerhetjük belőle a két püspöknek és a Katolikus Egyháznak a 20. század eleji jelentős történelmi változásokra adott válaszait, hiszen székváltásuk egybe esett a tanácsköztársaság uralmával és az őszirózsás forradalommal.
Csáky Károly Emmanuel püspök egyházmegyénk utolsó arisztokrata származású főpapja volt, halálával ebben az értelemben is egy korszak zárult le. A rendszerváltás előtti történelemszemlélet nem helyesen ítélte meg az arisztokraták és azon belül is az egyházi személyek szerepét és a társadalmi folyamatokról alkotott véleményét. A kötetben található tanulmányok megvilágítják Csáky püspök szociális, hitéleti és kulturális tevékenységét, amelyekkel nagymértékben hozzájárult az egyházmegye fejlődéséhez.
A 20. század első felében kibonatkozó sajtómozgalmakról szóló tanulmány például felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy Csáky püspök mennyire modern gondolkodású volt ezen a téren. Az egyházi médiáról szóló memorandumában kifejtette, hogy a sajtónak nemcsak a papsághoz, hanem a világi hívekhez is szólnia kell és legalább olyan magas szakmai színvonalon kell munkáját végeznie, mint a világi sajtónak.
A kötetben külön tanulmányt találunk Csáky püspöknek a nőkhöz írott elmélkedéseiről, amelyek az oltáregyletek, a Szent Antal Jótékony Nőegylet és más, kimondottan nőknek szóló szervezetben tevékenykedő hölgyeknek szóltak és mint ilyenek első nyomai a vallás feminalizálódásának hazánkban.
A tanulmányok között megtaláljuk a váci Püspöki Palotában őrzött, országosan is ritkaságnak tekinthető ún. „ősgaléria” restaurálásáról szóló írást. A magyar egyházi és világi főrendek arcképcsarnokát felvonultató jelenleg 133 darabos, egyedülálló képsorozat Csáky püspök hagyatékából maradt fenn.
Hanauer Árpád István püspök a történelmi átalakulás fontos szereplője volt, elsősorban a papnevelés megújításával, új lelkészségek és plébániák alapításával tudta segíteni a lelkipásztori ellátást egy olyan korban, amikor a Katolikus Egyház még nagy tömegeket vonzott, de már érezhető volt a szekuralizáció térnyerése és a társadalmi átalakulások hatása is. A kötetben két tanulmány foglalkozik életútjával és püspöki működésével, valamint egyházmegyei zsinataival.
A könyvbemutatón a Csáky Károly Emmanuel püspök édesanyjáról elnevezett Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola (AMI) növendékei léptek fel.
Az „Emlékezzetek meg előljáróitokról…” c. konferenciakötet megrendelhető a Váci Egyházmegyei Könyvtárban a konyvtar@vaciegyhazmegye emailcímen.
Szerkesztők: Dr. Beke Zsófia, Varga-Kohári Mária.
A tanulmányok szerzői a kötetben szerepelő sorrendben: Dr. Kleistenitz Tibor, Dr. Frauhammer Krisztina, Ondi Alex, Dr. Molnár Dávid, Köteles Fanni, Dr. Lénár Andor és Dr. Völgyesi Levente.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.
Pécelen, a Magyarok Nagyasszonya-templom búcsúnapján a hívek nemcsak égi Édesanyánk oltalmát ünnepelhették, hanem a városhoz is kötődő Boldog Bódi Mária Magdolna emléke előtt is tisztelegtek. Október 4-én, vasárnap az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Udvardy György veszprémi érsek volt, aki megáldotta a vértanú új szentképét, átadta ereklyéjét és megnyitotta a róla szóló emlékkiállítást. A Magyar Kurír írását adjuk közre.
2026. október 2-án este ismét megtelt imádsággal a kosdi Árpádházi Szent Erzsébet plébániatemplom, ahol a hagyományos „Rózsaeső imaestre” gyűltek össze a hívek. A lelki alkalmon a jelenlévők Lisieux-i Szent Terézzel együtt fordultak Jézus felé, aki az egész este valódi középpontja és főszereplője volt. Kis Szent Teréz életpéldájához hűen a rendezvény most is arra hívta a résztvevőket, hogy gyermeki bizalommal hagyatkozzanak Krisztus végtelen szeretetére, és kérjék a fiatalon elhunyt egyháztanító hatékony közbenjárását. Revóczi Zoltánné összefoglalóját olvashatják.2026. október 13. kedd
Ede és Kálmán
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így...
Összes program »