CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Február 11-én, szombaton szentmise keretében öt állandó diakónusjelölt admissziójára került sor Máriabesnyőn. Az ünnepi misét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.Egyházmegyénkből öten, Danics Mihály hittanár Vácdukáról, Halász Tibor hittanár Tápiószecsőről, Hujbert Márton irodalomtanár Vácrátótról, Németh Gábor iskolaigazgató Vácról és Tóth Péter hitoktató Egyházasgergéről kérelmezték állandó diakónussá való szentelésüket. A szentelést az admisszió (vagy más néven jelölés) előzi meg, egy liturgikus szertartás, melynek révén az Egyház az állandó diakonátusra vagy az áldozópapságra készülőket a jelöltek közé felveszi.
„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés…” – ez az evangéliumi szakasz hangzott el a szertartáshoz kapcsolódva. Marton Zsolt püspök prédikációját azzal a gondolattal indította, hogy az aratnivaló valóban sok, hiszen az emberek ma is vágyják megtapasztalni a krisztusi igazságot, jóságot és szépséget. Azonban látnunk kell, hogy „átalakuló világunkban nem elég a püspök és a papok prédikációja, tanúságtétele ahhoz, hogy mindenkihez eljusson Jézus üzenete: szükség van a diakónusokra, sőt a világi szolgálattevőkre is.”
A püspök kiemelte, hogy a jelöltek, bár saját elhatározásukból kérelmezték diakónusszentelésüket, Isten már előbb meghívta őket. „Keszthelyi Ferenc püspök atya egyszer azt mondta a hitoktatóknak; ne gondolják, hogy maguk választották ezt a hivatást. Valaki már előbb kiválasztotta magukat, mielőtt erre gondoltak volna. Ez a megállapítás a ti szolgálatoltokra is igaz.” Végül röviden megfogalmazta a diakónusok hivatásának lényegét. „Nektek, leendő diakónusoknak is majd hirdetnetek kell Krisztust – nem csupán prédikációval, hanem szeretetszolgálattal és életetek példájával!” A szentelésre május 29-én, pünkösdhétfőn kerül sor a váci Barátok Templomában.
Az admisszió szertartása előtt a már felszentelt diakónusok többnapos képzésen vettek részt, melybe később a szentelésre váró jelöltek is bekapcsolódtak. A képzésen más szakpasztorációk képviselői is közreműködtek, hogy kapcsolódási pontokat keressenek a diakónusszolgálattal. A résztvevők fontos témákban hallhattak előadásokat, Pál Feri atya például a lelkivezetés, mentálhigiénés kísérés fontosságát, mibenlétét fejtette ki, de a jelenlévő diakónusok 2023-as pasztorális tervükről is beszélgettek. Laczkó Mihály atya, a diakónusok papi felelőse elmondta, hogy idén nagyobb hangsúlyt fognak kapni a diakónusfeleségek, így például ’lelki wellness’ programot szerveznek számukra.
A váci székesegyház karnagya, Varga László atya nevét szinte mindenki ismeri. Évtizedek óta vezeti az idén hetvenéves Szent Cecília Kórust, emellett hetente műsort szerkeszt a Katolikus Rádióban, az OMCE központi igazgatója és zenei vezetője a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézetnek. A zene iránti szeretete hamar kitűnt, gyermekkorában Budapesten kántorképzőbe járt, majd pappá szentelése után diplomáit az OMCE Karnagyképzőn és a Zeneakadémián szerezte. Szakterületei az egyházzene, karvezetés és a zeneszerzés.
A magyar és a romániai katolikus püspöki konferenciák állandó tanácsai november 25–26-án Vácon tartották meg soron következő találkozójukat. Szerda reggel a szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás volt a Nagyboldogasszony-székesegyházban, majd a főpásztorok meglátogatták a gödi Búzaszem Iskolát. A Magyar Kurír tudósítását közöljük.
Mit jelent számunkra az ünnep, mit tekintünk ünnepnek és hogyan készülünk az ünnepeinkre? Gyerekek, fiatalok és idősek találkozása egy-egy vasárnapi ebéden, a közös születésnapokon, húsvétkor és karácsonykor olyan összetartó erővé válik, amely minden fáradtságot, zsúfoltságot, rumlit megér, állítja a Csillag házaspár a Lélekjelenlét podcast adásában. Király Eszter vendége Csillag Péter a Molnár C. Pál Műterem Múzeum vezetője és a hagyaték a gondozója, állandó diakónus és felesége Éva hitoktató, gyermekkönyvfordító. A házaspár több mint 40 éve él boldog házasságban, hat gyermekük és 17 unokájuk van.
A Váci Egyházmegye Hitoktatási Bizottsága idén is interaktív meglepetéssel készült minden korosztály számára. A négy hetes adventi időszak minden napján kinyíló ablakokban érdekes, aktuális és hasznos tartalmak várnak: történetek, játékok, elmélkedések, versek, imák, videók, meghökkentő írások és gyakorlatok, amelyek segítenek jobban megérteni létezésünk lényegét, emberi működésünket és környezetünket, valamint rámutatnak Isten és az ember kapcsolatának csodálatosságára.
A könyvtáralapító Peitler Antal József püspök előtt tisztelegve KÖNYVTÁR – KÖNYVEK – EMBEREK címmel jubileumi konferenciát szervezett alapításának 150. évfordulója alkalmából a Váci Egyházmegyei Könyvtár. A konferencián neves könyvtárosok, történészek, irodalomtörténészek, muzeológusok és levéltárosok járták körbe a könyvtár létrejöttében, gyűjteményének gondozásában, gazdagításában jelentős szerepet vállalt püspökök, papok, szerzetesek életútját, a könyvtári állomány gyarapításának, megőrzésének, rendszerezésének jelentős eseményeit. Az eseményhez kapcsolódóan emléktáblát avattak az alapító püspök tiszteletére.2025. december 6. szombat
Miklós
Nyilvános működése idején Jézus bejárt minden várost és falut. Tanított a zsinagógákban, hirdette országának örömhírét, meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Ahogy végignézett az embereken,...
Összes program »