CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A zsolnai Vlčince lakótelepen található Hétfájdalmú Szűz Mária plébániatemplomban február 14-én hálát adtak a Zsolnai Egyházmegye megalapításának tizenötödik évfordulója alkalmából.A szentmisén részt vettek érsekek, szlovákiai és külföldi püspökök, papok, diakónusok, szeminaristák és világiak. Többek között jelenvolt Erika Jurinová, a Zsolnai Önkormányzati Régió elnöke, Peter Fiabáne, Zsolna polgármestere, a tudományos és közéleti élet képviselői is.
"A sok jótéteményért, amit az Úr eddig is megmutatott nekünk, szeretnénk a szentmisén hálát adni, különösen a sok elhivatott testvérünkért, dolgozóinkért, munkatársainkért és önkénteseinkért, valamint jótevőinkért, akik nélkül nem sikerült volna az egyházmegye létrehozása és elindítása" - mondta Tomáš Galis zsolnai püspök, mindenkinek megköszönve, hogy elfogadta a meghívást az egyházmegye 15 éves fennállásának hálaadó ünnepségére.
"Nagyon meghatódtam, hogy itt lehetek ezen az ünnepen" - mondta megnyitó beszédében Nicola Girasoli szlovákiai apostoli nuncius. A homíliában is szólt a jelenlévőkhöz: "Gaudete et exultate (Mt 5,12) - örüljetek és ujjongjatok - ezeket a szavakat mondja Jézus ma mindannyiunknak az Önök zsolnai egyházmegyéje megalapításának e szép tizenötödik évfordulóján. Mert sok okunk van az ünneplésre. Nem csak arról van szó, hogy megemlékezzünk egy történelmi esemény dátumáról. Örülünk és élvezzük mindazt, amit a Zsolnai Egyházmegyében éltetek és elértetek ez alatt az idő alatt" - mondta Girasoli nuncius.
Arra vagyunk hivatottak, hogy kivételek és kifogások nélkül éljük meg hitünket. Nem választhatunk. A hitet és annak tartalmát a maga teljességében kell elfogadni, a maga teljességében megélni. A hit az élet oxigénje, és minél több oxigén van a tüdőnkben, annál többet tudunk lélegezni és hirdetni az evangéliumot. Nem szeretjük a langyos hitet, amely nem vonz, lélegezzünk együtt Istennel, töltsük meg tüdőnket a hit oxigénjével" - tette hozzá beszédében Girasoli apostoli nuncius.
*
A Zsolnai Egyházmegye létrehozását 2008. február 14-én jelentette be Pozsonyban az azóta elhunyt Jozef Tomko szlovák bíboros.
Zsolna első püspöke Mons. Tomáš Galis.
Az egyházmegye a Nyitrai Egyházmegye kilenc esperesi kerületéből (Čadca, Kysucké Nové Mesto, Zsolna, Varín, Bytča, Rajec, Považská Bystrica, Púchov, Ilava) illetve a Besztercebányai Egyházmegy egy esperesi kerületéből (Túrócszentmárton) alakult. 2018-ban hozzácsatolták a Turzovka-i kerületet.
Jelenleg 112 plébániája van 12 dékáni kerületben és 259 papja (207 egyházmegyés és 52 szerzetesrendi), akik Cirill és Metód egyházmegyei patrónusok oltalma alatt közel 400 000 hívőt szolgálnak. Az egyházmegyében 15 női és 6 férfi szerzetesrend szolgál. Az egyházmegyében 13 egyházi általános iskola, 8 óvoda, 6 középiskola, 3 gimnázium, 9 szabadidőközpont és 3 bentlakásos iskola működik. Az egyházmegyei karitász, amely 6 szociális szolgáltató intézményt és 35 plébániai karitászszervezetet foglal magában.
Forrás és képek: Zsolnai Egyházmegye, Molnár Péter abonyi plébános
Hont vármegyében 1782-ben gyilkosság és emberevés vádjával ítéltek el közel száz cigány embert. Kínvallatással kicsikart vallomásuk alapján negyvenegyet kegyetlen módon kivégeztek. Rájuk emlékeztek a Pest megyei Kemence község határában október 19-én, ahol az egykori kivégzőhelyen emléktáblát áldott meg Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke. A Magyar Kurír írását olvashatják.
Idén októberben huszadik alkalommal rendezték meg azt a világszintű kezdeményezést, amely keretében egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért a világ egységéért és a békéért. A kampány hazánk iskoláiban is elterjedt, és több intézmény vett részt benne, köztük a Szent Mihály Intézményfenntartó (SZEMI) több oktatási intézménye és óvodája. A SZEMI által készített beszámolót közöljük.
Hogyan lehet felkészülni a szülői szerepre? Milyen segítséget adhat egy szülésfelkészítő tanfolyam? A férfiaknak hogyan lehet segíteni a várakozás időszakában? A szülővé válásról fogunk beszélgetni, többek között arról, hogy a szülői szerepre való felkészülés, a gyermek születése, majd a gyermekágyi időszak hogyan formálja az újdonsült édesanyát, édesapát, és hogy milyen segítséget kaphat egy pár a szülővé válás lelki útján. Király Eszter vendége Kosztolányi Anna Róza, szülésznő, bába, gyermekágyas segítő, aki szülésfelkészítő tanfolyamot, sőt újdonsült szülőknek szóló csoportokat is vezet.
Október 16-18. között tartották meg a 30. jubileumi Családkongresszust a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottsága szervezésében „Reményünk a család – a mi ünnepe az én világában” címmel. A PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban tartott eseményen Vácon az egyházmegyék családreferensei, papok és világiak, különböző korú házaspárok vettek részt, akik elkötelezett segítői a családpasztorációnak. Az előadások visszatekintettek a 30 év alatt megtett útra és a családok támogatására életre hívott jelenlegi jó gyakorlatokat mutattak be.2025. október 26. vasárnap
Dömötör
Abban az időben: Az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és...
Összes program »