CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Marton Zsolt váci püspök február 22-én, hamvazószerdán szentmisét mutatott be Vácon a Szent Anna piarista templomban. Szentbeszédében azt hangsúlyozta, hogy a böjtöt belül, a szívünkben kell elkezdeni, így tudja egész valónkat átformálni és felkészíteni bennünket Húsvét ünnepére.Hamvaszószerdával megkezdődött a Nagyböjt, amely felkészíti a híveket az Katolikus Egyház legnagyobb ünnepére, a Húsvétra. A negyven napos böjti időszak elsősorban a bűnbánat és lelki elmélyülés, megtérés időszaka, amelyet az egyház által előírt és évszázadok óta javasolt testi böjt megtartása segít elő.
A szentírási olvasmány Máté evangéliumából ezen az ünnepen Jézus hegyi beszédének részlete, amelyben a helyes böjtről tanít és amelyben elítéli azokat a farizeusokat, akik csak a látszatra adva tartják meg a böjtöt. Ennek oka, hogy így éppen a böjt lényegét nem élik át, azaz nem vezeti el őket a bűnbánatra és így tudnak közelebb kerülni Istenhez.
Szentbeszédében Marton Zsolt hangsúlyozta, hogy Isten segítségét kell kérni ahhoz, hogy a böjt időszakában át tudjunk alakulni. Ehhez alkalmas talajjá kell válnunk, meg kell tanulnunk, hogy a lélek uralja a testet és nem fordítva, ebben segít, ha vágyainkat és ösztöneinket megpróbáljuk legyőzni.
A jóléti társadalmaknak igen nagy szüksége van a böjtre. A nyugati kultúra egyre inkább az „élvezz-fogyassz-birtokolj!” hármasához köti a boldogságot. A böjt, a lemondás szembesít saját magunkkal, ösztöneinkkel. Az a kérdés, hogy meg tudjuk-e tanulni, hogy ezeken úrrá legyünk. A böjt segítségünkre lehet abban is, hogy másként viszonyuljunk embertársainkhoz, a tárgyi és a teremtett világhoz. Átgondolhatjuk azt is, hogy tudunk-e elég figyelmesek lenni társainkhoz, vagy csak a teljesítmény motivál? Tudjuk-e tartani a szem és a száj böjtjét: meg tudjuk-e tapasztalni, hogy nincs feltételen szükségünk az internetről ránk dőlő kép- és híráradatra, tudunk-e visszafogottabban beszélni, kevesebb kritikát megfogalmazni a társainkról? – tette fel a kérdést a főpásztor.
A böjt belülről kezdődik, ahogy a Joel prófétát hallhattunk a mai olvasmányban a „szív megszaggatásával” és a szív megtéréssel. Ez tud bennünket is kiengesztelni önmagunkkal, embertársainkkal és végső soron Istennel. Ha hozzá tudunk megtérni, akkor részesülünk az igazi békéből. „A hamu emlékeztessen bennünket arra, hogy „por vagyunk” – így jelenidőben kimondva, azaz annak tudatosítása, hogy sebzettek és sebezhetők vagyunk. De valljuk meg, hogy át tudjuk adni és át akarjuk adni magunkat annak az Istennek, aki gyógyítani tudja sebeinket, fel akar emelni, hogy mi magunk is a béke és a kiengesztelődés eszközei lehessünk. Most van itt az alkalmas idő erre, ennek a megvallásával kezdődik el számunkra az igazi böjt! – zárta tanítását Marton Zsolt.
Ezt követően került sor hamvak megáldására. A hamut az előző évben megszentelt húsvéti barkák elégetésével készítik elő, majd ezzel a hamuval rajzolnak keresztet a hívek homlokára az alábbi mondat kíséretében: „emlékezz, hogy porból vagy és porrá leszel”. A bűnbánatra felhívó hamvazkodást követően az Eucharisztia liturgiájával folytatódott a szertartás.
A zenei szolgálatot a Váci Székesegyházi kórus végezte Varga László karnagy vezetésével.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 21. kedd
Dániel és Daniella
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni...
Összes program »