CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Az Egyházmegyei Ifjúsági Iroda Észak-Dunamenti kosdi találkozójáról Gável Réka beszámolóját adjuk közre.A 2023-as téli találkozónkat a kosdi plébánián tartottuk. Hála Istennek szép számmal összegyűltünk (körülbelül 90-en jöttünk el), így egy kicsit talán szűkösen is voltunk, de megtapasztaltuk, hogy valóban: „sok jó ember kis helyen is elfér”.
Reggel 9 óra körül kezdtünk gyülekezni Kosdon a plébánián, de voltak, akik már Vácon találkoztak, és a buszra várva, Észak- Dunás lelkülettel már ott elkezdtek játszani, mosolyt csalva a járókelők arcára. A regisztrációt egy nagy közös bemutatkozós, ismerkedős játéksorozat követte.
Ezután a templomba vonultunk, ahol az Észak-Dunamenti Nagyboldogasszony Közösség is bemutatkozott a régiófelelősök segítségével azoknak, akik most vettek részt először ilyen programon. A találkozónk témáját – a Szabadidőt Istennel – egy érdekes és izgalmas előadás keretében vezették be nekünk. Nagyon tetszettek a személyes példák és a lelkes előadásmód is. Megtudtuk, hogyan érdemes a szabadidőnket Isten jelenlétében tölteni, és hogyan tudjuk hatékonyan, Istennek tetszően felhasználni. Számomra talán a legnagyobb tanulságot az időbeosztásról szóló rész jelentette.
A kiscsoportos beszélgetés során szembesültem vele, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Az őszinte és építő megosztások nagyon megerősítőek voltak, és jó volt megtapasztalni, hogy egyes problémákkal nem feltétlen kell egyedül megküzdeni, hanem tudjuk egymást segíteni, főleg a hasonló nehézségekkel küzdők tudják hatékonyan támogatni, kísérni egymást. A kiscsoport alatt volt egy elgondolkodtató feladat is, amikor egy időtükröt kellett készítenünk magunknak az időbeosztásunkról, így könnyebben szembesülhettünk azzal, hogy mire mennyi időt szánunk, minek van nagyobb prioritása. Megtanulhattuk, hogy az időtükör alkalmazása segíthet a rendelkezésünkre álló idő hatékonyabb beosztására. A kiscsoportos beszélgetés és a közös fénykép megalkotása után következett a várva várt ebéd. Nagyon hálásak vagyunk a besegítő szülőknek, akik vállalták az ebéd elkészítését.
A délutáni blokk Szentségimádással, Taizé-i imaóra keretében folytatódott. Gyónásra is volt lehetőségünk ez alatt az idő alatt. A lelki feltöltődést követően, a Mennyei Atya jelenlétében maradva, volt lehetőségünk megtapasztalni a szabadidőnk közösségben való felhasználását is, ugyanis alkalmunk volt társasjátékozni, vagy kötetlenül beszélgetni, esetleg a szabadban focizni vagy röplabdázni.
A találkozót Szentmisével zártuk, ahol hálát adhattunk mindazért a sok élményért, amit aznap kaphattunk, valamint egymásért, esetleg új barátokért, ismerősökért is.
Nagyon hálás vagyok a Jóistennek ezért a csodálatos napért, és hogy végig érezhető volt az Ő jelenléte. Imádkozom azért, hogy még sok-sok évig tartsa meg ezt a közösséget, hogy az Ő országát építve még számos hasonló találkozón, együttléten vehessünk részt az Ő nagyobb dicsőségére, és kívánom mindenkinek, hogy nem csak a szabadidőnket, hanem életünknek minden egyes percét az Ő jelenlétében élhessük meg, és egymásban is felfedezhessük a bennünk élő Jézust.
Forrás és kép: mente.hu
Megtelt emlékezőkkel az egri bazilika november 12-én, hogy búcsút vegyenek Katona Istvántól, az Egri Főegyházmegye nyugalmazott segédpüspökétől, aki október 21-én, 97 éves korában hunyt el. A gyászszertartást Erdő Péter bíboros vezette. Jelen volt Michael W. Banach érsek, magyarországi apostoli nuncius, Ternyák Csaba egri érsek, az MKPK tagjai, külhoni püspökök, a papság, rokonok, hívők sokasága. A Magyar Kuríron megjelent tudósítást közöljük.
A Szent Hedvig Idősek Otthona 2022 februárjában került a Váci Egyházmegye fenntartásába, azóta olyan idős embereknek és testi fogyatékkal élő személyeknek nyújt otthont, akik koruk, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt erre rászorulnak. A bentlakásos intézmény vezetőjével, Szabó Krisztinával beszélgettünk a szociális munka napja alkalmából hivatásról, sikerekről, kudarcokról. 2025. november 15. szombat
Albert és Lipót
Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt...
Összes program »