CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Március 19-én, nagyböjt 4. vasárnapján, Szelevény és Csépa egyházközségek vendége volt Marton Zsolt, váci megyéspüspök.Délelőtt 11 órakor a szelevényi Jézus Szíve-templomban mutatott be ünnepi szentmisét. Püspök atyát Kovácsik Antal plébániaszervező, állandó diakónus fogadta és köszöntötte, a szolgálata miatt távol lévő Kómár István moderátor plébános atya nevében is.
A szentmise elején Püspök atya megáldotta a külsejében részlegesen felújított templomot. A Magyar Templom-felújítási Program keretében a szelevényi templom közel 15 millió forint támogatást kapott 2021-ben. A felújításnak ez a második üteme 2022. augusztus végére fejeződött be. Az első ütem keretében 2022. tavaszán készült el a szelevényi plébániaépület külső homlokzati felújítása, az „Egyházi közösségi terek fejlesztése - 2021” című pályázati támogatásnak köszönhetően.
Püspök atya szentbeszédében örömét fejezte ki, hogy püspökként is eljutott a Váci Egyházmegye két - Váctól - legmesszebb fekvő plébániájára, Szelevényre és Csépára. Kiemelte a Ferenc pápa által meghirdetett szinodális út jelentőségét, amely szerint a hívekkel együtt haladva építjük a jövő Egyházát. Ezzel kapcsolatban ismertette a Váci Egyházmegye új jelmondatát is, amely így hangzik: „Együtt építjük”.
Hálát adott azért, hogy van élet itt, az egyházmegye legdélebbi plébániáján is, annak ellenére, hogy drasztikusan csökken a papi hivatások száma, és nincs helyben lakó lelkipásztor. Ígéretet tett arra, hogy eljön máskor is, erősíteni a híveket az Egyház iránti hűségben és Krisztus követésében.
A szentmisén jelen volt Szelevény polgármestere: Kerekesné dr. Holló Helga, Csépa polgármestere: Pintér Csaba Gábor, valamint Káré Gábor, Tiszaug polgármestere. A felújítás kivitelezője, Tor Sándor egyéni vállalkozó is részt vett az ünnepségen.
Délután a 16 órai szentmisén, a csépai Szent Jakab-templomban folytatódott püspök atya találkozása a hívekkel és a munkatársakkal, köztük az egyházközségi tanácsok tagjaival. Mindkét templom megtelt a szelevényi, a csépai, valamint a fíliákból – Tiszasasról és Tiszaugról - érkezett hívekkel. Rajtuk kívül a környező településekről is jöttek hívek.
Csépán Püspök atya kedves, személyes hangon köszöntötte a híveket, köztük dr. Pintér Gábor érsek atya, hondurasi nuncius idős, 93 éves édesanyját, Etelka nénit. Elmondta, hogy 25 éve járt itt az akkori váci megyéspüspök, Keszthelyi Ferenc titkáraként, a csépai templom 200. évfordulójának ünnepén. Bár ezek a települések (Szelevény, Csépa és fíliái) a legmesszebbre vannak Váctól, szívében mégis hordozza őket. Itt is kitért a szinodális út fontosságára, hogy a munkatársakkal, egyházi szolgálattévőkkel, hitoktatókkal, kántorokkal és a hívekkel együtt kell építeni a jövő Egyházát. Örült annak, hogy most az oltárnál a püspök mellett áldozópap, diakónus, akolitus, ministráns is szolgált - éppen úgy, mint az ősegyházi időkben.
Mind a szelevényi, mind a csépai szentmise után szeretetvendégség volt, ahol Püspök atya még személyesebben tudott találkozni és beszélgetni a hívekkel.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 16. péntek
Gál
Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre...
Összes program »