CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Március 24-én, pénteken a Váci Egyházmegyei Karitász csoportvezetői közös képzésen vettek részt, melynek célja a közösségfejlesztés, a jó gyakorlatok megosztása, az éves programok áttekintése, valamint a közös tervezés volt. A műhelyen 25 fő volt jelen, a találkozónak a kisváci Regőczi kápolna adott otthont.Az idei évben az egyházmegyei Karitász saját közösségeinek fejlesztését, építését helyezi a fókuszba, hiszen ahhoz, hogy egy csoport küldetését megfelelően el tudja látni, a belső egységre, erősödésre is kell energiát fordítania. „Sok közösségünket érinti a generációváltás; van, ahol természetes módon történik a fiatalodás, más csoportoknál viszont nem érkeznek újak, ezért azon is kell együtt gondolkodnunk, hogy hogyan lehet a csoportokat megújítani” – mesélte Kovács Gábor, a Váci Egyházmegyei Karitász igazgatója.
A találkozó során a jó gyakorlatok áttekintésére, azok megosztására is jutott idő. „Vannak olyan önkéntes közösségek, amelyek nemrég indultak. Sok változáson mentek keresztül, és az új önkénteseknek még nincs elegendő tapasztalatuk. Egy ilyen találkozó azért is hasznos, mert a régi, rutinos önkéntesek megoszthatják a tapasztalataikat, melyeket a kiscsoportos műhelymunka során a résztvevők mélyebben is át tudnak beszélni, így az önkéntesek építik egymást.”
Egyházmegyénkben jelenleg több mint 900 önkéntes vesz részt a Karitász tevékenységeiben, 120 csoportba szerveződve, melynek vezetőit az adott település plébánosa nevezi ki, a közösség javaslatát figyelembe véve. A csoportok aktivitása változó; van olyan település, ahol folyamatosan végeznek önkéntes tevékenységet, máshol egy-egy akcióba csatlakoznak be a segítők.
Kovács Gábor igazgató elmondta, hogy a friss információk, az idei évet érintő programok megosztására szintén alkalmas fórum az éves képzés. „Már szervezzük a karitászos nyári táborokat, melyek minden évben nagy felkészülést igényelnek, hiszen önkénteseink több mint 600 gyerek táboroztatását vállalják.” Más programokról is szó esett a nap folyamán, így például az Öngondoskodó Háztartások - Zöldellő kertek kezdeményezésről, melynek részeként konyhakerti magkészleteket és palántákat adnak a rászorulóknak, figyelemmel kísérve a kertek gondozását is. Ezzel a programmal minden évben 200-300 családnak nyújtanak segítséget. A résztvevők a Szép Otthonok program aktuális folyamatait is átbeszélték. Ennek lényege, hogy hátrányos helyzetű embereket támogatnak abban, hogy rendbe tegyék a kertjüket, házukat, például azzal, hogy kertészeti eszközöket szereznek be számukra, vagy elszállítják a felgyülemlett hulladékot.
A csoportvezetők képzésén az egyházmegye különböző területeiről érkeznek önkéntesek. „Van olyan csoportunk, amely Budapest agglomerációjában, nagyon városias környezetben működik, míg más csoportok önkéntesei szegényebb területekről, kis településekről érkeznek. A sokszínűség segíti azt is, hogy a fejlettebb területen élő önkéntesek első kézből kapjanak információt arról, hogy az ország egy másik pontján milyen jellegű problémákkal küzdenek az emberek.” Kovács Gábor elmondta, öröm számára, hogy az egyházmegyében valódi, élő Karitász közösség kezd kialakulni, mivel az önkéntesek egyre jobban ismerik egymást, és a mélyebb ismertség a közös munkát is elősegíti. „Amikor kitört az ukrán háború, nagyon sok önkéntesünk ment a határhoz szolgálni, akik, mivel a közös képzések révén már ismerték egymást, tudtak csapatként együttműködni, ami nagyon hasznosnak bizonyult ebben a szorult helyzetben.” A Karitász az idei évben további három alkalommal szervez még képzést csoportvezetőinek.
Augusztus végére, az idei jubileumi Ars Sacra második sajtótájékoztatójára készült el az a kis ünnepi album, amely a keresztény összművészeti fesztivál elmúlt húsz évének történetét foglalja magában bőséges képanyaggal. Ezúttal is a városmajori Jézus Szíve kistemplom adott otthont a „hangoló” eseménynek. A jubileumi programsorozatra szeptember 12. és 20. között kerül sor.
A mohácsi Fogadalmi templomban augusztus 29-én helyezték el a mohácsi csata tömegsírjaiból feltárt aprócsont-maradványokat tartalmazó urnát. A templom mellett, a Széchenyi téren tartott szentmise főcelebránsa Székely János püspök, az MKPK elnöke volt, homíliát Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mondott. A Magyar Kurír tudósítását olvashatják.
A Váci Egyházmegye alapításának ezredik évfordulója alkalmából szeptember 19-én nagyszabású családi és ifjúsági napot tartanak Vácon. A rendezvény fénypontja az Együtt építjük! című, tizenöt képből álló történelmi misztériumjáték lesz, amelyet plébániai közösségek és csoportok adnak elő a székesegyház előtti színpadon. A darab írójával és rendezőjével, Meskó Zsolttal beszélgetett a Magyar Kurír munkatársa.
A mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából a Váci Egyházmegyei Könyvtár ötrészes előadás-sorozattal emlékezett meg történelmünk egyik legmeghatározóbb eseményéről. A "Mohács 500" című Könyvtári Esték nemcsak a korszak általános történeti kérdéseit tekintették át, hanem külön figyelmet fordítottak a Váci Egyházmegye múltjával és szerepével való kapcsolódásokra is. Ennek a soroaztnak azt az előadását idézzük most fel részletesebben a mohácsi csata 500. évfordulóján, amelynek témája Brodarics István, egykori Váci püspök élete és munkássága, azon belül a csatáról szóló visszaemlékezése volt, amely az 1526-os események egyik legfontosabb írott forrása.2026. szeptember 1. kedd
Egon és Egyed
Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így...
Összes program »