CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Március 25-én Marton Zsolt püspök az egyházmegye fiataljainak tartott előadást az élet szentségéről, a családi életről és a házasságra való felkészülésről. Az egész hétvégés Összrégiós találkozó egyik fontos programja volt Püspök atya katekézise, amely a Gyümölcsoltó Boldogasszony napi ünnepi szentmise keretében hangzott el több mint 100 fiatal részvételével, akik a délután folyamán kérdéseiket is feltehették a témában.Szentbeszédének elején a Püspök Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéről emlékezett meg, mely egyben a megfogant emberi élet ünnepe is. „Az emberi élet kiemelkedő érték, mert Isten képmását hordozza magán; az élet szent, ezért tisztelni és védelmezni kell a fogantatás pillanatától kezdve.” A férfi és nő gyönyörű hivatását is hangsúlyozta; Isten ugyanis meghívja őket, hogy részesei legyenek az Ő szeretetének és teremtő atyai hatalmának azáltal, hogy szabadon és tudatosan részt vállalnak az emberi élet ajándékának továbbadásában.
A püspök azonban tisztában van azzal, hogy nem mindenkinek vezet könnyű út a gyermekvállaláshoz, így kifejezte együttérzését a gyermektelenség fájdalmával küzdő szülők felé. Ugyanakkor azt is fontosnak tartotta tisztázni, hogy az emberi élet nem jog. „A szülőknek a gyermek nem joga, hanem egyedül a gyermeknek van ahhoz joga, hogyha megfogant, akkor megszülessen, és édesapja, édesanyja legyen.” Beszélt a Katolikus Egyház által támogatott és nem támogatott meddőségi eljárásokról is. „Nem lehet gyermeket gyártani, nem lehet gyermeket mesterségesen életre segíteni. Persze, ha ez megtörténik, a megfogant életet elfogadjuk, de van lehetőség arra, hogy természetes módon, a terméketlenség gyógyításával segítsünk a pároknak, ez a helyreállító orvoslás. A helyreállító orvoslás nem helyettesíti a házastársi együttlétet, a háztartási aktust. Nagyon fontos, hogy a pár szeretetteljes, odaadó egyesüléséből foganjon meg az élet. Ezt semmi sem tudja pótolni és helyettesíteni.”
Ezután előadásának központi témájára tért át, mégpedig a házasságra és a családi életre felkészítő útról, a tisztaságról beszélt, mely a fiatal korosztályt a leginkább érdekli és foglalkoztatja. „A házasság szent kaland, amit Isten szeretete hat át. Ehhez a szent kalandhoz szívünk tisztaságára van szükség, ami gondolatainkban, vágyainkban és cselekedeteinkben mutatkozik meg.” Hogy a tisztaság erénye érthetőbbé váljék, a bűn mibenlétét is kibontotta. „A bűn a jónak a hiánya. Rombolás és pusztulás. Az elején édesnek tűnik, de aztán keserűvé válik. Egy nagy csapda.”
A tiszta élet megtartásában kaptunk olyan eszközöket, melyek segítségünkre vannak; ilyen eszköz például a szentgyónás, a szentáldozás, és a bensőséges kapcsolat ápolása Istennel, aki maga a tisztaság forrása. „Elsősorban Istennel éld meg az intimitást az imádság révén. Ha ez megvan, akkor Rajta keresztül minden mást meg fogsz kapni.” Ezenfelül a tudatos médiafogyasztásra is felhívta a püspök a fiatalok figyelmét. „Ha valaki értékes, szép filmeket néz, ilyen zenét hallgat, ilyen könyveket olvas, tiszta a beszéde, az visszahat rá. Maga is széppé és tisztává lesz, és méltó lesz arra, hogy a házasságra, vagy esetleg a papságra, szerzetességre fel tudjon készülni, és hivatásában megmaradjon.” A tiszta élet nem marad áldás nélkül; fokozódik benső biztonságunk és szellemi teljesítőképességünk, fejlődik a jellemünk, a hitünk, az önuralmunk, és ez a legjobb előkészítője a szép házasságnak.
„Ha csak törvényként nézel a tisztaságra, terhes kötelességként, közben azonban teljesen másra vágyódsz, az megbetegít. A felemás önmegtartóztatás, azaz a gondolatban és vágyban kiélt, de a cselekvéstől visszariadt érzékiség problémákhoz vezet. De az örömmel vállalt tiszta élet kibontakoztat és nemessé tesz” – folytatta Marton Zsolt, aki a házasság szentségéről is megemlékezett beszédében. „Az önzetlen szeretetben megélt házastársi kapcsolat imádság. A Szentháromság élő tükröződése a család, hiszen az Atya és a Fiú közt végtelen szeretetáramlás van, és ennek a végtelen szeretetkapcsolatnak a jele a Szentlélek. Épp úgy, ahogy a házasságban a férfi és nő szeretetének ajándéka a gyermek.”
Beszédének végén arra buzdította a fiatalokat, hogy bátran vállalják a tisztaság kalandját, majd egy frappáns szójátékra hívta fel a figyelmüket. „Volt egy kedves jezsuita atya, Nemes Ödön, aki egy mozaikszót alkotott: ez a szösz, ami azt fejezi ki, hogy szabadon, örömmel és szeretettel éljük meg az Evangéliumot. Kedves fiatalok, jó szöszölést kívánok nektek!”
Fotó: Magyar Kurír
A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica országos zarándoklatot tartott munkatársainak és önkénteseinek 2026. május 30-án Bodajkon, a segélyszervezet alapításának 95., újjáalakulásának 35. évfordulója alkalmából. A Váci Egyházmegyei Karitász 22 tagja vett részt a szentmisén, négyen pedig Fehérvárcsurgótól Bodajkig zarándokoltak. A jubileumi találkozón közel 800-an vettek részt. A Katolikus Karitász sajtóanyagát szerkesztve olvashatják.
Magyarországon sokszor egyedülálló, a 21. századi oktatás szükségleteire válaszoló szakirányú továbbképzéseket hirdet az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A két-négy féléves képzések hallgatói olyan területekről szerezhetnek speciális tudást, mint a neurodiverzitás-specifikus fejlesztőpedagógia, a drámajáték, a biblioterápia vagy az értelemközpontú személyiségfejlesztés. A képzésekre június 30-ig várják a jelentkezőket.
Különleges módon ünnepelte az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola tizenötödik születésnapját. Uzsalyné dr. Pécsi Ritától, az Organikus Pedagógia Egyesület elnökétől vehette át az intézmény igazgatónője, Pozsár Andrea az Organikus Nevelési Intézmény címet. A Szent Mihály Intézményfenntartó cikkét olvashatják.
Közös családi lelkinapot rendezett június 6-án, szombaton Szalmatercsen a Váci Egyházmegye Irgalmas Jézus Cigánymissziója, valamint a Beer Miklós nyugalmazott püspök által alapított Szent Ferenc Szegényei Alapítvány. A programon tizenkét településről vettek részt családok. Bágya János, cigánypasztorációs referens írását olvashatják.2026. június 11. csütörtök
Barnabás
Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket!...
Összes program »