A szertartás kezdetén Marton Zsolt megáldotta a barkaágakat, majd elhangzott az evangéliumi részlet, amely felidézi azt a pillanatot, amikor Jézus tanítványaival Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák hegyéhez érkezik. (Mt 21,1-11)

„Jézus életében fontosak a hegyek, ahogy a hegy az Istennel való találkozásnak a szimbóluma az Ószövetségben, ugyanúgy Jézusnál is mindig központi szerepet töltenek be: a hegyen győzi le a Kísértőt, evangéliumi „programbeszédét” a nyolc boldogságról egy hegyen hirdeti meg, fölmegy a Tábor-hegyére, hogy megmutassa isteni dicsőségét. Virágvasárnap pedig arra a pillanatra emlékezünk, amikor Jézus az Olajfák hegyére érkezik tanítványaival, majd onnan vonul be a szent városba, Jeruzsálembe.” – kezdte bevezető elmélkedését Marton Zsolt.

A főpásztor emlékeztette a jelen lévő híveket arra, hogy a barkaágak az örömöt fejezik ki, amellyel a Jeruzsálembe bevonuló Urat köszöntötték a zsidók. Akkor ruháikat is leterítették az érkező Messiás elé és pálmaágakat lengettek. „Amikor a megszentelt ágakkal átvonulunk a templomba, mintegy dramatikus játékot, úgy elevenítjük fel az egykori eseményeket. Kísérjük Jézust, akit a püspök és a kereszt szimbolizál. Átvonulunk a templomba, amely számunkra a Szent Várost jeleníti meg. Lélekben kísérjük Jézust az úton a mai szentmisére, ahol meghallgatjuk a passiót, Krisztus Urunk szenvedéstörténetét mintegy elővételezve a nagyheti eseményeket. Önmagunkat szeretnénk most odaadni, leborulva Krisztus előtt, hálát adva értünk vállalt áldozatáért. – mondta a Püspök a körmenet kezdete előtt, majd hozzátette: „A Messiás szamárháton érkezett Jeruzsálembe, nem lovon, nem harci szekéren. A béke királyaként vonult be, a dicsőség királyaként, ahogy a zsoltáros mondja. Fogadjuk be mi is ezt a békét és legyünk mi is a béke munkálói, hogy az uralkodhasson a szívünkben, családjainkban, közösségeinkben, egyházunkban, városunkban, szeretett hazánkban, szomszédunkban, ezen a kontinensen és az egész világon.”

A körmenet az asszisztenciával, a kórussal és a hívekkel együtt a Konstantin térről átvonult a Barátok templomába, amely már szinte teljesen megtelt a várakozókkal. A menetet a hagyományokhoz híven pálmaágakat lengető gyerekek sora fogadta a templomba lépve. A szertartás olvasmányait követően felcsendült a Passió.

Marton Zsolt szentbeszéde elején visszautalt az újszövetségi olvasmányra (Fil 2,6-11), amely az egyik legszebb őskeresztény himnusz és amely felidézi a második isteni személy útját az emberek világába, majd visszatérését az Atya mellé.

„Jézus, bár Isten volt, dicsősége ugyanolyan volt, mint az Atyáé és a Szentléleké, mégis elfogadta, hogy törékeny emberi létünknek részesévé váljon. Az Isten, az Úr - szolgává, kiszolgáltatottá vált értünk. Legkiszolgáltatottabb akkor volt, amikor átélte emberi létünk egyik legnagyobb fájdalmát, a halált, ráadásul annak egyik legmegalázóbb formájában: keresztre feszítették, mint a szökött rabszolgákat. De értünk ezt is vállalta. Krisztus életében azonban nem a halálé és a gyászé az utolsó szó. Hiszen Ő Úr volt a halál felett is. Az Atya feltámasztotta szeretett Fiát, hogy ezzel hozza el számunkra a megváltást minden nehézségtől, fájdalomtól, bűntől és megnyissa előttünk a mennyei dicsőség kapuját.”

A főpásztor kérte a híveket, hogy a Nagyhéten gondoljanak arra, hogy ehhez a dicsőséges Úrhoz imádkoznak, vallják meg a hitüket Benne, aki úr lett a halál felett és akkor együtt mondhatjuk valóban: Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot.

A szertartáson a zenei szolgálatot a Váci Székesegyházi Kórusiskola, valamint a Székesegyház Ének és Zenekara végezte, vezényelt Varga László a váci székesegyház karnagya. Elhangzott: Gregorián proprium, Suriano Passió és részletek Bach János Passiójából.