Dr. Kocsis Imre atya a Pázmány Péter Katolikus Egyetem teológia Karán az Újszövetség-tanszék vezetője. Aki hallotta már őt előadást tartani vagy prédikálni, tudja, hogy szinte, mint személyes ismerőseiről beszél a Szentírás szereplőiről: Jézusról, Szent Pálról és őt hallgatva megelevenednek előttünk a kétezer évvel ezelőtt történtek. Nagypéntek jelentéséről, a szenvedés értelméről kérdezte őt Paksy Eszter az ujvarosonline.hu munkatársa. Válaszai minden esetben a Szentírásból indulnak ki, s egyben a mai életünkre reflektálnak.

- A kereszténység legnagyobb ünnepe a húsvét, a nagyhét történései azonban kevésbé alkalmasak arra, hogy olyan szívhez szóló és mindenki számára átélhető ünneppé váljanak, mint a karácsony. A védtelen kisgyermek Isten érkezése felébreszti minden emberben megható és meleg érzéseket, ösztönös együttérzést, jóságot ébreszt. Ezzel szemben a nagypénteki események, Jézus kereszthalála, mondhatjuk kivégzése borzasztó és érthetetlen.

– A Szentírás szövegeit olvasva sokkal árnyaltabb a kép karácsonyt tekintve is, meg nagypénteket tekintve is. A karácsonyi szöveg sem csupán örömteli és szívet melengető mozzanatokat hordoz. Már rögtön a születés ténye, hogy Jézus egy istállónak használt barlangban, állatok között születik meg. Ez a fogadtatás nem a legelegánsabb. Aztán ott van Heródes király, aki, amikor meghallja a hírt, hogy megszületett a zsidók új királya, féltékeny lesz, és ezért a gyermek Jézusnak menekülni kell, és ott van a betlehemi gyermekgyilkosság kegyetlensége. A karácsonyi események sem hallgatják el tehát azt, hogy az emberi bűn jelen van a világban. Jézusnak az emberek közönye miatt kellett barlangban születnie, és az emberi önzés, féltékenység, hatalomvágy miatt kellett menekülnie.

Ha pedig a nagypénteket nézzük, ott sem pusztán a kivégzés ténye áll önmagában a figyelem középpontjában. Az evangéliumok nagy hangsúlyt helyeznek Jézus magatartására, arra ahogy Jézus viszonyul ahhoz, amit vele tesznek, ahogyan fogadja a bántalmazásokat: türelmesen, csendesen, bosszúvágy nélkül. Ezt nagyon szépen kommentálja Szent Péter (1Pét 2,23): „Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött”. A leszámolás vágya nélkül fogadta a szenvedést, mert tudta, hogy a Mennyei Atyával egységben van, és hogy ennek meglesz a pozitív kihatása, amiről aztán be is számolnak az evangéliumok.

Lukács evangéliumában szerepel a jobb lator, aki fölismeri, hogy Jézus egészen egyedülálló személy, akitől közbenjárást lehet kérni. Ez a megtérő lator valószínűleg nem ismeri Jézus teljes titkát, de látja ezt a türelmes, bosszúvágy nélküli szenvedést, ezért közbenjárását kéri, és Jézus megígéri neki, hogy vele lesz a paradicsomban. Aztán több evangélium is leírja, hogy a kivégzést vezető pogány százados hitvallást tesz: „Ez az ember valóban Isten fia volt.” Persze ezt sem a mai teológia teljességében kell fölfogni, de ez a pogány százados is megérzett valamit. Lukács említi még, hogy a jelenlévők között is voltak olyanok, akik Jézus halála után a mellüket verték. Tehát a nagypénteki történések is túlmutatnak az iszonyaton, a kegyetlenségen, már ott a keresztnél van gyümölcse annak, ahogyan Jézus szenved. Előtte is, meg utána is rengeteg embert bántottak, de amilyen lelkülettel Jézus mindezt viseli, az biztos, hogy egyedülálló.

 Az interjút teljes terjedelemben az ujvarosonline.hu felületén olvashatják el.