CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A hagyományhoz hűen idén nagycsütörtök délelőtt összegyűltek a váci egyházmegyés egyházi rend tagjai, hogy együtt ünnepeljék a hívekkel az olajszentelési misét, melynek főcelebránsa Marton Zsolt megyéspüspök volt. A váci Szent Anna Piarista Templomban közel száz pap, kispap és diakónus volt jelen, köztük Dr. Varga Lajos segédpüspök és Dr. Beer Miklós nyugalmazott püspök is. Zenei szolgálatot a Gödöllői Premontrei Schola és a Váci Székesegyházi Kórusiskola Fiúkórusa teljesített.„A krizmaszentelési misén fontos újból és újból tudatosítani magunkban a hivatásunkat: ki a pap? Mire kaptunk meghívást és küldetést?” – így kezdte meg szentbeszédét Marton Zsolt püspök, majd a papi hivatás tanítói, megszentelői és pásztori dimenzióját fejtette ki bővebben, őszinte önvizsgálatra buzdítva a jelenlévő atyákat. „Mit jelent nekem a szentmise, mint lelki életem középpontja? Alaposan ismerem-e az Egyház tanítását, vagy csak rutinom van? Úgy fogom-e fel a hivatalomhoz kötődő tekintélyt, mint szolgálatot?” Többek között ezeket a kérdéseket is feltette a homíliában, a pásztori küldetés kapcsán pedig Ferenc pápa tanítását idézte fel, mely szerint a pásztor elől halad, hogy mutassa a helyes irányt, időnként azonban bemegy a nyáj közé, hogy érezze annak „illatát”, azaz örömeit, nehézségeit, és hátra is kell mennie, hogy a lemaradókat felzárkóztassa, bíztassa, erősítse. Zsolt püspök szólt a diakónusokhoz is, akik a papokkal együtt egymásnak segítőtársai a pásztori szolgálatban, hogy Isten szent népét egységben tudják szolgálni. A világi Krisztus-hívőkről, mint az általános papság tagjairól is megemlékezett, arra kérve őket, hogy imádkozzanak az egyházi rend tagjaiért.
Nagycsütörtökön az Oltáriszentség és az egyházi rend, a papság megalapítását ünnepli Egyházunk, így a szertartás során a papság megújította a szenteléskor tett ígéreteit, a püspök pedig megszentelte a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a bérmáláshoz, papszenteléshez és templomszenteléshez használatos krizmát. A szertartás során elhangzott gregorián és reneszánsz művek Farkas Domonkos, valamint Acsainé Dávid Ágnes vezényletével szólaltak meg.
A szertartás végén a püspök köszöntötte a jubiláns atyákat, egyúttal a közelgő szentelések időpontját is kihirdette. Május 29-én, pünkösdhétfőn öt állandó diakónus szentelésére kerül sor, június 17-én pedig egyházmegyénk két átmenti diakónusának, Urbán Gábornak és Szabó Gábornak a papszentelésére. Zsolt püspök az idei évben ünnepli ezüstmiséjét, melyet szeptember 9-én mutat majd be, és amelyre minden hívet szeretettel vár.
Az egyházi rend alapításának ünnepén adjunk hálát püspökeinkért, papjainkért és diakónusainkért, és imádkozzunk értük!
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 15. csütörtök
Teréz
Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek...
Összes program »