A szentmise kezdete előtt Szabó Gábor diakónus mondott rövid kommentárt a szertartásról kiemelve, hogy mivel nagycsütörtökön alapította meg Krisztus az egyházi rendet is, ezért a szertartásban részt vevő papok és diakónusok számára ez a nap mindig külön ünnep.

Szentbeszéde elején Marton Zsolt elmondta, hogy ezen az estén keresztény hitünk forrásához megyünk és Jézus három ajándékát ünnepeljük: az oltáriszentséget, a papi szolgálatot megalapítását és a szeretetszolgálatot.

„Legyen azért ez a nap emléknap nálatok: üljétek meg nemzedékről-nemzedékre.” – idézte az ószövetségi olvasmányt a főpásztor (Kiv 12,14). Ez a szentírási rész a zsidó nép legfontosabb ünnepére, a Pészahra hívja fel a figyelmet, amikor az Úr átvonulására emlékeztek. Azon a napon azok menekültek meg Egyiptom földjén, akiknek az ajtófélfája meg volt kenve a bárány vérével. Ez az ószövetségi előképe annak az áldozatnak, amelyet Krisztus, mint áldozati bárány vállalt, amikor önmagát adta oda értünk a keresztfán, a mi megváltásunkért. Az emlékezésre való felhívás ezért ma is, ránk is vonatkozik.

„Egyben az utolsó vacsora emlékmiséjén vagyunk és ezért a mai ünnep számunkra, keresztények számára nem pusztán vallástörténeti megemlékezés. Valóságosan is újra éljük, újra bemutatjuk Krisztus áldozatát az oltáron. Ő saját életáldozatát az utolsó vacsorában elővételezte és meghagyta, hogy ezt tegyük az ő emlékezetére, ezzel megalapítva az eucharisztiát. Ez az első ajándék, amiről nagycsütörtökön megemlékezünk.” – folytatta a főpásztor.

Az eucharisztia görög szó, hálaadást jelent, az eucharisztiára tekinthetünk ezért úgyis, mint a hálaadás szentségére. „Hálát adunk ezért, öröm van bennünk és ez az öröm formál közösséggé bennünket, amely az Egyházat alkotja. A szentáldozásban latin szóval élve kommuniót, azaz közösséget élünk meg, amikor bensőséges kapcsolatba lépünk Krisztussal – egyenként, külön-külön. De ha ezt méltóképpen őszintén, odaadóan tesszük, akkor Rajta keresztül mindannyian egymással is közösséget alkotunk. Ez a hálaadó, azaz eucharisztikus közösség az Egyház.” – hangsúlyozta a püspök.

Amikor az utolsó vacsorán Jézus elővételezve áldozatát, megalapította az eucharisztiát, az apostolokra bízta ezt az áldozatbemutatást megalapítva ezzel a papságot is egyben. A szentmisében a korintusi levélből elhangzó olvasmány ezt az eseményt idézi fel. A katekizmus szerint Krisztus megváltó áldozata egyetlen egyszer, egyszer és mindenkor történt meg, és mégis az Egyház eucharisztikus áldozatával jelenvalóvá válik minden szentmisében, amikor a pap elismétli Jézus szavait.

Jézus még egy ajándékot adott nekünk ezen az estén, amikor együtt ünnepelt apostolaival, akiket barátainak nevezett: a szolgáló szeretet ajándékát. Mert azzal, hogy megmosta tanítványai lábát, felhívta a figyelmüket arra is, hogy nekik is szolgálni kell egymást, felebarátaikat és a rájuk bízottakat. „Ti mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én az Úr és Mester, megmosom lábatokat, nektek is meg kell mosnotok, egymás lábát.” – idézte Jézus szavait a főpásztor a János evangéliumból (Jn13,13-14) utalva arra, hogy itt Krisztus az igazi evangéliumi vezető modelljét mutatja meg.

„Csak akkor tudjuk az Eucharisztiát hitelesen ünnepelni, ha mindig az evangéliumi szeretet vezérli cselekedeteinket is és oda tudunk fordulni egymás, de legfőképpen a testileg vagy lelkileg rászorulók felé. Adjunk hálát, hogy Krisztus jelen van számunkra az Eucharisztiában, a papi szolgálatban és a segítségre szoruló testvéreinkben. Ha ezeken keresztül kifejezzük a Krisztushoz tartozásunkat meg fogjuk tapasztalni, hogy Ő is mindig kész lesz bennünket meggyógyítani és irgalmas szeretetével nekünk megbocsátani.” – fejezte be szentbeszédét.

A szentbeszédet követően Marton Zsolt a nagycsütörtöki liturgia hagyományait követve megmosta a közösséghez tartozó tizenkét férfi lábát, amint Krisztus is megmosta tanítványai lábát. A közben elhangzó evangéliumi antifónák Jézus szavait idézték: „Ha meg nem mosom lábadat, nem lesz részed bennem.”

A szentmise az áldozati liturgiával folytatódott. A szertartás végén teljes csendben kísérték az oltáriszentséget a mellékoltárhoz, ahol a feltámadás ünnepéig őrzik. A szentmisét követően került sor az oltárfosztásra is, amely már Jézus magárahagyatottságát és ruháitól való megfosztását jelképezi.

A szentmisén gregorián és reneszánsz művek hangzottak el, amelyeket a Váci Székesegyház Férfikara adott elő Varga László karnagy vezényletével.