CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Április 22-én, szombaton Vácon a Madách Imre Művelődési Központban szakmai napra gyűltek össze a Váci Egyházmegye hitoktatói. Erre az alkalomra a plébániai hitoktatók mellett első alkalommal kaptak meghívást az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának keretein belül, iskolákban dolgozó hitoktatók is. A szakmai nap célja a továbbképzésen kívül a közösségépítés és a kölcsönös tájékoztatás is volt.Délelőtt Marton Zsolt püspök atya köszöntötte a közel 200 résztvevőt, majd a szinodalitás teológiai és történeti magyarázatáról tartott előadást. Az ó- és újszövetségi példákat követően idézte az egyházatyákat, majd elemezte, mit jelent a szinodális folyamat Ferenc pápa értelmezésében. A szinodalitás, amely mindig együtt járást, együtt gondolkodást jelent, jellemző a Váci Egyházmegyében megkezdett közös munkára is. 2020-ban ezzel a szemlélettel indult meg az egyházmegye életében a hosszútávú tervezés az atyák, diakónusok, más egyházi szolgálattevők, lelkipásztori munkatársak, világiak bevonásával. A cél, a jövőkép az egységes, evangéliumi szeretetet megélő és arról tanúságot tevő, misszionáló egyházmegye és egyházi közösségek, akik kovászként tudnak jelen lenni.
Ezt követően Tornay Gábor hitoktatási igazgató bemutatta azt az „Ima-katekézis” névre hallgató kezdeményezést, amelynek keretében 3 éves jubileumi felkészülést indítanak az egyházmegyében. Ennek során katekézisek segítségével, ima-alkalmak és más közösségi vagy kulturális programok szervezésével együtt készülnek fel a plébániai közösségek az egyházmegye ezeréves fennállásának megünneplésére. A felkészülést plébániai küldöttek segítik majd.
A délután folyamán az idei tanévben animátorképzésen részt vevők osztották meg benyomásaikat. Az egyházmegye fejlesztési terve szerint azokban az egyházközségekben, ahol nincs állandó papi jelenlét, a helyben élő animátor, azaz közösségszervező tudja majd összefogni a közösséget és a diakónussal, akolitussal, hitoktatóval együttműködve segíteni az egyházközség mindennapi életét. A képzés havonta 2 napot vesz igénybe, amelyre az első évben hitoktatók kaptak meghívást. Az első évfolyamon végzettek júniusban kapják meg kinevezésüket egy küldetési szentmise keretében.
Tanúságtételükben szinte kivétel nélkül kihangsúlyozták, hogy nagyon jó színvonalú képzésen vehetnek részt, amelyből sokat kapnak, tanulnak elsősorban az önismeret és a kommunikáció terén. A képzés arról is szól, milyen a jó közösségvezető. Az egyházközségben előálló konkrét élethelyzeteket is fel tudják dolgozni pl. szituációs játékokkal, amelyek rendkívül sokat segítenek a mindennapokban. Többen kiemelték, hogy mély beszélgetések, őszinte megosztások vannak a képzésen, nagyon sokat merítenek ezekből, a nehézségeket sem elhallgatva tudják megosztani kérdéseiket. Igazi közösség alakult már ki közöttük, amit mindenki lelkesen épít, ahogyan a legtöbben teszik ugyanezt a saját egyházközségükben.
Egyikük kiemelte, hogy aggódott az egyház jövőjét illetően a fogyatkozó papi létszám miatt. De ez a képzés célt és megerősítést adott számára, mert jó volt látni, hogy vannak mások is, akik gondolkodnak az egyház és az egyházmegye jövőjén. „A Szentlélek rajtunk keresztül is dolgozik, vegyétek ezt észre!” -tette hozzá. Más említette, hogy azért jött el a képzésre, mert szeretett volna felkészülni arra az időre, amikor nem lesz pap a faluban. „Tudjuk, hogy nekünk, animátornak nem lesz könnyű feladatunk, de itt fel tudom ismerni, hogy hol a helyem, mi a feladatom az egyházközségben. Tudjuk, hogy segítségre lesz szükségünk az atyák és a világi hívek részéről is, de jó látni, hogy számíthatunk egymásra.” – mondta.
A „Világháló és a gyermek” címmel végül Balogh László atya, a hitoktatók lelkivezetője tartott előadást. Azt próbálta megmutatni a hitoktatóknak, hogy a fiatalok, akikkel foglalkoznak, azokra az újgenerációs médiafelületek milyen negatív hatással vannak, illetve azt, milyen pozitív lehetőségek rejlenek bennük. Arról is igyekezett bizonyságot tenni, hogy ezek az eszközök a Z és Alfa generáció mindennapjainak szerves részét képezik, így nem hagyhatjuk figyelmen kívül őket. „Sokszor azt gondoljuk, hogy nekünk felnőtteknek nem kell ezekkel foglalkoznunk, pedig tudomásuk kell vennünk, hogy ezek a felületek ránk is hatással vannak. Bemutattam több olyan új platformot (Twitch, Clubhouse, Stereo, BeReal), amik nincsenek annyira a köztudatban, de a fiatalok ezeket használják és alkalmazzák, ezeket a hitoktatóknak és szülőknek is ismerni kell.” - mondta az előadó.
A program szentségimádással zárult.
Képek: Balogh László facebook
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért és Mercédesz
Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két verebet adnak?...
Összes program »